2012. január 1-től azok a szervezetek minősíthetőek közhasznúnak, amelyek megfelelnek a felsorolt elvárásoknak.
 
Közhasznú szervezetté minősíthető az a szervezet, amely
  • Magyarországon lett nyilvántartásba véve, olyan szervezeti formában, amely lehetővé teszi a közhasznú státusz megszerzését (alapítvány, egyesület, nonprofit gazdasági társaság igen, de a civil társaság nem rendelkezhet közhasznú státusszal).
  • a létesítő okiratban megjelölt közfeladat teljesítésére irányuló tevékenységet végez közvetlen vagy közvetett módon, hozzájárulva azzal a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez. közhasznú tevékenységnek minősülnek azok a tevékenységek is, melyek közvetve szolgálják az adott közfeladat megvalósulását.
  • megfelelő erőforrásokkal rendelkezik,
  • megfelelő társadalmi támogatottsága kimutatható.
 

Megfelelő erőforrás feltételei

Megfelelő erőforrás áll a szervezet rendelkezésére, ha az előző két lezárt üzleti év vonatkozásában a következő feltételek közül legalább egy teljesül:
  1. az átlagos éves bevétele meghaladja az egymillió forintot, vagy
  2. a két év egybeszámított adózott eredménye (tárgyévi eredménye) nem negatív, vagy
  3. a személyi jellegű ráfordításai (kiadásai) – a vezető tisztségviselők juttatásainak
figyelembevétele nélkül – eléri az összes ráfordítás (kiadás) egynegyedét (25 %-át).
 

Megfelelő társadalmi támogatottság feltételei

Megfelelő társadalmi támogatottság mutatható ki a szervezetnél, ha az előző két lezárt üzleti éve vonatkozásában a következő feltételek közül legalább egy teljesül:
  1. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint a szervezetnek felajánlott összegből kiutalt összeg eléri az 54. § szerinti bevétel nélkül számított összes bevétel kettő százalékát, vagy
  2. a közhasznú tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások elérik az összes ráfordítás felét a két év átlagában, vagy
  3. közhasznú tevékenységének ellátását tartósan (két év átlagában) legalább tíz közérdekű önkéntes tevékenységet végző személy segíti a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvénynek megfelelően.
 
Az Ectv. (Civil törvény) hatályba lépését megelőzően közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetek, amelyek beszámolóikat a jogszabálynak megfelelően letétbe helyezik, 2015. május 31-ig továbbra is megőrzik közhasznú státusukat, és az ezekhez kötődő kedvezményeket. Ezen szervezetek 2015. május 31-ig kezdeményezhetik közhasznú jogállásuk megőrzését, amennyiben ezt elmulasztják a bíróság 2015. június 1-től törli közhasznú jogállásukat.