Az orosz ortodox egyház már az 1917-es októberi orosz forradalom utáni első napokban a hatalom egyik célpontjává vált, mivel a vallás súlyos „ellenforradalmi” tényezőnek számított az ateizmust propagáló kommunisták szemében. Az ellentétet erősítette, hogy az Egyház a kommunistaellenes erőket támogatta a polgárháború idején.

 

A hatalom az Egyház teljes vagyonát államosította, sok templomot és kolostort leromboltak vagy világi célra alakítottak át, a közel 30 ezer templomból és kolostorból összesen 500 maradt az Egyház használatában. A személyes bosszú sem maradt el: Lenin utasítására 28 püspököt és közel 1200 papot legyilkoltak.

 

Sztálin alatt az elnyomás fokozódott: összesen 130 ezer papot vittek koncentrációs táborba, kétharmaduk meghalt.

 

A harcosan antikommunista álláspontú Tyihon pátriárka 1925-ös halála után a hatóságok megtiltották új pátriárka választását.

 

Miután Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, Sztálin enyhített az egyházellenes politikán, mivel a hatalomnak szüksége volt minden támogatásra a külső ellenség ellen: sok templomot visszaadtak az Egyháznak, újraengedélyezték a papképzést, korlátozott autonómiát kapott az Egyház. Új pátriárka választottak Szergiusz személyében, aki a kommunista hatóságokkal való együttműködés elvét hirdette.

A viszonylagos engedékenység 1959-ig tartott, amikor Hruscsov újra beindította az „nép ópiuma” elleni harcot: a hatóságok több ezer templomot ismét bezártak, a papokat titkosszolgálati megfigyelés alá helyezték, a vallási szertartásokon részt vevő világiak ellen súlyos munkahelyi és egyéb megtorlásokat alkalmaztak. Ez a politika egészen Gorbacsov idejéig folytatódott, 1988-tól a hatalom de facto visszaadta az Egyház teljes autonómiáját.

 

Magyarországi része a Moszkvai Patriarchátus Magyar Orthodox Egyházmegye nevű egyházmegye, székhelye Budapesten van.