A halálból hoztuk vissza az elgázolt kiscicát

Súlyos állapotban lévő, elütött, beteg, talált állatokat gyógyítanak. Az állatkórház profi állatorvosokkal, a legkorszerűbb felszerelésekkel rendelkezik, gyakran még a reménytelennek tűnő eseteken is tudnak segíteni. Interjú a Pro Canibus Alapítvánnyal.
 
Adó1százalék.com: Meséljen a szervezetről, a megalakulásról!
 
Dr. Zöldi Tamás, állatorvos: 1990 óta vagyok állatorvos, és a pályakezdésem óta a kisállat-praxisban tevékenykedem Budapest XVIII. kerületében. A kezdetektől fogva szembesültem azzal a problémával, hogy jóhiszemű emberek hoztak be különböző talált, gazdátlan, sérült állatokat. Részükről nem várható el, hogy ezeknek a jószágoknak gyógykezelésében részt vállaljanak, vagy akár anyagi áldozatot hozzanak.
 
 
A pályám kezdetén – ahogy sok kollégám is – saját költségemen kezeltem ezeket az állatokat, de évek múltán rájöttem, hogy mennyit tudna segíteni egy alapítvány ezekben az esetekben. Így született meg a Pro Canibus Alapítvány 2000-ben. Maga a szó annyit tesz latinul: „a kutyákért”. Természetesen nemcsak kutyákon segítünk, hanem macskákon és más, akár vadon élő állatokon is, például ragadozó madarakon, de elütött őzet is kezeltünk már. Az általunk ellátott esetek száma évről évre nő az ismertségünk növekedésével párhuzamosan.
 
Adó1százalék.com: Az egész országból fogadnak állatokat?
 
Dr. Zöldi Tamás: Az ország bármely részéről fogadunk állatokat. Ha sérült, beteg jószágot találnak, mindenképpen érdemes először telefonon fölvenni velünk a kapcsolatot. A beteg állat ellátásáért a megtalálónak nem kell fizetnie. A napokban például Balassagyarmatról érkezett egy súlyosan sebesült, valószínűleg autó által elütött német juhász hozzánk. Őt is sikerült lábra állítanunk.
 
 
Nagyon magas színvonalú infrastruktúrával rendelkezünk: röntgen, ultrahang, műtéti őrzőműszerek, csontsebészethez szükséges eszközök és még sok minden más segíti a beteg állatok gyógyítását. A csapatunkban megtalálható profi traumatológus-sebész, madárspecialista, belgyógyász és lelkes ápolók is.
 
Sok megtaláló maga hozza be saját autójával az állatot, de szükség esetén állatmentő szolgálatot is tudunk ajánlani, aki a helyszínen is tud segíteni.
 
Adó1százalék.com: Melyik volt az eddigi legsúlyosabb eset?
 
Németh Terézia, a Pro Canibus Alapítvány munkatársa: Egy alkalommal szinte a halálból hoztunk vissza egy állatot. A fiatal cicának a fején ment át egy autó. Állkapcsa eltört, egyik szeme elhagyta a szemgödröt és nagyon komoly agykárosodást szenvedett. A cica gyógykezelése három-négy hónapig is eltartott, fecskendővel etettünk, tornáztattuk, pelenkáztuk, többször megműtöttük. Az egyik szemét sajnos el kellett távolítanunk, de az életét sikerült megmenteni. A maradandó sérülései miatt nem tudta vissza húzni teljesen a nyelvét, így „Nyelvi cicának” neveztük el. Befogadója sajnos nem akadt, így megtartottuk saját cicának, rendkívül kedves jószág vált belőle.
 
Adó1százalék.com: Mi történik az állatokkal, miután kikerülnek a kórházból?
 
Németh Terézia: Állatkórházként működünk, menhely kialakítására sajnos sem helyünk, sem lehetőségünk nincs. Azokat az állatokat, amelyek hozzánk kerülnek, el kell helyeznünk valahová, hiszen jönnek az újabb rászoruló kis páciensek. Nagy segítségünkre van ebben a közösségi média, a Facebook oldalunkon folyamatosan hirdetjük a talált állatokat. Gyakori, hogy érzelmi kötődés alakul ki a megtaláló és a sérült állat között, így az is gyakran előfordul, hogy végül a megmentők fogadják örökbe ezeket a kis elárvult jószágokat.
 
 
Adó1százalék.com: Miből szerzik bevételeiket?
 
Dr. Zöldi Tamás: Az adományok a mai világban sajnos a fehér hollónál is ritkábbak, így gyakorlatilag egyetlen bevételi forrásunk az 1%-os felajánlásokból származik, – ebből finanszírozzuk az állatok gyógykezelését. Egy súlyosan sérült, csonttöréseket szenvedett állat műtétje és rehabilitációja akár 60-100 ezer forintba is kerülhet, hiszen az állatok gyógyszereit nem támogatja a társadalombiztosítás.
 
Évente körülbelül 100 és 200 közötti állatot látunk el. Kapacitásunk ennél többet is lehetővé tenne, de sajnos az anyagi lehetőségeink ennél többet nem engednek meg.
 
Ha beteg, sérült állatot talál, ezen a telefonszámon hívhatja az alapítványt:
06/1-295-3085. Az alábbi linken találja a Pro Canibus adatlapját, ahol fel is ajánlhatja a a szervezetnek adója 1%-át, töltse ki az EGYSZA lapot oldalunkon keresztül.