A török kiűzése utáni Magyarország népességének etnikai összetétele megváltozott. Az országon belüli nagy migrációban a románok is részt vettek, egyre nyugatabbra húzódva, tervezett betelepítés vagy spontán vándorlás révén kerültek azokra a vidékekre, ahol napjainkig is élnek. Az Alföldre vándorolt román népesség, betelepedése után néhány éven belül megszervezte egyházközségeit, felépítette szerény templomait. A gyulai román egyházközség létrejöttének időpontját Karácsonyi János 1659-re teszi. A kétegyházi román ortodox közösségnek már 1716-ban volt lelkésze. Néhány bihari településen (Bedő, Pocsaj, Nagyléta) az ortodox románok letelepedésük után néhány évtizeddel, a XVIII. század második felében áttértek a görög katolikus hitre. Ezek a hajdúdorogi püspökség 1912. évi felállításáig a nagyváradi görög katolikus püspökséghez tartoztak.

 

A ortodox románok a szerbekkel szerveződtek közös egyházba, de a főpapok a szerbek soraiból kerültek ki. Az Arad, Békés, Bihar és Csanád vármegyében élő román ortodox lakosság a karlócai szerb metropolita joghatósága alá tartozó, 1705-ben létesült aradi egyházmegye fennhatósága alá tartozott. Az 1790-es években az egyházmegye igazgatása kettévált, megalakult püspökségi hatáskörrel az aradi és nagyváradi konzisztórium. Ez utóbbi joghatósága alá kerültek a bihari román ortodox egyházközségek is. A románok komoly küzdelmet folytattak a román ortodox egyház függetlenítéséért. E mozgalom sikere 1829-ben következett be, amikor Nestor Ioanovici személyében román püspököt avattak. A román ortodox egyház 1864-ben vált külön a karlócai szerb patriarchátustól, és lett független érsekség.

A románság legfontosabb nyelv-és identitásmegőrző intézményei az egyházi iskolák voltak. A görög katolikus román közösségek igen korán alapították meg iskoláikat. A román oktatás fejlődéséhez nagymértékben hozzájárult, hogy 1812-ben megnyílt az aradi tanítóképző, ahol továbbtanulási lehetőségük volt a bihari és kőrösvidéki ortodox fiataloknak, akik a képzés után gyakorta visszatértek szülőhelyükre. A 19. század második felétől az állami törvények azonban egyre részletesebben szaáblyozták az elemi oktatás körülményeit és tartalmát. 1879-ben kötelezővé vált a magyar nyelv oktatása minden olyan elemi iskolában, ahol nem a magyar az oktatás nyelve, az 1907-es Apponyi-féle törvény pedig meghatározta a magyarul tanítandó tantárgyak körét (számtan, földrajz, történelem, polgárjogi ismeretek). Az iskolák mellett az egyesületek, olvasó-, dal- és színjátszó körök tevékenysége is erősítette a nemzetiségi kötődést. A XIX. század végén hat ilyen jellegű egyesület alakult meg Gyulán és Kétegyházán, melyek nevükben is hangsúlyozni kívánták román, illetve ortodox voltukat.

 

1920 után, a trianoni Magyarország határain belül maradt román népesség hátrányos helyzetbe került, a lelkészek és tanítók egy része Romániába távozott. Az iskolák nagy megszakításokkal és magyar tanerőkkel működtek, a román nyelv oktatása a hittanórák anyanyelven történő megtartására redukálódott. Az új magyar államhatár keretein belül tizennyolc román ortodox egyházközség maradt, melyek az aradi és a nagyváradi egyházmegyéhez tartoztak. A parókiák bizonytalan kánoni helyzetben működtek, és nem tarthattak fenn hivatalos kapcsolatokat a romániai egyházi főhatóságokkal. A rendezetlen viszonyok megoldását kereső lelkészek 1933-ban esperest választottak, miközben püspökség felállítását kezdeményezték. A magyar kormány azonban egy egységes Magyar Ortodox Egyházat kívánt létrehozni. E cél érdekében a hatalom képviselői pressziót gyakoroltak a román ortodox lelkészekre, és 1940-ben három parókia (Battonya, Magyarcsanád, Budapest) kivételével minden román egyházközség csatlakozott a Magyar Ortodox Egyházhoz. Ez azonban nem egyezett a román ortodox egyházi főhatóságok, valamint a lelkészek és a hívek többségének akaratával, ezért a gyulai hívek az 1943-ban megtartott szinóduson kimondták az elválást a Magyar Ortodox Egyháztól, majd lépésüket követte a többi parókia is. Az 1946-ban, Gyulán tartott kongresszuson a csatlakozást végleg semmisnek nyilvánították, és a magyarországi román ortodox egyház megerősítésére egyházmegyei konzisztóriumot hoztak létre, Mîndruţău Petru parókus vezetésével, aki az aradi püspöktől megkapta a püspöki vikáriusi kinevezést. Az új román egyházmegye kánonjogi szempontból az aradi püspök és a bukaresti pátriárka fennhatósága alatt működött. Ezt 1951-ben a magyar állam csupán is elismerte.

 

Az elkövetkező évtizedek azonban az ortodox egyház számára sem voltak kedvezőek az. Az iskolák 1948. évi államosításával az egyház egyik legfontosabb funkcióját veszítette el. A kommunista diktatúra alatt a hívek száma az ortodox egyházon belül is nagyon megcsappant, kevés volt a lelkészek száma, és meggyorsult az asszimilációs folyamat.

 

A Magyarországi Román Ortodox Egyház Vikáriátussága csal a diktatúra bukása után, 1999-ben emelkedett püspökségi rangra, amikor a gyulai nagyrománvárosi templomban beiktatták első püspökét. A püspöki székhely az egyetlen magyarországi román ortodox műemléképület, a Szent Miklós tiszteletére szentelt nagyrománvárosi ortodox katedrális szomszédságában található. Napjainkban a romániai egyházi központokban képzett magyarországi származású lelkészek mellett romániai misszionárius papok is szolgálatot teljesítenek a román ortodox parókiákon.

 

A Magyarországi Román Ortodox Egyház feladata és működése bővebben: www.ortodoxia.hu