Bemutatkozás


A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ) az ország legnagyobb állatvédő szervezete, több mint 42 tagja révén minden megyében jelen van. 
 
Egy időben 6.000 kutya és közel 2.000 macska várja a tagok menhelyein az örökbefogadó gazdikat, és az adományokat. 
 
 
A MÁTSZ tagszervezeteinek érdekképviseletére alakult 1992-ben, feladatai azóta jelentősen kibővültek: 
 
A Szövetség folyamatosan részt vesz a hatóságok állat-, és természetvédelemre vonatkozó jogszabályalkotó tevékenységében. 
 
Együttműködik a Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, az ORFK és BRFK szerveivel, a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karával, az Állatorvosi Kamarával az állatvédelmi és állatjóléti kérdések megoldásában. 
 
A MÁTSZ tagszervezetein keresztül és azok megbízásából szemléletformáló tevékenységet végez. 
 
Segítséget nyújt az önkormányzatoknak a kóbor állatokkal kapcsolatos probléma megoldásában. 
 
Igyekszik megnyerni a közvéleményt annak, hogy a menhelyek végezzék a gyepmesteri feladatokat. 
 
A közvetlen oktatási tevékenység a médiákban történő felvilágosító tevékenységen kívül Oktatói Kézikönyv kiadásában és több, mint 50 iskolával való együttműködésben is megjelenik. 
 
Folyamatosan végzi a szponzorok által biztosított adományok szétosztását az ország egész területén. 
 
 
Pályázatokat ír ki és közvetít a tagszervezetek számára munkájuk segítésére. 
 
Kiemelt célja tagjai állatmentő szolgálatainak fejlesztése, bővítése és kiépítése, szervezés szponzorok segítségével.
 
Tagja a WSPA és RSPCA nemzetközi állatvédő szervezeteknek. Folyamatosan végzi és segíti a tagszervezetek felzárkóztatását az uniós és a jogszabályi követelményrendszerekhez. 
 
Adószám: 18054901-1-41
 
 
 

Mire gyűjtünk?


A Mátsz kizárólag tagszervezeteinek részére gyűjt, elsősorban táp-,  és pénzadományokat. Ezeket a leginkább rászoruló tagszervezetek kapják meg, és a Szövetség az adományozó felé részletesen elszámol.


Nagyobb támogatóink úgy adnak adományt, hogy a keretre a menhelyeknek pályázni kell, a pályázat feltételeit a Mátsz ellenőrzi, és szintén beszámol a támogatónak.


Néha előfordul, hogy célzottan hirdetjük meg tagszervezeteink kérését, pl. a zempléni menhelynek használt konténert kerestünk, vagy a szekszárdi menhely összetört autójának javítására kerestünk támogatókat


2020. tavaszán az első karantén időszakában  a beállott vészhelyzet miatt kerestük a támogatókat, mivel hirtelen  bezártak a menhelyek,  elfogytak a készletek, és csökkent az örökbefogadás. Ez a helyzet ősszel megismétlődött és most, 2021. tavaszán is nehéz időszak  elé nézünk.
 


Mire használtuk fel?


Az adományokat elsősorban a több ezer kutya és macska ellátására használjuk fel.

 

Akad azonban olyan eset, amikor  egy egy menhelynek váratlan karbantartási nehézségei támadnak, pl. egy vihar  megbontja a kennelek tetőzetét, a víz elmossa a járdát, vagy megsérül a kerítés.

Ilyen esetekben is szponzort kell keresni, mivel a menhelyek szűkös költségvetése váratlan kiadásokra nem nyújt fedezetet.


Lényeges tudnivaló,  hogy a  Mátsz és tagszervezetei csak önkéntes alapon dolgoznak, munkabért kizárólag az állatápolók kapnak. Egyetlen bevételi forrás az 1%-os adományozás, melynek összegét az elmúlt 10 évben a negyedére csökkentették.
 
 


Képgaléria

Videó