Bemutatkozás


A Vasi Sport Akadémia Sportegyesület 2009 nyarán alakult azzal a céllal, hogy összefogja a röplabdásokat Szombathelyen. Tervekben szerepelt a sportág akadémia rendszerének kiépítése.

A célok megvalósításában önerőből is szép sikereket ért el az egyesület. Sikerült egységesség tenni az utánpótlás képzést és kiemelt képzés keretében az élsport alapjait is lerakni, a Szombathelyi Sportiskolával. Ezen együttműködés nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a 2012/2013-as bajnoki idényben a felnőtt csapat veretlenül nyerte meg az NBII-es bajnokságot, így kvalifikálta magát a legmagasabb osztályba.(ugyanezen osztályban a juniorok szintén az első helyet szerezték meg). Utánpótlás csapataink egyre jobb eredményekkel büszkélkedhetnek országos versenyeken.

Csapatunk jelenleg az Nemzeti Bajnokság másod osztályában játszik.

 

A felépített felmenőrendszerű utánpótlásképzés csúcsán áll a Vasi Sport Akadémia, ahol a felnőtt és a junior csapatok felkészítése, versenyeztetése zajlik. Utánpótlás korú játékosok képzését a Szombathelyi Sportiskola és a Leon RSE szakemberei végzik egyesületükön belül.

Az egyesültben, igazoltan sportolók létszáma 40 fő, valamint 15 fő nem igazolt sportoló is van.

Az utánpotlásnevelésben végzett hosszú évek munkájának gyümölcse, hogy jelenleg 4 sportolónk is tagja a  korosztályos Magyar válogatott csapatoknak. Ennek eredményeként a felnőtt csapat alapját is fiatalok alkotják.

 

Az egyesület alapszabályában meghatározott céljai :

-       A szabadidősport, a versenysport, a tehetséggondozás és az utánpótlás-nevelés biztosítása
-       Sporttevékenységek szervezése, valamint ezek feltételeinek megteremtése.
-       A lakosság szabadidejének sporttal való eltöltésének segítése, valamint a sportegyesülettel kapcsolatban lévő oktatási, nevelési intézmények, iskolák tanulóinak részére sportolási, testedzési lehetőségeket teremtése.
-       Az egyesület tagjainak részére rendszeres sportolási, testedzési lehetőséget biztosítása, valamint közösségi programok szervezése.
-       Sportkapcsolatok létesítése és fejlesztése, mind hazai, mind külföldi sportegyesületekkel, melyek szintén hasonló tevékenységet folytatnak.
-       A tagok részére biztosítja a bajnoki, illetve kuparendszerben kiírt sporteseményeken, valamint a más egyesületek által megrendezett sporteseményeken és versenyeken való részvételt.
-       Együttműködik olyan oktatási és sportszervezetekkel, amelyek célja a magyar sport előmozdítása.
-       Folyamatos szakmai színvonal emelkedés biztosítása nagy tapasztalatú és lelkes edzőkkel, valamint egy jó közösség kialakítása a fiatal és idősebb sportolni szerető korosztályból.
-       A fiatalok egészségre és összetartásra nevelése.
-       Egy jelentős utánpótlás bázis kialakítása.

 

Az egyesület által elérendő célok:
Rövidtávon:
- az NBI-es tagság ismételt elérése
- az edzők továbbképzése
- szakmai háttér bővítése (masszőr, orvos, pszichiáter bevonása)
- új szakosztályok felállítása (strandkosár, strandröplabda)

Közép,- és hosszútávon:
- az utánpótlásképzés színvonalának növelése
- az akadémiai modell teljes kiépítése (az egyetem bevonásával)
- nemzetközi szereplés
- válogatott szintű játékosok nevelése

- az NBI-es tagság megtartása, stabil csapat létrehozása

 

Az Egyesület évről évre kevesebb pénzből gazdálkodva próbálja fenntartani magát, miután a támogatók, egyre kisebb mértékben tudják támogatni a működést, a rendelkezésre álló szabad források szűkülése miatt. Komoly próbatételt jelent az egyesület számára az, hogy a folyamatosan csökkenő kiszámíthatóság mellett miképp képesek a működést stabilizálva azt a minőséget fent tartani, amelyet az elmúlt években jogos büszkeséggel megalapozott az Egyesület.

Az edzői stáb megerősítése elkerülhetetlen, elsősorban egzisztenciális szempontból, mivel a kollégák hosszú évek óta lényegében a röplabda sport iránti szerelemből dolgoztak, így viszont nehéz tőlük teljesítményt elvárni, számon kérni.

A mai fiatalok számára is megpróbálunk mintát adni, megszerettetni a sportot. A minden évben megrendezendő Nagy Sportágválasztón több ezer gyerek vesz részt, ahol nagy sok fiatalnak tudjuk a sportág alapjait megmutatni, és ezzel a röplabdát választatni velük, mint szabadidős sporttevékenységet.

 

Köszönjük, hogy az egyik "leghangosabb" szurkolótábor áll a csapat mögött, továbbra is számítunk a támogatásukra.

Mire gyűjtünk?


Célunk, hogy Szombathelyen ismét NBI-es röplabdacsapat legyen, és az ehhez szükséges tárgyi és anyagi feltételek megteremtéséhez szeretnénk minél több támogatót találni.

 

Felajánlását előre is Köszönjük!
 


Mire használtuk fel?


Az elmúlt években gyűjtött összegeket a játékosok versenyeztetésére (nevezési díjak, utazás, terembérlet, versenybírói költségek), az edzést elősegítő felszerelések vásárlására, illetve az egyesület működéséhez szükséges feladatok ellátására költöttük.


Képgaléria

Videó