Egyetlen állatot sem altatunk el - miért fontos az adó 1%?

Kevesen tudják, de az szja adó 1%-os felajánlás kivételes nemzeti érték, kevés országban létezik. Ennek ellenére az adójuk 1%-ával sokan nem élnek, pedig a rendelkezéssel civil szervezeteket támogathatnak, ezáltal közvetve rászorulókon segíthetnek.

 

"Alapelvünk az élet tisztelete, utolsó esélyt teremtünk a hozzánk kerülő szerencsétlen sorú jószágoknak – sem egészségügyi, sem anyagi okokból, nem altatunk el állatokat" – mondta Schneider Kinga a NOÉ Állatotthon sajtóreferense.

 

 

A NOÉ Állatotthon 20 éve működik az állatvédelem területén, egyre szélesebb spektrummal –van róka-, macska-, és különböző fajtamentő csoportjuk is. Schneider Kinga elmondása szerint az 1%-os felajánlásokból befolyt összeg a működésük kétharmadát teszi ki. A hiányzó részt pedig adományokból igyekszenek pótolni. Emellett foglalkoznak oktatással is, ehhez lehetőségeik is adottak, mivel náluk a gyerekek a nyuszitól, a majmon át, a lámáig, számos állatfajjal találkozhatnak. A reklámozásra jutó keret minimális, elsősorban online megjelenésekre futja. Az ismertségüket a médiában történő állatvédelmi felhívásaikkal próbálják növelni. 

 

Nemzeti kincs

Az adófizetők felajánlásai számos szervezet számára létfontosságúak. Az szja 1%-ának felhasználásról az 1996-os évi CXXVI. törvény rendelkezik. Az adózók tehát, azóta adományozhatják személyi jövedelemadójuk 1%-t egy általuk választott civil egyesület vagy alapítvány részére. Egy 1997-es kiegészítés alapján pedig +1%-ot is felajánlatnak egy elismert egyház javára. A jogszabályt akár nemzeti kincsnek is tekinthetjük, kifejezetten haladó gondolkodású, mivel az állam az állampolgárok megítélésére bízza adójuk felhasználásának egy részét, ők választhatják ki, mely civil szervezetet és egyházat kívánnak támogatni.
 

Nem élnek adójuk 1%-ával elegen

Az elmúlt év statisztikái azonban szomorú képet festenek, számos adózó nem él döntési jogával, a felajánlás lehetőséggel. Évről évre csökken az adófizetők által felajánlott összeg.
 
Ha 2014-ben minden adófizető felajánlotta volna 1%-át, akkor 11,6 milliárd forint jutott volna a szervezetekhez, ehhez képest csak 7,1 milliárd forintot (61%) adományoztak a civileknek. A tavalyi összeg egyébként 300 millióval marad el 2013-as értéktől. 2014-ben először már a felajánlások száma is visszaesett, mintegy 100 ezer fővel kevesebben töltötték ki az szja-bevalláshoz csatolt civil rendelkező nyilatkozatot, mint 2013-ban.
 
Még így is a legtöbb felajánlás a civilek részére érkezett, az egyházakhoz a maximális 11,6 milliárd forintból 5 milliárd forintot jutattak az adófizetők 2014-ben. Az érvényes 3.253 ezer nyilatkozat közül, 1.931 ezer (59%) nyilatkozatban civil szervezetre, 1.001 ezer (30%) nyilatkozatban bevett egyházra, valamint 321 (9%) ezer nyilatkozatban kiemelt költségvetési előirányzatra rendelkeztek.
 
hvg.hu 2014-ben körkérdéseket tett fel civil szervezeteknek és egyházaknak az 1%-os adományok felhasználásával kapcsolatban.
 

Gyerekeket oktatnak

 
 
Az oktatási intézmények természetesen nem támaszkodhatnak kizárólag az 1%-os felajánlásokra, de egyeseknek így is nagy segítséget jelent az összeg. Az AKG Alapítvány évente körülbelül 2,5-4 millió forint összegű felajánlásban részesül. Eddig külső körből nem kerestek támogatókat, az iskolában tanulók szüleinek felajánlásaira számítottak. Az 1%-os adományokat a tanulók ösztöndíjára fordítják, bár az erre a célra felhasznált összeg 60-65 millió forintnak kis, 5-7% körüli hányadát, vagyis 10-15 diák ösztöndíját fedezi.
 

Az egyházakra kevesen gondolnak

A rendelkezők jelentős része figyelmen kívül hagyja a +1%-ot. Ennek talán az lehet az oka, hogy míg a civil szervezetek részére a felajánlás egy pillanatnyi benyomás vagy akár egy jó reklám hatására történik, az egyházak választása azonban nem ennyire egyszerű. Egy nem reprezentatív felmérés szerint a felajánlásukkal nem élők egy része, nem kötelezi el magát egyik egyházhoz sem, döntése tudatos. Másfelől – talán az egy éves csúszás miatt – nem tudnak a +1% lehetőségéről.
 

Ételt osztanak

 
 
A rendszerváltás óta megjelent, mára a negyedik legtámogatottabb egyház a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége. Tevékenységük nagyon szerteágazó: végeznek karitatív munkát, ételt osztanak a rászorulóknak, elsődleges feladatuknak azonban a lelki tudományok oktatását tekintik.
 
Fábián Dóra, az egyház 1 százalék kampányának vezetője azt mondta a hvg.hu-nak, hogy a befolyó összeg csupán pár százalékát költik reklámra, ezt a feladatot inkább önkéntesek látják el. „Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az adófizetők rendelkezzenek mindkét 1%-ról, hiszen az előítéletekkel ellentétben az egyházak nemcsak a hívők életében játszanak fontos szerepet, hanem társadalmi, szociális feladatokat is ellátnak” – nyilatkozta az egyház képviselője.