Évről évre a legtöbb 1%-os felajánlást a gyermekvédő és az állatmentő szervezetek kapják. A természetvédő szervezetek pedig az utóbbi időben kezdenek kiesni a pikszisből. Felajánlás előtt érdemes átnézni az 1%-os listát, mivel az ország minden részén számos kategória közül válogathatunk.
 
 
Az idei évben több mint 25 ezer civil szervezet közül választhatjuk ki, hogy kinek adjuk adónk 1%-át, a 2016-ös regisztrált kedvezményezettek listáját itt találja. Habár rengeteg kategória közül válogathatnak minden évben az adófizetők, a legtöbben a gyermekvédő és állatmentő szervezetek közül választanak.
 
Az 1%-os felajánlások nemcsak a támogatás miatt fontosak a szervezeteknek, hanem azért is, mert a felajánlók száma és az összes felajánlás összege többé-kevésbé tükrözi egy-egy szervezet erejét és társadalmi támogatottságát. Egy szervezetnek tehát évről évre fontos visszajelzést jelentenek az 1%-os felajánlások.
 

A karitatív szervezetek az élen

 
Az talán senkit nem lep meg, hogy a különböző karitatív tevékenységet folytató szervezetek – főként a gyerekkel foglalkozók – kapják a legtöbb felajánlást, ami azt jelenti, hogy az adózok fontosnak tartják a betegek és rászorulók támogatása. 2014-ben például a Heim Pál Kórház Fejlesztésért Alapítvány kapta a legmagasabb összeget - 154 millió forintot. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 92,9 millió, a Bátor Tábor Alapítvány pedig 82,9 millió forintos támogatásban részesült tavaly. 
 
A nyomukban a daganatos gyermekekkel foglalkozó szervezetek járnak, például a – súlyos visszaélésekkel gyanúsított – Gyermekrák Alapítvány 70 millió forintos támogatással, őket követik a gyermekek arcára mosolyt csaló bohócdoktorok, az árva gyermekeket befogadó SOS-Gyermekfalu, a gyermekmentő-szolgálatok, a Bethesda Kórház és a Böjte Csaba által létrehozott, erdélyi árvákkal foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány.
 

Az állatvédők is népszerűek

 
Ugyan ez előző évekhez képest csökkent valamelyest a támogatottságuk, de még mindig az állatvédő szervezetek kategóriája szerepelt a második helyen. 2014-es lista első 33 helyét nézve hat állatvédő szervezetet találunk. Az állatvédők közül az első helyen a Rákosmente Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány végzett, akik egyébként az összetett lista hetedik helyét szerezték meg, őket követte a Rex Kutyaotthon (61,8 millió Ft) és az Országos Állatmentő Alapítvány (44,8 millió Ft).
 
Sajnálatos azonban, hogy tavaly a top 10-ben nem szerepelt természetvédő szervezet, pedig számos természet- vagy környezetvédelemmel foglakozó egyesületet és alapítvány közül választhattak, és választhatnak idén is az adófizetők.
 

Hogyan ajánlhatja fel adója 1%-át?

 
Ha még nem tudja, hogy mely szervezet számára ajánlja fel adója 1%-át, akkor böngésszen az Adó1százalék.com szervezet keresőjével, amellyel nemcsak tevékenység, de település szerint is keresgélhet. Az 1%-os rendelkezési nyilatkozatot oldalunk segítségével is kitöltheti.