Egyre kevesebb folyik be az 1+1 százalékokból

2013-04-15 19:53:55

Már harmadik éve csökken a személyi jövedelemadóból (szja) érvényesen felajánlott 1+1 százalékos összeg, míg 2010-ben még 17,19 milliárd, 2011-ben 15,9 milliárd, addig 2012-ben már csak 12,45 milliárd forintra számíthatnak a kedvezményezettek; a civil szervezetek, az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat számára egyaránt kevesebb felajánlás érkezett, mint tavaly.
 
A magánszemélyek 1997 óta ajánlhatják fel befizetett személyi jövedelemadójuk 1 százalékát, 1998 óta pedig 1+1 százalékát a törvényben megjelölt kedvezményezetteknek. A rendelkezésre jogosultak közel fele azonban annak ellenére nem él ezzel a támogatási lehetőséggel, hogy ez nem járna számára költséggel.
 
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozott adatai szerint 2012-ben a 4,494 millió adózóból 3,239 millió (72 százalék) nyilatkozhatott volna összesen 21,94 milliárd forintról. Ténylegesen azonban csak 1,835 millió adózó tett felajánlást. Ők összesen 3,180 millió érvényes nyilatkozatot nyújtottak be, az ezekben felajánlott 12,45 milliárd forint a felajánlható keret 56,7 százalékát teszi ki. Az egy érvényes nyilatkozatra jutó átlagos felajánlás összege a tavalyi 4.906 forintról 3.915 forintra mérséklődött. Az szja kulcs változása miatt 2012-ben csökkent a felajánlható összeg is. Az érvényes 3,180 millió nyilatkozat 59 százalékában civil szervezetek, 32 százalékában egyházak és május 20-ig technikai számmal rendelkező szervezetek, 9 százalékában pedig a kiemelt költségvetési előirányzat (Nemzeti Tehetség Program) javára rendelkeztek az adózók.
 
A 12,45 milliárd forint összegű felajánlásból az egyházak és május 20-ig technikai számmal rendelkezett szervezetek javára 3,98 milliárd (2011: 5,1 milliárd), a civil szervezetek számára 7,23 milliárd (2011: 9,20 milliárd), a kiemelt költségvetési előirányzat javára pedig 1,24 milliárd (2011: 1,66 milliárd) forintot ajánlottak fel. Az érvényes felajánlott összeg megoszlása a három kedvezményezetti kör esetében rendre 32, 58, illetve 10 százalék volt. A 31 egyház és május 20-ig technikai számmal rendelkezett 58 vallási szervezet mindegyikére érkezett felajánlás, az előbbiek számára 3,84 milliárd, az utóbbiaknak 140 millió forint összegben.
 
A civil szervezetek közül az alapítványok részesülnek a legnagyobb összegben, 14.535 szervezet számára 5,390 milliárd forintot ajánlott fel közel 1,390 millió adózó. Több mint 14 ezer egyesület együttesen 1,597 milliárd forintra számíthat több mint 416 ezer felajánlás alapján, 47 felsőoktatási intézmény pedig összesen 19,7 millió forintra mintegy 3.800 adózótól, míg az Összefogás az Államadósság ellen Alapot 189 nyilatkozó támogatta összesen mintegy 1,3 millió forinttal.
 
A rendelkező nyilatkozatok közül 145 ezer érvénytelen, 72 ezer nyilatkozat esetében pedig az érvényesség felülvizsgálata folyamatban van. Érvénytelen nyilatkozatokat 74 ezer magánszemély nyújtott be, közülük 50 ezren nem fizették meg határidőre személyi jövedelemadójukat; 8 ezren a határidőt követően küldték meg rendelkező nyilatkozatukat az adóhatósághoz; 13 ezren tévesen tüntették fel a kedvezményezett adószámát, technikai számát, vagy 2012-re kizárt civil szervezetet jelöltek meg, míg 3 ezren nem írták alá vagy nem töltötték ki a borítékot.
 
Forrás: Magyarorszag.hu