A civilek gyakran csak márciusban kapnak észhez, hogy el kellene kezdeni buzdítani a felajánlókat, pedig már ősszel érdemes elkészíteni a kampánytervet. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ideális esetben az 1%-os kampány bizony egy egész éves folyamat. Első körben érdemes egy naptárat készíteni, és hónapról-hónapra meghatározni a feladatokat.
 
 
 

Január/február – kis kampány elindítása

Mivel februárban több szja leadási határidő érint az adózókat, sokan ilyenkor rendelkeznek adójuk 1%-áról is, érdemes tehát egy kisebb kampányt időzíteni január közepétől február végéig. Ez az időszak azért is nagyon hasznos, mert előkészítő kampányával tesztelheti az a szervezet az általa elérni kívánt célcsoportot, ami fontos információkkal szolgálhat a tavaszi nagy kampányhoz. A célcsoport(ok) megszólítása érdekében – ha van rá lehetősége – kezdjen el hírdetni a választott médiumokban (online, offline); emellett érdemes felvenni a kapcsolatot a korábbi támogatóival (személyesen, telefonon, e-mail, Facebook, hírlevelek stb).
 

Március – részértékelés, a terv megvalósítása

A februári adóbevallások után érdemes kiértékelni az eddigi kampányt  kiket sikerült megszólítani, mennyi embert sikerült elérni, mennyire ért célba üzenetünk, illetve mi az, amiben érdemes lenne fejlődni.
 
Ezután követkehezhet a nagy kampányterv megvalósítása – az érintettek, főként a célcsoport megszólításával, korábbi támogatók felkeresésével, az online és offline médiában való megjelenéssel, irányított hirdetésekkel, és ezek folyamatos, heti szintű kiértékelésével. 
 

 

Április – kapcsolókon rá!

Az április időszakban még egy plusz fokozatra érdemes kapcsolni – aktívabban buzdítani a felajánlókat, még több felhívást, hirdetést elhelyezni, még több lehetséges támogatót megszólítani. Nagyon fontos, hogy az alapítványnak vagy egyesületnek legyen saját Facebook oldala, amelyen napi szinten helyez el posztokat a tevékenységével kapcsolatban, és természetesen érdemes a saját honlapon 1%-os aloldalt is létrehozni, ahol bemutathatja mire fordítja a szervezet az 1%-os támogatásokat.
 
Nagy segítséget jelenthet, ha regisztrál az Adó1százalék.com oldalán, ezzel saját felületet kap, amelyet szabadon szerkeszthet. Oldalunkon bemutathatja tevékenységét, az 1%-os támogatásainak felhasználását, valamint logót, képeket és videót is feltölthet. Minden szervezet adatlapján megjelenik egy "felajánló" gomb, aminre rákkatintva az adófizető kitöltheti és kinyomtathatja – a szervezet nevérem, adószámára szóló – EGYSZA lapot. Portálunkon található saját oldalát bármikor megoszthatja felajánlóival. 
 
 

Május – a célegyenesben, beszámolók!

Május 20. az szja bevallás végső határideje, a legtöbben ilyenkor rendelkeznek adójuk 1%-áról is. Érdemes tehát 100%-ra kapcsolni, minden energiát bevetni, ha maradt tartalék ilyenkor még fel lehet használni!
 
A kampány lezárultéval a civileknek beszámolási kötelezettségeik vannak, többek között május 31-ig kell leadniuk az szja 1%-os beszámolójukat. A civileket érintő további leadási kötelezettségről korábbi cikkünkben olvashat.
 

Szeptember – regisztráció, adatigénylés

A nyári pihenő után szeptemberben ismét beindulnak az 1%-os események. A  
NAV szeptember 15-én teszi közzé honlapján az idei 1%-os kedvezményezettek nevét, székhelyét, adószámát vagy technikai számát, részükre érvényesen felajánlott összegeket és a rendelkezők számát.
 
Amennyiben egy szervezet 2017-ben részesülni kíván az 1%-os felajánlásokból, akkor szeptember 30-ig kell regisztrálnia az adóhatóságnál. Ha korábbi években már regisztrált, ezt nem kell ismételten megtennie.
 
Egy 2015-ös újítás szerint a felajánló engedélyezheti, hogy nevét és postai, illetve elektronikus levelezési címét az általa kedvezményezettként feltüntetett szervezettel közöljék, a szervezet pedig 5 évig megőrizheti ezeket az adatokat. A civil szervezetnek azonban külön kell kérvényeznie ezek kiadását az adóhatóságnál szeptember 30-ig. Mindenképp érdemes ezt megtenni, mivel a felajánlók adatai alapján tervezheti meg következő évi kampányát – adatbázist építhet, kiértékelheti az eddigi kampányát, illetve kapcsolatban léphet felajánlóival. Apróság, de sokat érhet – köszönje meg felajánlóinak a kapott támogatásokat!

 

Október – kiértékelés

Fontos kiértékelni, hogy mennyiben sikerült teljesíteni a kitűzött célokat, mi az amiben érdmes lenne fejlődni. A NAV-tól kapott felajánlókra vonatkozó adatok alapján megtudhatja, hogy kikhez jutott el üzenete, kik a támogatói, felajánlói.
 
 

November/december - tervezés

Érdemes már novemberben, decemberben megtervezni a következő évi 1%-os kampányt. Először is állapítsa meg az elérendő eredményeket célszámok kitűzésével (pl. 5%-al növelni az előző évi forrásokat), határozza meg a kampány üzenetét és az elérni kívánt célcsoportot, valamint mérje fel versenytársait. Ezután készítsen egy kampányütemtervet, ha lehetséges napi feladatokra lebontva. Tervezze meg, hogy mely csatornákon keresztül kíván hirdetni, és vegye fel a kapcsolatokat ezekkel a médiumokkal (TV, rádió, internet stb.).
Szerző
Ivanyos Judit