Habár az adó 1+1%-os rendelkezés nem bonyolult, mégis könnyű elrontani. Elég egy apró hiba, és máris oda a felajánlásnak! Tudja meg, mire érdemes figyelni a rendelkezéskor!
 
 
A napokban felkerestük a NAV sajtóosztályát, hogy megtudjuk, 2016-ban történő 1%-os rendelkezéshez elküldhető-e korábbi évek bevallásához kapcsolódó EGYSZA lap is, vagy csak az ideit fogadják el. Kérdésünkre a NAV munkatársaitól a következő írásbeli választ kaptuk: „A korábbi évek bevallásaihoz kapcsolódó EGYSZA-lapokon is elfogadja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az szja 1%-os rendelkező nyilatkozatokat. Azonban ha a bevallástól elkülönülten kíván valaki rendelkezni, akkor javasoljuk, hogy 15EGYSZA jelű - elektronikus úton is beadható - nyomtatványt használják. Ez az elektronikus nyomtatvány által biztosított kitöltés egyrészt csökkenti a hibalehetőségeket. Másrészt a kitöltő program tételesen is tartalmazza az egyházi 1%-ra jogosult kedvezményezetteket ezzel is segítve a nyilatkozók döntését”.
 
Egy 2015-ben életbe lépett szabály szerint, már csak azok a civil szervezetek fogadhatnak 1%-os felajánlást, amelyek szerepelnek az adóhatóság regisztrált kedvezményezettek listáján. A NAV minden év január 1-jén weboldalán teszi közzé a listát, amelyen megtalálható minden 1%-ot fogadó a szervezet pontos neve, címe és adószáma. Felajánlás előtt mindenképp érdemes ellenőrizni a listát, mivel előfordulhat, hogy az adott szervezetet év közben törli onnan az adóhatóság. „A NAV honlapján a törvényi előírásoknak megfelelően, az SZJA 1+1%-os menüpont „Regisztrált (felajánlásra jogosult) civil kedvezményezettek 2016 cím alatt teszi közzé és napi rendszerességgel frissíti az aktuálisan felajánlásra jogosult civil kedvezményezettek adószámát, nevét és székhelyét. Ugyanezen menüpont alatt érhető el a felajánlásra való jogosultságból kizárt kedvezményezettek állománya is, Kizárt civil kedvezményezettek névvel”- olvasható továbbá a NAV válaszlevelében.
 

Tipikus hibák

Évente mintegy 150 ezer érvénytelen adó 1%-os felajánlás érkezik a NAV-hoz. A tavalyi tapasztalatok szerint, a felajánlók 25%-a azért rontotta el a nyilatkozatot, mert olyan szervezetet jelölt meg, amely nem szerepelt a regisztrációs listán; a rendelkezők 20% késedelemmel küldte el 1%-os nyilatkozatát; míg 17% a NAV által kizárt szervezetet választott.
 
Klasszikus hiba továbbá, hogy a felajánló hibásan tölti ki az által választott szervezet nevét vagy adószámát.
 
Segítünk, hogy felajánlása mindenképp célt érjen, az EGYSZA lapot ugyanis portálunkon keresztül is kitöltheti. Ha rákeres egy szervezet adatlapjára, majd rákattint a „Felajánlom” gombra, oldalunk automatikusan kitölti választott egyesület vagy alapítvány nevére az adatlapot. Önnek pedig csak annyi a dolga, hogy beillessze adóbevallásába a kinyomtatott EGYSZA lapot, vagy csatolja elektronikus bevallásához a nyilatkozatot. Itt tudhatja meg, hogyan küldheti el az adóbevallásától függetlenül az 1%-os nyilatkozatot.
 

Megadhatja adatait

Egy 2015-ben bevezetett szabály szerint a felajánló engedélyezheti, hogy nevét és postai, illetve elektronikus levelezési címét az általa kedvezményezettként feltüntetett szervezettel közöljék. A civil szervezet pedig a felajánlást követő 5 évig megőrizheti ezeket az adatokat. Az adatokat nem kötelező megadni, de érdemes, mert ezzel a felajánló segítheti a választott civil szervezet munkáját, amely így sokkal pontosabb képet kaphat támogatóiról, kapcsolatban léphet velük. Ezáltal a felajánló első kézből értesülhet arról, hogyan használja fel a szervezet adományát.
Szerző
Ivanyos Judit