Még nem tudja, idén kinek adja adója 1 százalékát? Szeretné, hogy mindenképp jó helyre kerüljön felajánlása? Kisebb, kevésbé ismert szervezetet keres? Olvassa el cikkünket, amelyben rengeteg szuper tippet kaphat, hogy kinek ajánlja fel adója 1 százalékát.
 
 
Idén május 22-ig rendelkezhetünk adónk 1 százalékáról. Ez egy lehetőség, egyáltalán nem kötelező, ugyanakkor érdemes felajánlást tenni. Adónk 1+1 százalékával ugyanis fontos célokért küzdő, rászorultakon segítő civil szervezeteket, illetve egyházakat támogathatunk. Gondoljunk csak bele, ha nem teszünk felajánlást, akkor adónk ezen része a NAV-nál marad, és attól fogva nem mi, hanem az állam dönt annak elköltéséről.
 
A felajánlás módjairól részletesebben az 1+1% kisokosból tájékozódhatunk, amely pontról-pontra bemutatja a rendelkezés lépéseit.
 

Még keresi az Igazit?

Évről évre a gyermekvédő szervezetek kapják a legtöbb felajánlást, a tavaly top10-es listán összesen hét beteg gyerekeket segítő vagy gyógyító alapítványt találunk. A második legnépszerűbb kategória pedig az állatvédőké, a legjobb 10 között két állatmenhely is szerepel. Ugyanakkor ennél sokkal több kategória közül választhatunk.
 
Az Adó1százalék.com szervezet-keresőjének segítségével tevékenységi kör (egészségügy, kultúra, oktatás, hobbi stb.), illetve település és településtípus szerint is böngészhetünk. A választott szervezet oldalán a „felajánlom” gombra kattintva az oldal – az általunk megadott adatok szerint – kitölti az EGYSZA lapot a szervezet pontos nevével és adószámával.
 
Most kiválasztottunk néhány olyan kategóriát, amelyek ritkán jutnak eszükbe a felajánlóknak, mégis remek lehetőséget rejtegetnek, illetve megismerheti az egyházi + 1 százalékos lehetőséget is. Az általunk ajánlott szervezetek mind rajta vannak a regisztrált kedvezményezettek listáján.
 

Sport

Kevesen tudják, hogy sport egyesületek is gyűjthetnek 1 százalékos felajánlásokat. Ha van kedvenc sportegyesülete, tudja meg, fogadhat-e 1 százalékot. Ha még nem tudja, kinek részére rendelkezzen, de megtetszett a kategória, ajánlunk figyelmébe három kevésbé ismert, kisebb szervezetet:
 
Hámori Szikla- és Jégmászó Sportegyesület
 
Zöld Sportok Clubja
 
Futapest Klub Egyesület
 

Kultúra

Ha mindene az irodalom, zene, színház, tánc, akkor nézzen szét a kultúrával foglalkozó szervezetek között. Ha nincs ideje böngészni, akkor ezt a három szervezetet ajánljuk a kategóriában:
 
Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
 
Éneklő Magyarország Alapítvány
 
Kontakt Táncért Alapítvány
 

Környezetvédelem

Ha Önnek is fontos környezetünk megóvása és az egész bolygónk jövője, akkor alánja fel adója 1 százalékát egy környezetvédelmi szervezetnek. Az alábbi természet- vagy környezetvédő alapítványokra szeretnénk felhívni a figyelmét:
 
Balaton Közhasznú Alapítvány
 
Járókelő Közhasznú Egyesület
 
Zöld Zengő - Egy Élhető Életért Egyesület
 

Szociális szervezetek

Számos olyan szervezet van Magyaroszágon, amely rászorulókon, szegény családokon, vagy például hajléktalan embereken segít, tevékenységük azonban sokak számára ismeretlen. Ha szociális, segítő szervezetnek adná adója 1 százalékát, akkor ezt a 3 szervezetet ajánljuk:
 
Egri Norma Alapítvány
 
Mit tehetnék érted? Autista Otthon Alapítvány
 
Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért
 

Fejlesztés

Ez talán a legismeretetlenebb kategória, pedig nagyon fontos egy-egy település, régió fejlesztése az országban. Ha érdekli, milyen fejlesztési alapítványokat találni hazánkban, nézze meg a kategóriát, mi ezeket ajánljuk:
 
Nógrádgárdonyért Falufejlesztő Közhasznú Egyesület
 
Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület
 
Magyar Közlekedési Klub Egyesület
 

Egyház, + 1 százalék

Sokan nincsenek azzal tisztában, hogy adójuk +1 százalékát (egy civil szervezet mellett) egy elismert egyháznak is felajánlhatják. Ha nem is tartozunk egyetlen felekezethez sem, érdemes ezt megtenni, hiszen ezek az egyházak karitatív tevékenységgel is foglalkoznak – például szegény családokon segítenek vagy ételt osztanak. Kiválogattunk két kevésbé ismert egyházat, illetve +1 lehetőséget ebben a kategóriában.
 
Magyarországi Baptista Egyház
 
Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház
 
Nemzeti Tehetség Program
Szerző
Ivanyos Judit