Milyen kedvezmény illeti meg az adományozottat?

2013-04-19 09:25:04

Annak a közhasznú szervezetnek, és a nem közhasznú szervezetnek minősülő alapítványnak, közalapítványnak, egyesületnek (kivéve az országos érdekképviseleti szervezetet), közegyesületnek és lakásszövetkezetnek, amelyek adományban részesültek, eltérő adózási kedvezmények illetik meg.
 

Közhasznú szervezetet megillető kedvezmények

A közhasznú szervezetnek nem kell a vállalkozási tevékenysége után az adót megfizetnie, ha a vállalkozási tevékenység bevétele nem haladja meg az összes bevételének a 15%-át.
 
A vállalkozási tevékenységből származó bevétel – előzőek szerinti – adómentes mértékének meghaladása esetén a szervezetnél a kedvezményezett mérték túllépésével arányosan számított adóalap után kell az adót megállapítani. E mellett a nem a vállalkozási tevékenységéhez kapott támogatás ugyanilyen arányával meg kell növelni a vállalkozási tevékenység adózás előtti eredményét, ha az adott adóév december 31-én az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása nem áll fenn. Ha az adóév utolsó napján a szervezetnek az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása van, úgy a kapott támogatások teljes összege növelő tétel.
 
  1. Példa:
Határozzuk meg egy közhasznú alapítvány fizetendő társasági adóját, ha december 31-én nincs adótartozása, s módosító tétel csak a kapott adomány miatt merül fel, illetve érvényesíti a besorolt szervezeteket megillető „célzott” kedvezményt*; a 2012. adóévi adatai a következők:
  • vállalkozási tevékenység bevétele: 400 eFt
  • vállalkozási tevékenység költsége: 170 eFt
  • adózás előtti eredmény: 230 e Ft
  • közhasznú tevékenység bevétele: 800 eFt, ebből kapott adomány 100 eFt
  • összes bevétel: 1.200 e Ft
 
Kedvezményezett mérték: 1.200e x 15% = 180 eFt, és 400e > 180e
Túllépés aránya: (400e – 180 e) 220e : 400e x 100 = 55%
Adományra számított korrekció: (100e x 55%) = 55 eFt
Végleges (korrigált) adóalap: (230e + 55e – 46*) 239e x 55% = 131.450 Ft
 
* Célzott kedvezmény: csökkentő tétel a vállalkozási tevékenység adózás előtti nyereségének 20%-a
 
Fizetendő társasági adó: 131.450 e x 10% ~ 13 e Ft.
 
A társasági adó mértéke a pozitív adóalap 500 millió forintjáig 10%, az e feletti részre 19%.
 

Nem közhasznú szervezeteket megillető kedvezmények

A közhasznú szervezetnek nem minősülő alapítványnak, közalapítványnak, egyesületnek – kivéve az országos érdekképviseleti szervezetet –, köztestületnek, továbbá a lakásszövetkezetnek nem kell a vállalkozás tevékenysége után az adót megfizetnie, ha – a gazdálkodására vonatkozó külön jogszabály előírása szerint és a Tao. törvény 6. számú mellékletében foglaltakat figyelembe véve nyilvántartott – vállalkozási tevékenységéből elért bevétele legfeljebb 10 millió forint, de nem haladja meg az adóévben elért összes bevételének 10 százalékát (adómentes értékhatár).
 
E felsorolt szervezetek az adóalapjukat az általános szabályok szerint állapítják meg. Közülük az alapítványnak, a közalapítványnak, az egyesületnek és a köztestületnek, ha az adóév utolsó napján az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása van, akkor – a közhasznú
szervezetekre előírtakkal azonosan – meg kell növelnie a vállalkozás tevékenysége adózás előtti eredményét a nem a vállalkozás i tevékenységéhez kapott támogatás teljes összegével.
 
  1. Példa:
Határozzuk meg egy nem közhasznú egyesület fizetendő társasági adóját, ha december 31-én nincs adótartozása, s módosító tételek nem merülnek fel (az adóalap az adózás előtti eredménnyel azonos); a 2012. adóévi adatai a következők:
  • vállalkozási tevékenység bevétele: 400 eFt
  • vállalkozási tevékenység költsége: 170 eFt
  • adózás előtti eredmény: 230 eFt
  • cél szerinti tevékenység bevétele: 800 eFt, ebből kapott támogatás 100 eFt
  • összes bevétel: 1.200 eFt
 
Tekintve, hogy az egyesület vállalkozás bevétele meghaladja az összes bevételének a 10%-át, (400e > 120e), ezért adófizetési kötelezettsége áll fenn a vállalkozási tevékenysége pozitív adóalapjának első forintjától (nem csak az adómentes értékhatár túllépésével arányosan).
 
Fizetendő társasági adó: 230e x 10% = 23 eFt.
 
Ha ennek a szervezetnek 2012.12.31-én az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál lenne nyilvántartott adótartozása, akkor – a kapott támogatás miatti növelő tétel alkalmazása következtében – fizetendő társasági adója (230e + 100e) 330e x 10% = 33 eFt lenne.