Bemutatkozás


Az Autistic Art – Mosoly Otthon Közhasznú Alapítvány azzal a szándékkal jött létre 2006. szeptemberében, hogy az autizmussal élők számára segítsen emberi élethez méltó körülményeket teremteni életük folyamán.

A legújabb kutatások szerint minden 100. gyermek autista vagy autisztikus tünetekkel bír. Ezzel az 1 százalékos aránnyal számolva mintegy 100 000 autista gyermek és felnőtt él közöttünk Magyarországon, akiknek ellátása nem kielégítően megoldott.

Tevékenységünk fő célcsoportja azok a fiatal felnőttek, akik –betöltvén az iskolaköteles 16 éves kort- kikerülnek az oktatási rendszerből és önálló életvitelre nem, vagy csak korlátozottan képesek. E fiatalokra vagy a nagy, fogyatékosokat ellátó intézmények várnak, vagy „örök gyermekként” idősödő szüleikkel egy háztartásban maradnak. A kitartó, következetes fejlesztés során gyermek- és serdülőkorban elért eredmények semmissé válnak, ha kikerülnek a közösségből, szociális, kommunikációs készségük elsorvad.
Mindkettő kényszermegoldás, mely autizmusukból fakadó speciális szükségleteiket nem tudja kielégíteni, s végül általában a pszichiátriai intézetekbe kerülnek.

Ugyanakkor az autizmusuknak megfelelő fizikai és személyi környezetben, képességeiket, személyiségüket figyelembe vevő bánásmóddal nagymértékben csökkenthetők a viselkedési és beilleszkedési nehézségeik, jelentős életminőség-javulás érhető el és emberhez méltó életet élhetnek.

Ez a felismerés vezette az alapítvány létrehozóit, hogy a többnyire szülői kezdeményezéssel létrejött civil fenntartású, autistákat ellátó lakóotthonok és családias otthonok fennmaradását támogassa, működésükben és ellátási tevékenységükben segítse.

Mire gyűjtünk?


  • A 2008 óta évente, az autista lakóotthonok javára szervezett Fogadj be! jótékonysági aukcióinkra
  • Képzőművészeti foglalkozásokra az otthonokban élő fiatalok számára képzőművész vezetésével
  • Autista fiatalok munkáinak kiállítására
  • Képzésekre otthonvezetők és munkatársak számára (melyeknek témája: művészeti foglalkozások vezetése, szervezetfejlesztési  képzés, autizmus-szempontú képzés)
  • Otthonok épületének, kertjeinek, berendezésének felújítására, felszerelésére
  • Otthonok és autista szervezetek pénzügyi és egyéb támogatására
  • Autista fiatalok számára különböző kulturális programok megvalósítására
  • Különböző kommunikációs eszközökkel az autizmus bemutatására és elfogadtatására a többségi társadalommal
  • Az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítvány művészeti tevékenységére

Mire használtuk fel?


2015-ben az alábbi projekteket valósítottuk meg, melyekkel az autizmus ügyét szolgáltuk anyagi vagy kommunikációs javakkal: 

 

Mosoly Otthon Jótékonysági Alapítványi Est 2015.

Helyszín: Brody Studios

Partner: Filter Galéria

Befolyt összeg: több mint 21 000 000 forint

A jótékonysági aukción az alapítvány által, lakóotthonokban működtetett művészeti programban résztvevő autista alkotók műveire reflektáltak ékszertervező művészek. Az ő egyedi darabjaik kerültek árverésre.

Az alapítvány estjén részt vettek az alapítványt támogató művészek: Gryllus Dorka, Osvárt Andrea, Kovács Krisztián.

Az eseménynek 100 résztvevője volt.

 

6 civil támogatásból fenntartott autista lakóotthonban művészeti program megvalósítása

A 2010-ben induló program heti rendszerességgel nyújt értelmes elfoglaltságot az otthonokban élő fiataloknak. Az indulás óta a programban résztvevők száma 60-ra bővült. A fiatalok alkotásaikból egy jelenleg közel 8000 darabos gyűjtemény állt össze, amely folyamatosan bővül.
 

2015. október 8-tól: Magukba Zárt Világok – a MOHA (Mosoly Otthon Alapítvány) és a német AKKU (Autismus Kunst und Kultur ) közös kiállítása

Helyszín: Tárt Kapu Galéria

A kiállítást a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították. Így mintegy 500-an látták január közepéig.

 

2015. december-január: Kampány Senaval, az adjukossze.hu közösségi adományozó oldalon

A népszerű Irie Maffia énekesnője az Autistic Art –Mosoly Otthon Alapítványért kampányolt. A NIOK (Nonprofit Információs Oktató Központ Alapítvány) programja keretében alapítványunk is a támogatható szervezetek között szerepelt.

A 30 napos kampányidőszakban összesen 95 000 forint gyűlt össze.

 

Autista művészeink a Művészetek Palotájában, az Erste Bank december 15-i ügyféltalálkozóján

A rendezvényen - alapítványunk közreműködésével - a lakóotthonokban működtetetett művészeti programban résztvevő alkotók munkáiból installáció jött létre, amelyet 2016. január 3-ig lehetett megtekinteni.  A művészeket nem csak alkotásaikon, hanem a róluk írt biográfián keresztül is megismerhették a látogatók. Valamint az is kiderült információs felületeinken, hogy az alkotásokból hogyan lesz notesz, borcímke, vagy dizájn ruha.

Közel 1000 résztvevője volt a rendezvénynek.

A Mosoly Otthon Alapítványt Gryllus Dorka képviselte, aki Autistic Art dizájn selyemruhát viselt, és beszélt a nyilvánosság előtt alapítványunk tevékenységéről.

A rendezvény valamennyi fellépője Autistic Art kiegészítőt viselt.

 

Képeslappal egy jó ügyért a Magyar Telekommal közösen

A Magyar Telekom elektronikus képeslapküldő szolgáltatása minden elküldött virtuális üzenet után 100 forintot adományozott a Mosoly Otthon Alapítvány számára.

Adni jó Süti akció a magyar Telekommal és a Fenntarthatósági Médiaklubbal (FMK)

A Telekom dolgozói és a Fenntarthatósági Média Klub tagjai vettek részt az akcióban. A Telekom 15 telephelyén 222 kolléga sütött valamilyen finomságot, amit a 8000 fős cég dolgozói adomány fejében fogyasztottak el. Az akcióban számos ismert rádiós, televíziós személyiség és újságíró is részt vett (Barabás Éva, Váczi Gergő, Argyelán Kriszta, Kiss Orsi és Vágó Piros), valamint az Eurest éttermlánc és a Pronto kávézó is részt vett az akcióban.

Kiegészítő akciók a Telekommal

Az adomány összege további akciókkal is kiegészíthető volt. A megsütött sütemények #sütitadok és az #adnijo2015 hashtaggel ellátott fotóinak közösségi felületekre feltöltésével és megosztásával, fotónként 100 forinttal lehetett hozzájárulni a támogatáshoz. Továbbá a Telekom megnyitotta az Örök karácsonyi emlékek padlását: www.orokemlekekpadlasa.hu, ahol kedves emlékeket, sztorikat lehetett felhelyezni a padlás polcaira, szintén akciónként 100 forinttal növelve a Mosoly Otthon Alapítványnak átadandó adomány összegét.

Összesen 4 686 600 forint gyűlt össze az akciók során.


Videó