Szűkül a kör - kevesebb civilnek ajánlhatjuk fel adónk 1%-át

2015-ben körülbelül 20 százalékkal csökkent azoknak a civil szervezetek száma, amelyek fogathatnak szja 1%-os felajánlást. A felajnló nyilatkozat kitöltése előtt érdemes ellenőrizni a regisztrált kedvezményezettek listáját, hogy pénze célbaérhessen.
 

A 2016-ban érvényes regisztrált kedvezményezettek listáját itt találja.

 
###ROADBLOCK1###
 
Míg az elmúlt 3 évben az adófizetők mintegy 31 civil kedvezményezett közül választhattak, az idei évben alig több mint 24 ezer egyesület, alapítvány és egyéb szervezet szerepel a regiszterben.
 
A Magyar Nemzetnek januárban nyilatkozó Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője azt mondta, hogy "annyiról van szó csupán, hogy átalakult, illetve megfordult az ellenőrzés menete”.
 
2014-ig a személyi jövedelemadó fizetésre kötelezettek május 20-ig kiválaszthatták és adóbevallássukkal együtt vagy külön megjelölhettek egy civil szervezetet, melyhez adójuk 1%-át kívánták eljuttatni. A kedvezményezettek pedig szeptember 30-ig igazolhatták, hogy megfelelnek a jogszabály előírásainak, valóban megilleti őket a felajánlott pénz. Több esetben előfordult azonban, hogy egy-egy szervezet nem tudta teljesíteni a feltételeket, ezáltal, ha az adózó egy adott szervezetnek ajánlotta fel 1%-át, a pénz nem feltétlenül ért célt.
 
Az adózók 2013-ban mintegy 31 ezer civil alapítványt, egyesületet jelöltek meg, hatezer szervezetet azonban időközben kizártak. A magánszemélyek felajánlásai ezekben az esetekben az államhoz kerültek. Az új szabályozás célja ezeknek helyzeteknek a kiküszöbölése – mondta Kis Péter András.
 

Ellenőrizze a regisztrált kedvezményezettek listáját

A felajánlás menete és határideje idén sem változott, az újdonság annyi, hogy az a civil szervezet, amely az adott tárgyévben részesülni kíván a felajánlásokból, az azt megelőző évben regisztrálnia kell az adóhatóságnál. A NAV 2015-től minden év január 1-jén teszi közzé a regisztrált kedvezményezettek listáját. Az új szabályozás előnye, hogy így előre ki tudják szűrni azokat a szervezeteket, amelyek nem felelnek meg a követelményeknek. A regisztráció sem biztosíték – attól, hogy a szervezet rajta van a listán, nem garantálja, hogy végül fogadhat felajánlásokat, előfordulhat, hogy év közben kizárják a kedvezményezettek közül.
 
Mielőtt kedvezményezettet jelölne meg 1%-os nyilatkozatában, mindenképp csekkolja, hogy az rajta van-e a regisztrált kedvezményezettek listáján, az adatbázisban azt is ellenőrizheti, hogy a szervezetet törölték-e, vagy esetleg felfüggesztették-e az adószámát.