Nőtt a minimálbér! Mi változik még 2016-ban?

Jó hír, idén a nőtt minimálbér, de a közmunkabér, az öregségi nyugdíjmínium és a gyes sajnos nem változott. Tudja meg, mi, mennyi 2016-ban!
 
###ROADBLOCK1###
 
Pozitív változás, hogy a minimálbér bruttó 111 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum pedig 129 ezer forintra. Az álláskeresési járadék legmagasabb értéke még mindig a minimálbérrel egyezik meg, azaz idén bruttó 111 ezer forintra emelkedett maximális összege, de ez az érték csak azokra vonatkozik, akik idén válnak jogosulttá.
 
A közfoglalkoztatási bér azonban változatlanul 79.155 forint (teljes munkaidős foglalkoztatásnál). A foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege sem változott, 2008 óta 22.800 forint – 2012-ben 28500 forintról csökkentették erre az értékre.
 
Nyolc éve nem emelkedik a nyugdíjminimum, a gyes, a családi pótlék, valamint az illetményalap összege. Az öregség nyugdíj legalacsonyabb összege 2008 óta 28.500 forint, és ez 2016-ban sem változik. Ezáltal a nyugdíjminimum szerint számított gyes sem nőtt, még mindig bruttó 28.500 forint, illetve a családi pótlékok összege sem változott.
 
Pozitív újdonság azonban, hogy 2016-ban 15%-ra csökkent az szja kulcsa, növekedett a kétgyermekesek családi adókedvezménye, illetve az eddigi 150 ezer forinttal szemben 2016-tól 200 ezer forintig igényelheti az adófizető a részletfizetési lehetőséget.
 
További hasznos információkat találhat (pl. a munkaadók által fizetendő közterhekről, a pénzbeli társadalombiztosítási ellátások és családtámogatásokról, szociális ellátásokról) a Kormányhivatal 2016-os bérekről szóló kiadványában.