Hasítanak a civilek – 2015-ben nőtt az 1%-os felajánlások száma

Többen ajánlották fel idén adójuk 1+1%-át az előző évekhez képest. A legtöbb támogatást idén is a civil szervezetek kaptak, de az egyházak támogatásai is nőttek. Ugyanakkor sajnos sokan idén sem éltek felajánlási jogukkal. Íme a 2015-ös felajánlások legfrissebb adatai.
 
Jó hír, hogy idén nőtt az 1%-os felajánlások száma. 2015-ben 13,46 milliárd forint oszlott el a különböző civil szervezetek egy egyházak között. Az idei szám majdnem egymilliárddal múlja felül a tavalyit, 2014-ben ugyanis összesen 12,51 milliárd forint 1%-ot ajánlottak fel az adófizetők. A felajánlók száma is nőtt, míg 2014-ben 2,05 millió magánszemély tett érvényes adó 1%-os nyilatkozatot, addig 2015-ben 2,14 millió fő ajánlotta fel adója 1%-át.
 
Ugyanakkor kevesebb szervezet között oszlott el a támogatások összege, mint a korábbi években. Idén az adófizető magánszemélyek 25 150 kedvezményezettre rendelkeztek érvényesen, 2014-ben azonban ez a szám 31 302 volt.
 

Kik kapták a legtöbbet?

Az idei évben is a civil szervezetek kapták a legtöbb 1%-ot, a 13,46 milliárd forint összegű felajánlásból 7,85 milliárd forinttal részesedtek. Ahogy az elmúlt években már megszokhattunk, 2015-benis a beteg gyermekeken segítő szervezetek voltak a legnépszerűbbek, és őket követték az állatvédő szervezetek. Az idei top10-es listát itt találja.

 
A civil szervezetek nagy része alapítványnak vagy egyesületeknek van bejegyezve, nem is véletlen, hogy a legtöbb támogatás a két kategóriában oszlik meg (7,4 milliárd forint). Jól szerepelnek továbbá a közalapítványok (173 millió forint), a könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális, alkotó- vagy előadó-művészeti tevékenységet folytató szervezetek (59 millió forint), a vallási tevékenységet végző egyesületek (16 millió forint) és a felsőoktatási intézmények (13 millió forint).
 

Miért jut kevesebb az egyházaknak?

A 13,46 milliárd forint összegű felajánlásból a kiemelt költségvetési előirányzat 1,29 milliárd, a bevett egyházak pedig 4,32 milliárd forinttal részesedtek. Mindenképp pozitívum, hogy az egyházak az idén mintegy 400 millió forinttal több támogatást kaptak, mint tavaly, de ennél sokkal több támogatásban is részesülhettek volna.
 
Sokak számára nem egyértelmű, de az egyházak és a civilek között nem kell választani. Az adófizető magánszemélyek minden évben az 1%-os civil támogatás mellett felajánlhatják adójuk +1%-át egy elismert egyház vagy egy kiemelt költségvetési előirányzat részére. Az egyházak azonban minden évben jóval kevesebb támogatást kapnak, mint a civilek. A szakértők szerint ennek egyrészt az az oka, hogy az egyházaknak adható 1%-ot később vezették be, nem terjedt el annyira, sokan a mai napig nem tudnak erről a lehetőségről. Másrészt sokan azért tartózkodnak az egyházi felajánlástól, mert nem vallásosak vagy nem taroznak egyik felekezethez sem. Kevesen tudják, hogy az egyházak többsége nem csak vallási tevékenységre, hanem sok esetben karitatív célokra, a rászorulókon való segítésre használja fel az 1%-os támogatásokat.
 

Míg mindig nem elég...

Habár idén nőtt valamennyit a felajánlások száma, de az adófizetők majdnem fele még mindig nem él felajánlási jogával.
 
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – a 2015. augusztus 28-ig feldolgozott adatok alapján – 4721 ezer adófizető magánszemély személyijövedelemadó-bevallását elszámolását dolgozta. A 4721 ezer adózónak 87,4 %-a, azaz 4124 ezer magánszemély nyilatkozhatott volna 0 forintnál magasabb összegről. A legjobb esetben 4124 ezer fő elvileg összesen 25,5 milliárd forintról rendelkezhetett volna. A felajánlott összeg azonban jóval kevesebb, 13,46 milliárd forint, amely a 25,5 milliárd forint összegű elvi keret 52,8 %-át teszi ki.
 
Habár felajánlást tenni nem kötelező, de mindenképp érdemes, hiszen adónk 1+1%-ával olyan civil szervezeteket és egyházakat támogathatunk, amelyek az adományok jórészét rászorulókon való segítésre fordítják. Ha nem rendelkezünk, akkor pénzünk az államnál marad, és nem dönthetjük el, mire fordítsák "pénzünket".