Ezek a változások érintik 2017-ben a civil szervezeteket

Egyszerűsítették a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó jogszabályokat. Módosultak például az egyesületet nyilvánítartásba vételének, a létesítő okirat módosításának, illetve a civil szervezetek törvényességi felügyeletének szabályai. Tudja meg, milyen változások érintik a civil szervezetek az idei évtől.
 
###ROADBLOCK1###
 

Nyilvántartásba vétel

Egyszerűsítettek egyes szabályokat az egyesületekre vonatkozóan. Szűkítették az egyesület nyilvántartásba vételénél az alapszabály kötelező tartalmi elemeit. 2017. január 1-jétől tehát elegendő az alapszabályban rögzíteni a jogi személyek általános részében rögzített feltételeket, vagyis:
  • a jogi személy nevét
  • székhelyét, célját, vagy fő tevékenységét,
  • a jogi személyt létesítő személyt vagy személyek nevét,
  • akóhelyét vagy székhelyét, és
  • az első vezető tisztségviselőket.
 
Fontos továbbá, hogy az egyesület létrejöttéhez nem kell a továbbiakban vagyoni hozzájárulást teljesíteni.
 

A közgyűlés összehívása

A módosítással beépítették a közgyűlés összehívásának és napirendjének, valamint a napirend kiegészítésének részletszabályait, a közgyűlési meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv kötelező tartalmi elemeit és jelentős részben leszűkült a közgyűlés kötelező hatásköreire vonatkozó eddigi rendelkezés is.
 

A létesítő okirat módosítása

Az idei évtől a civil szerveteknek az első létesítő okirat módosítását követően kell csak a létesítő okiratokat felülvizsgálniuk. Az új jogszabály (Ptk.) tehát a módosítási kötelezettség tekintetében külön véghatáridőt – az eddigi szabályozással ellentétben – nem állapít meg.
 
Fontos azonban, hogy azon szervezeteknek, amelyek a korábbi szabályok szerint már a 2014. március 15. napjától hatályos Ptk. alapján működnek (tehát már módosították létesítő okirataikat a törvény rendelkezéseinek megfelelően), nem kell a most 2017. január 1. napjától hatályos Ptk. szabályai szerint újra módosítaniuk létesítő okiratukat. Ezen szervezetek esetében is figyelembe kell venni a fenti szabályt, miszerint a jövőben az első létesítő okirat módosításkor kötelesek azt felülvizsgálni és szükség szerint módosítani a 2017. január 1. napjától hatályos Ptk. új szabályainak megfelelően.
 

Egyszerűsített nyilvántartásba vétel

Bővült az egyszerűsített nyilvántartásba vételi és egyszerűsített változásbejegyzési kérelmet benyújtható szervezetek száma, valamint az eljárásban használható mintaokiratok fajtája. Az egyesületek és az alapítványok mellett, mostantól a sportegyesületek is mintaokirat használatával egyszerűsített elektronikus eljárásban kérhetik nyilvántartásba vételüket, illetve mintaokirat kitöltésével terjeszthetnek elő változásbejegyzés iránti kérelmüket.
 
Bevezették a bejegyzés jogintézményét. A módosítás hatályba lépésével, egyszerűsített nyilvántartásba vétel illetve változásbejegyzés esetén, amennyiben a bíróság a törvény által előírt 15 napos határidőn (és az azt követő 30 napos póthatáridőn) belül nem hoz érdemi döntést (bejegyzi a szervezetet vagy elutasítja a kérelmet), akkor a 45. napot követő munkanapon bejegyzésre kerül a kérelemben foglalt adat.

 

Törvényességi felügyelet

Módosultak továbbá a civil szervezetek törvényességi felügyeletére vonatkozó szabályok is. A civil nyilvántartáshoz kapcsolódóan a törvényességi felügyelet egy egységes nemperes eljárásként kerül a nyilvántartó bíróság hatáskörébe.
 

Változásbejegyzési eljárás

Megszűnt az alapítványok, egyesületek, sportegyesületek nyilvántartásba vételi, illetve változásbejegyzési eljárásában a bejegyző végzéssel, valamint közhasznú jogállás nyilvántartásba vételét elrendelő végzéssel szembeni fellebbezési jog.
 
Az említett szervezetek esetén ezen végzéseket is közzé kell tenni az OBH által vezetett Országos Névjegyzékben.
 
Ezen kötelezettség teljesítése érdekében továbbfejtették a közzétételi felületetet egy új, felhasználóbarát kereső funkcióval, melynek segítségével az Országos Névjegyzékben konkrét közzétételi eseményre és annak adataira is lehetővé vált szűrést alkalmazni.
 
A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetet érintő változással kapcsolatban részletes tájékoztatók, kitöltési útmutatók, segédanyagok a www.birosag.hu oldalon, a CIVIL SZERVEZETEK menüpontban érhetőek el.