Adókedvezményt kaphatnak a beteg, sérült emberek

Kevesen tudják, de a sérült, rokkant, fogyatékos személyek adókedvezményben részesülhetnek. Itt tudhatja meg, hogyan igényelheti a személyi kedvezményt.
 

2017-ben sok dologban változtak az adóbevallás szabályai és több adóbevallási forma megszűnt, valamint módosultak a leadási határidők is, a legfrisebb információkról innen tájékozódhat.

 
###ROADBLOCK1###
 
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (szja törvény) 40.§ (1) bekezdése szerint az összevont adóalap adója csökkenthető, amennyiben az adófizető igazolja a súlyos fogyatékosság fennállását.
 

Milyen mértékű kedvezmény vehető igénybe?

 
Amennyiben a magánszemély jogosulttá válik a személyi kedvezményre, akkor a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától, az állapot fennállása alatt havonta – az adóévben érvényes – havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összegű adókedvezményben részesül. A jogosultnak tehát 2017-ben tehát havi 6375 forinttal csökken adóalapja.
 
Fontos továbbá, hogy a kedvezmény érvényesítésének nincs felső jövedelmi határa, de legfeljebb a megállapított és megfizetett szja összegéig vehető igénybe.
 

 

Mely jövedelmek után érvényesíthető a kedvezmény?

 
A kedvezményt számos típusú jövedelem, bevétel után igénybe lehet venni, ilyen például:
  • önálló, a nem önálló tevékenységből származó jövedelmek;
  • az egyéb bevételből megállapított jövedelmek;
  • átalányadózás esetén az egyéni vállalkozói, a mezőgazdasági kistermelői bevételből az átalányban megállapított jövedelmek;
  • munkaviszonyból;
  • társas vállalkozás személyes közreműködéséből;
  • vezető tisztségviselői tevékenységből;
  • felügyelő bizottsági tagságból;
  • választott könyvvizsgálói tevékenységből,
  • a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenységből szerzett jövedelem szja-jából;
 
Nem lehet levonni azonban ingatlanértékesítésből, osztalékjövedelemből, valamint árfolyamnyereségből kapott jövedelem adójából.
 

Hogyan vehető igénybe a kedvezmény?

 
A személyi kedvezmény igényléséről szóló nyilatkozat, valamint a betegségről szóló igazolás év elején vagy év közben adható le a munkáltatónak. Amennyiben azt elmulasztaná, akkor a 16SZJA személyi jövedelemadó bevallásában tudja érvényesíteni.
 
A magánszemély az adóelőleg-nyilatkozatot nem kizárólag munkáltatójának, hanem olyan kifizető felé is leadhatja, aki összevonás alá eső rendszeres jövedelmet juttat részére. Ilyennek tekinthető a havi, heti bért, munkadíjat, tiszteletdíjat, személyes közreműködés ellenértékét vagy egyéb juttatást kifizetőt. Ilyen kifizetőnek számít például az a megbízó rendszeres bevételt juttat – megbízási szerződés alapján – a magánszemély számára, illetve az aki, rendszeres bérleti díjat fizet a magánszemélynek.
 
Fontos, hogy nyilatkozat egyik példányát a munkáltatónak, másik példányát pedig az igénybe vevő magánszemélynek az adóbevallás elkészítéséhez szükséges bizonylatokkal együtt az elévülési időn belül, azaz 5 évig köteles megőrizni. Amennyiben a nyilatkozat tartalmát bármely változás érinti a magánszemély köteles ezt jelezni, vagy a korábbi nyilatkozatát visszavonni. Ha a magánszemély a személyi kedvezményt jogalap nélkül érvényesíti, és 10 ezer forintot meghaladó befizetési különbözetet ér el, akkor a befizetési különbözet 12 százalékát bírságként köteles megfizetni.
 
 

Ki érvényesítheti a kedvezményt?

 
A kedvezményt fogyatékkal élő, illetve rokkant személyek vehetik igénybe. Az tekinthető súlyosan fogyatékos személynek, aki a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendeletben említett betegségben szenved, illetve, aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül.
 
A Kormányrendelet szerint a fogyatékosságok, betegségek fő csoportjai az alábbiak:
  • hallási fogyatékosság,
  • mentális és viselkedészavarok,
  • látási fogyatékosság,
  • mozgásszervi fogyatékosság,
  • pervazív fejlődési zavarok (pl. autizmus, Asperger szindróma),
  • schizophrenia, schizotypiás és paranoid zavarok,
  • daganatos megbetegedések egyes fajtái,
  • mesterséges testnyílással élő személy,
  • súlyos szervi károsodással járó immunbetegségben szenvedő,
  • emésztőrendszer betegségeinek egyes fajtái (pl. Chron-betegség),
  • ritka betegségek bizonyos típusai (pl. Huntington-kór),
  • egyes endokrin és anyagcsere betegségek (pl. I. típusú diabetes, szövődményekkel járó II. típusú diabetes, amelyek a nem-inzulin-dependens cukorbetegségek),
  • emésztőrendszer betegségeinek egyes fajtái (pl. Chron-betegség, cöliákia - lisztérzékenység),
  • veleszületett enzimopátiák (anyagcsere megbetegedések),
  • hemodialízis vagy peritoneális dialíziskezelésre szoruló végállapotú veseelégtelenségben szenvedő,
  • krónikus légzési elégtelenségben szenvedő,
  • veleszületett és szerzett szívbetegségben szenvedő a III-IV. NYHA funkcionális stádiumban,
  • egyéb fejlődési rendellenességgel születettek (pl. veleszületett vízfejűség, Down-szindróma, Edwards-szindróma).
 
A kedvezmény a súlyos fogyatékosságról szóló orvosi igazolás vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra való jogosultságról szóló határozat alapján lehet érvényesíteni. A kérvényezés során az orvosi igazolást, illetve a határozatot nem kell csatolni, azonban az igazolást az elévülési időn belül meg kell őrizni. Érdemes tudni, hogy nincs szükség orvosi igazolásra, ha a magánszemély rokkantsági járadékban, vagy fogyatékossági támogatásban részesül.