Leesik az álla, ha megtudja, kiknek adhatja +1%-át

Évről évre a legismertebb egyházak, a katolikusok és a reformátusok végeznek a legelől a +1%-os listán, ez persze nem is meglepő, hiszen Magyarországon a legtöbb hívet ez a két egyház tudhatja magáénak. Ám több kisebb, ismeretlenebb egyházat is találunk a palettán, ezek közül páran már igen előkelő helyet szerzetek az 1%-os listán, erről részletesesben korábbi cikkünkben olvashat. 
 
###ROADBLOCK1###
 

Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház

 
Az ősi chanbuddhizmus az buddhista világvallás egyik legnagyobb ága, amely követi az alapító – Shakjamunki Buddha – eredeti tanítását. Elterjedt egész Kínában, Japánban, Koreában, és az egész világon.
 
A nyugati vallásoktól eltérően a chanbuddhizmus gyakorlása nem kötődik szavakhoz, dogmákhoz, tanaikat változás nélkül „szívből szívbe adják át”. A vallást nem befolyásolják a változó idők és kultúrák, ez lehet az oka, hogy meg tudta őrizni Buddha eredeti tanításainak legmélyebb értelmét.
 
Magyarországon 2003-ban nyílt meg az első Kínai Chanbuddhista imahely, a Pu Ji Templom, ahol csütörtökönként magyar szertartásokat is tartanak. Az egyház 2014-ben 22. volt a +1%-os listán, 4, 3 millió forint felajánlást kaptak összesen 1 687 személytől.
 
 

Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház

 
A XIX. században kezdődött el egy nagyarányú bolgár betelepedés Budapesten, főként Ferencvárosba költöztek a legtöbben. Itt szervezeték meg 1914-ben a Magyarországi Bolgárok Egyesületét, 1916-ban pedig a Lónyay utcában alakult meg a bolgár egyházközség, valamint a kerületben nyílt meg az első bolgár iskola is 1918-ben.
 
Az első budapesti bolgár ortodox templom pedig az 1930-as évek elején Vágóhíd utcában épült fel. Az imahely különlegessége, hogy Budapest egyetlen bizánci stílusú épülete, emellett a bolgár ortodox egyház legnyugatibb kapuja is.
 
A Magyarországi Bolgár Ortodox Egyháznak két egyházközsége van: a budapesti és a pécsi, melyek közül csak a budapesti működik állandó jelleggel. A bolgár nemzetiségűek aránya nagyon alacsony hazánkban, a KSH 2011-es népszámlálási adatai alapján körülbelül 3 500 fő. A Bolgár Ortodox Egyház a 26. helyen szerepelt tavaly az 1%-os felajánlási listán, 2, 5 millió forint felajánlásban részesültek mindössze 389 személy részéről. 
 

A Magyarországi Muszlimok Egyháza

 

A Magyarországi Muszlimok Egyházát 2000. szeptember 22-én alapították hazánkban élő muszlimok azzal a céllal, hogy vallásukat, az iszlámot, a korán tanításai szerint gyakorolják.

 
Az egyház főbb céljai a következőek: a muszlim vallás gyakorlása, a hitéletnek megfelelő életvezetés elősegítése, a vallások közötti párbeszéd megteremtése, a vallás megismertetése nem muszlim hitű magyarokkal, a muszlimok és nem muszlimok kapcsolatának erősítése, a békés egymás mellett élés elősegítése. Ezen feladatok teljesítése érdekében az egyház vallási, oktatási, jóléti és ismeretterjesztő tevékenységet is ellát.
 
A KSH 2011-es népszámlálási adatai alapján körülbelül 4500 főre tehető a magyarországi arab kisebbség. A Magyarországi Muszlimok Egyháza 2014-ben a 27. helyen végezett az 1%-os listán, 2,3 millió forint felajánlást kaptak összesen 514 személytől. A muszlimok felajánlásai kettéosztódnak, mivel az 1%-os listán szerepel a – hasonló babérokra tőrő – Magyar Iszlám Közösség is, amely tavaly 605 főtől kapott felajánlást.
 

Hogyan ajánlhatja fel +1%-át?

 
2012 óta nem változtak a technikai számok, idén is 31 elismert egyház és egy kiemelt költségvetési előirányzat részére rendelkezhetünk. Ha idén még nem választott egyházat, akkor tekintse meg az Adó1egyzázalék.com-on az elismert egyházak adatlapjait. Adójának 1%-át oldalunk segítségével is felajánlhatja.