Drágulhat a házhoz szállítás – megadóztatják?

Környezetterhelési hozzájárulást fizettetne a kormány a jövőben a kiszállító szolgáltatás nyújtó áruházláncokkal. A tervezett törvénymódosítás célja, hogy az áruházláncok nagyobb mértékben vegyék ki a részüket a környezetvédelemben.
 
###ROADBLOCK1###
 
A tervezet szerint nem csak a parkolóhelyek száma alapján, de a kiszállító szolgáltatás végzése után is környezetvédelmi hozzájárulás fizetésére köteleznék a nagy áruházláncokat – írja a Magyar Idők. Nyugati mintára vezeték be a láncok ilyen irányú megadóztatását. Lázár János, kancelláriaminiszter ugyanis azt mondta, hogy vannak olyan országok, ahol környezetterhelési díjat kell fizetni, ha egy beruházó vállalat nem vállalja a zöldítést.
 
A kormány indoklása szerint a házhoz szállítás, vagyis a házhoz rendelt napi bevásárlások száma az utóbbi időkben folyamatosan növekszik, ami a közúti járműforgalmat jelentősen megterheli, és ez növeli a környezet szennyezettségét.
 
A szakmai konzultáció alatt álló javaslat szerint a hozzájárulásként fizetendő díj a napi cikkeket forgalmazó cégek éves árbevételének meghatározott százaléka lenne.
 

Nem lesz könnyű keresztülverni

Ám úgy tűnik, a tervezet bevezetése egyáltalán nem lesz sima ügy. „Állóháborúvá alakulhat az új kereskedelmi szabályozásról szóló vita” – írja a Figyelő. A kiskereskedelmi láncok ugyanis mereven elutasítják a javaslatot. A kormányzat azonban azt nehezményezi, hogy a másik oldal eleve elutasító és nem tesz semmilyen javaslatot. A kormányzat érvelése szerint egy „konzultációról” van szó, amely a fogyasztók védelméért jött létre. Az Országos Kereskedelmi Szövetsèg (OKSz) viszont éppen a vásárlók érdekeinek csorbulására hivatkozva ellenzi a javaslatot.
 
A Figyelő értesülése szerint sokan bírálják – nem csak a kereskedők - szakmai körökben a házhozszállítás megadóztatását. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a tervezet bevezetése pont, hogy növelné a környezetterhelést. A Levegő Munkacsoport Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek címzett levelében például azt a javaslatot teszi, hogy büntetés helyett segíteni kellene a házhozszállítás elterjedését.
 
Mindezt azzal indokolják, hogy egy házhozszállító kisteherautóra gyakran 80­.100 vevő számára pakolják fel az árut, amely optimalizált tervezéssel a lehető legrövidebb úton viszi azt ki. Egy jármű útja így gyakorlatilag 80­.100 személyautó oda-­vissza útját helyettesíti.
 
Az OKSz egyetért a Levegő Munkacsoporttal. Nem értelmezhető számukra továbbá, hogy miért csak a napi cikkeket forgalmazó cégekre vonatkozna a törvény. Szerintük azért is problémás a megkülönböztetés, mert az online kereskedelemben éppen a napi cikk árucsoportnak a legkisebb a részesedése, és így vélhetően a környezetterhelése is.