„Mi a fuldoklókon segítünk”
A Vigyél Haza Alapítvány 11 éve foglalkozik az árva sérült és idős kutyusok mentésével és örökbeadásával, miközben országos szinten is komoly sikert értek már el az állatkínzások visszaszorításának ügyében.
###ROADBLOCK1###
„Mi nem állatvédők vagyunk, hanem állatbarátok” – kezdi Óvári András, aki 11 éve hozta létre a Vigyél Haza Alapítványt, amiben mintegy 30 önkéntesessel árva sérült és idős kutyák gyógyításáért és örökbeadásáért dolgozik. Hozzájuk elsősorban azok a beteg, sérült állatok kerülnek, akiken a főváros illatos úti telepén nem tudnak segíteni. Az alapítvány ezeket a kutyusokat meggyógyíttatja, ivartalaníttatja és felkészíti az örökbefogadásra. A 11 év alatt már mintegy 1000 kutyán segítettek.
Mindezt a felajánlott egy százalékokból, teljesen ingyenesen végzik, az örökbeadásért sem kérnek pénzt. „Akik hozzánk kerülnek, azok legalább egyszer már csalódtak, ezért nagyon megszűrjük a leendő gazdit. Elbeszélgetünk velük, majd a kiválasztás után személyesen visszük a kutyát, hogy meggyőződhessünk róla, valóban megfelelőek a körülmények” – mondja András. Fontos része a munkájuknak, hogy az „eladósorba” kerülő fiúkhoz, lányokhoz az önkéntesek fotókat készítenek és történeteket írnak, mert a hozzájuk kerülő kutyusok általában „nem a cuki, hanem a nehezebb” esetek közül valók. „Mi a fuldoklókon segítünk, nem az úszóbajnokon.”
Ennek megfelelően vannak „árváik”, akik végül az alapítvány minden igyekezete ellenére sem lesznek kapósak. Róluk Andrásék természetesen életük végéig gondoskodnak ideiglenes befogadók és fizetős kutyapanzió segítségével, menhelyük ugyanis nincsen, hiszen önkénteseik a szabadidejükben teszik a dolgukat, így az alapítvány valóban minden forintot a kutyákra fordíthat. A csapatban van egyébként jogász, informatikus, grafikus, marketinges, állatorvos, kutyakiképző, vagyis „mindenféle ügyben van kihez fordulni”.
A jogászok segítségével pár éve például komoly sikert értek el az állatkínzások szankcionálása ügyében. Akkoriban bár 3-ról 5-évre emelték a kiszabható börtönbüntetést, bizonyítottság hiányában legtöbbször nem is lett bírósági ügy a dologból. Az alapítvány a NÉBIH-hel együttműködésben elkészített egy felvilágosító füzetet az idevágó jogszabályokról és tudnivalókról, minden önkormányzathoz, rendőr-örshöz, állatvédő szervezethez eljuttattak, hogy a helyben illetékesek tudják, mi a teendő az ilyen esetekben. A kiadványt azóta a rendőrség felvette a szakközépiskolai segédtankönyvek listájára.
A csapat informatikusai sem akartak lemaradni, úgyhogy ők meg megalkották a Vigyél haza mobiltelefonra letölthető alkalmazást, amelynek segítségével csak tavaly 500 elkóborolt kutyát juttattak vissza közvetlenül a gazdájukhoz anélkül, hogy a kutyáknak egy percet is valamelyik telepen kellett volna tölteniük.
A Vigyél Haza legközelebbi nagyszabású projektje a Belvárosi Kutyafesztivál május 11-én, amit már negyedik éve szerveznek meg az árva kutyák örökbefogadásának népszerűsítésére. Lesz ingyenes kutyakozmetika, tanácsadás és számos további színes program. „1000 gazdit és a kutyáját várjuk. Sokat közülük mi adtunk örökbe, így külön öröm évek múltán újra látni, hogy milyen boldogok az állatok, mert jó helyre kerültek. Az egy százalékkal rajtuk tudunk segíteni.”