Adjunk szerető otthont minden gyermeknek – együtt!

Amikor a nyolc testvér megérkezett a kecskeméti gyermekfaluba, Mira volt a legveszélyesebb állapotban. Kétéves korára a súlya csak 7 kg volt. Az alultápláltságtól szinte járni sem tudott. Minden ételt, amit csak talált, bárhol, betömött a szájába. A nevelőanyukája már majdnem feladta a küzdelmet, mert a gyerek állandó remegéssel válaszolt minden feléje irányuló érintésre. Mígnem az egyik reggel az anya arra ébredt, hogy a kislány odament hozzá, és megpuszilta az arcát.
 
###ROADBLOCK1###
 
Adója 1%-ával Ön nem csak Mirának, de annak a közel 400 gyereknek az életét is segíti, akik az SOS Gyermekfalvakban élnek.
 
Magyarországon évente több mint 23 000 gyermeket ér olyan súlyos trauma, amely miatt ki kell emelni őket saját családjukból.
 
Alapítványunk, az SOS Gyermekfalvak azért jött létre, hogy otthont és szeretetet nyújtson a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. Fontosnak tartjuk, hogy hasonló körülmények között nőjenek fel, mint azok a társaik, akik stabil családi háttérrel vághatnak neki az életnek. Az SOS gyerekek családi házakban élnek nevelőszülők biztonságot adó szeretetében. A házakban akár 6-8 gyerek számára is van hely, így a vér szerinti testvérek – így Miráék is – együtt maradhattak.
 
Gyógytorna és fizikoterápia hatására Mira szépen mozog, és ma már okos óvodás. Amikor nevelő anyukáját öleli, sokszor súgja a fülébe: „Szeretlek, anya. Boldog vagyok!”
 
Kérjük, ajánlja fel adója egy százalékát az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekek fejlesztésére!
SOS Adószám: 18258772-1-43
 
Amennyiben a NAV készíti el az adóbevallását, akkor az úgy nevezett „17EGYSZA” nyomtatványt kell kitölteni saját adatokkal és az SOS Gyermekfalvak adószámával.
Egy átlagos adófelajánlásból egy mozgásfejlesztő terapeuta egy órai munkáját tudjuk biztosítani egy gyermek számára.
 
Ajánlja az SOS-t barátainak, ismerőseinek!
 
Adjunk szerető otthont minden gyermeknek – együtt!
 
www.sos.hu