Nemzeti Tehetség Program

2013-04-24 14:38:47

Kedvezményezett neve: A Nemzeti Tehetség Program
Technikai szám: 1823
 

A Nemzeti Tehetség Program bemutatása

A tehetséges fiataloknak odafigyelésre, bíztatásra, szakmai támogatásra van szükségük. Ebben segít a Nemzeti Tehetség Program, és segíthet Ön is adója második, egyházi 1 százalékának felajánlásával.
Az Országgyűlés tekintettel arra, hogy a tehetségek folyamatos segítése a nemzet egészének kiemelten fontos érdeke és feladata, 2008. december 4-én (a 126/2008-as számú) határozatával elfogadta a Nemzeti Tehetség Programot.###ROADBLOCK1###
 
A magyar tehetséggondozásnak hazánkban és határainkon átívelve több évtizedes hagyománya van.
2008-ban a fent említett országgyűlési határozattal a magyar tehetséggondozás mérföldkőhöz érkezett, hiszen a parlament hivatalos állami program szintjére emelte azt, felismerve, hogy a szakma és civil szféra tehetséggondozásra tett erőfeszítései kellő állami szerepvállalással jóval hatékonyabban el tudják érni céljukat, és ez már talán a következő generáció sikereiben mérhető lesz.
 
A Nemzeti Tehetség Program feladatainak segítésére juttatott eszközök felhasználására a Tehetségügyi Koordinációs Fórum tesz javaslatot. A Fórum elnöke az oktatásért felelős miniszter, társelnökei a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága által delegált országgyűlési képviselő és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
 
A Nemzeti Tehetség Program szakmai anyaga itt letölthető:
Nemzeti Tehetség Program szakmai anyaga