Bemutatkozás


A jó szándékú segíteni vágyó emberekben sokszor felmerül a kérdés, - mi a jobb!? Halat adni, vagy hálót?! Ennek a gondolatnak tükrében próbáltuk eddigi személyes ismereteinket és kapcsolatainkat felhasználva, környezetünkben egész évben folyamatosan segíteni elesett kilátástalan helyzetben élő  embertársainkat és a gyermekeket.

 

Hova mi kellett. 66 családnak, 144 gyermeknek - ágyakat, bútorokat, konyhai eszközöket, könyveket, játékokat. Gyermek és felnőtt válogatott, mosott ruhát. ( 6573 tétel ).  Napraforgóhéj brikettet. (Idén kezdtük el, de már most 500 kg-nál tartunk.) Munkához motoros fűrészt, számítógépet, benzin motoros fűnyírót, újrakezdéshez aggregátort, magas nyomású mosót. 47 alkalommal 10.000 Ft értékű  élelmiszer csomagot. Az anyák és gyermekszemek csillogásából látva ennek lenne a legnagyobb sikere. Élelmiszer. Egy kicsi édesség. XXI. század.

 

Márai azt írta, „az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk„. Ekképpen szeretnénk cselekedni.

 

Mire gyűjtünk?


Florentini Szent életű ember volt, aki feltette életét a nélkülöző gyermekek megsegítésére. Ő azt mondta „amíg egy szegény szenvedő gyermek van a világon, addig nem gondolhatok magamra„ Egy régi állam bölcs pedig úgy fogalmazott, „ha egy szervezet magát fenntartani akarja, merüljön el létének kútfejében„.

 

Amikor az alapítványunk gondolata megszületett, mi úgy éreztük, a tevékeny irgalmasság cselekedetei hozzátartoznak egy alapítvány lényegéhez. A mély szegénységben élő anyák és gyermekeik megsegítésében láttuk az ősforrást. Ennek érdekében, igen, megfogadtuk, zaklatni fogjuk a hatalmasokat. Érzéketlenséget látunk és sajnos sokszor értelmi gőgöt látunk. Puharuhába öltözött embereket látunk, akik képtelenek felismerni az igazságot. Fáj sokszor a felismerés, sokan képtelenek különbséget tenni a szegénység és a nyomor között. Nem tudják. A nyomor és a hideg végső fokán már elviselhetetlen. Az Élelmiszerbankhoz csatlakozva, feltételeit teljesítve (kisteher autó bérlés, hűtőgépek, fagyasztók megléte, stabil infrastruktúra kialakitása) esetén, környezetünkben még több mély szegénységben élő családon, gyermekeken tudnánk segíteni, felelős társadalmi szereplőként viselkedve, enyhítve sok esetben a kilátástalanságot, sok helyen sajnálatos módon meglévő társadalmi problémákat.

 

 


Mire használtuk fel?



Alapítványunkban sem fizetés, sem költségelszámolás NINCS. Megalakulásunk óta (2013) kizárólag jószándékú emberek adományaiból működünk, akik hónapról-hónapra önmagukat adóztatják embertársaik megsegitése érdekében. Felismerték hogy képességeinket az Úrtól kapjuk és soha nem szabad megfeledkeznünk embertársainkról, akik esetleg nem kaptak képességeket, sőt beleszülettek egy szituációba, ahonnan lehetetlen segítség nélkül emelkedni.


Eddigi tevékenységünk bővítését sok esetben korlátozta, hogy megfelelő szállítóeszköz hiányában a döntően budapesti és főváros környéki adományozók által felajánlott adományokat nem tudtuk eljuttatni a rászorulóknak. A támogatás egy részét furgon bérlésére, üzemanyagköltségre és úthasználati díjakra fordítva ezen felajánlásokat is ki tudnánk használni, még több család számára biztosítva a legalapvetőbb szükségleteik kielégítését.

 

Az adminisztrációs és ügyviteli rendszer professzionális szintre emelése szintén elengedhetetlen az adományok és a szükségletek koordinálása, valamint az alapítvány törvényes működése fenntartásának szempontjából. A szétosztandó adományok körének bővítését szolgálná a megfelelő hűtőkapacitás megléte, így nem csak tartós, hanem hűtést igénylő élelmiszeradományokat is tudnánk fogadni és szétosztani. A ruhanemű adományok tisztításához mosó- és szárítógépet szeretnénk beszerezni.

 

Alapítványunk jellemzően csekély összegű pénzbeli adománnyal működik, miközben a működési költségek forrásának előteremtése problémát jelent. A támogatás révén a működési költségek egy részét le tudnánk fedni, ezáltal a kapott pénzbeli adományok nagyobb részét tudnánk az alapítványi célok előmozdítására, a mélyszegénységben élő családok megsegítésére fordítani.

 

Távlati célunk, hogy csatlakozunk az Élelmiszerbankhoz. A csatlakozás feltételeinek megteremtéséhez szintén jelentős mértékben hozzásegítené alapítványunkat az elnyert támogatás. Az Élelmiszerbanki csatlakozás új szintre emelné alapítványunk tevékenységét: napi szinten tudnánk alapvető és friss élelmiszeradományokkal segíteni a leginkább rászorulókat. Összességében a támogatás felhasználásával a szétosztott adományok körének és mennyiségének, valamint a támogatottak számának bővítését tudjuk elérni.

 

 

 


Képgaléria