Célunk, hogy minden gyermek családban nőhessen fel - SOS Gyermekfalvak

Minden gyermek számára szuperhősök a szülei, de vannak olyan gyerekek, akik nem élhetnek vér szerinti szüleikkel. Nekik a nevelőszülő a hős, aki megteremti számukra a szerető és biztonságos otthont.
 
Magyarországon több mint 20 000 gyermek kerül gyermekvédelmi gondoskodásba bántalmazás, veszélyeztetés, vagy más, nehéz élethelyzet miatt. A súlyos megrázkódtatásokon átesett gyermekeknek és fiataloknak biztonságra, stabilitásra, valamint szerető gondoskodásra van szükségük ahhoz, hogy az őket ért töréseket feldolgozva, egészséges, sikeres, boldog felnőttekké válhassanak.
 
Az SOS Gyermekfalvakban mi abban hiszünk, hogy minden gyermeknek az a legjobb, ha családban nő fel, így családias körülményeket teremtünk nekik. A kőszegi, battonyai és kecskeméti SOS gyermekfalvakba került gyerekek biztonságban és szerető közegben, vér szerinti testvéreikkel együtt nevelkedhetnek. Az SOS anyukák és apukák hivatásos nevelőszülők, akik - akár a gyermekfalun belül, akár a saját háztartásukban - nevelik a gyermekvédelmi gondoskodásba került gyerekeket.
 
 
A nevelőszülők persze nem szuperhősök – hiszen nem kell szupererő ahhoz, hogy valaki jó nevelőszülő legyen, csak kitartás, és sok-sok szeretet. Mégis, az SOS gyerekek szemében a nevelőszülő az igazi szuperhős, hiszen ő az, aki szeretetet és biztonságot teremt a számukra ebben a zűrzavaros világban. Ő az, aki palacsintát süt nekik, aki elmegy velük biciklizni, aki mellettük van, amikor rosszat álmodnak. Csupa olyan dolog ez, amely minden gyermeknek jár, és mégsem adatik meg mindenkinek… mi azért dolgozunk, hogy minden gyermeknek lehessen egy ilyen „szuperhős” az életében.
 
Támogasson minket adója egy százalékával, hogy a nálunk nevelkedő mintegy 400 SOS gyereknek is legyen, akire szuperhősként tekinthet. Rendelkezzen adója egy százalékáról, ajánlja fel az SOS Gyermekfalvaknak, felajánlása biztonságos, szerető otthont jelent egy erre rászoruló gyermeknek.
 
Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa adatlapját itt találja, az oldalunk segítségével 1%-át is felajánlhatja a szervezet részére.