Nem vagy budapesti? Ez a szervezet téged segít, amikor nagy a baj

Korábban én sem olvastam el az ilyen szövegeket. Azt gondoltam: nem akarok, nem tudok más bajával foglalkozni, hiszen épp elég a magam problémája.

Aztán egy napon ott álltam a Szent László Kórházban, és az orvos közölte velem, a fiam leukémiás. Nem, az nem lehet, az én fiam nem lehet leukémiás! meséli Zsanett.
 
 
“A gyógyulást jelentette, hogy együtt lehettünk!” - meséli Pistike édesanyja, Zsanett
 
Lepergett előttem születése pillanata. Hiszen még csak 2 éves. Tisztán emlékszem, ahogy a kórházi folyosó ablakán kinézek az utcán sürgő forgó emberekre. Milyen szerencsések, az ő gyerekük életét nem veszélyezteti ilyen súlyos betegség. Minden addigi problémám apróra zsugorodott. Nem volt kérdés, minden követ meg fogok mozgatni, hogy a fiam újra egészséges legyen. Ha kell, a kocsiban alszom, a férjemmel majd felváltva ingázunk Pestre, a kórházba.
 
###ROADBLOCK1###
 
Egy fővárosi szervezet nem mindig a budapestieknek jó. A Démétér Házban csak vidékiek laknak, akik a nehéz pillanatokban nem tudják kifizetni egy szállás költségét.
 
Pistike, Máté, Álmos, Levi és még sok más gyermek számára az összetartást, szeretetet és a hitet jelenti ez a ház, amikor a tehetetlenség érzése a legnagyobb, amikor nem tudják miért történik ez velük és mit tegyenek amikor hirtelen kiderül, hogy gyermekük rákos. (ezt minden alkalommal olyan szívszorító kimondani) Abban a rémes pillanatban fog kézen Sedlák Gabi, a Démétér Ház koordinátora, aki minden támogatást megad és el sem engedi addig, amíg fel nem épül a gyermek.
 
 
Miért építettük meg a házakat?
Ha nincs a Démétér Ház, a vidékről érkező daganatos gyerekek szülei a kocsiban vagy a gyerek kórházi ágya mellett egy széken alszanak és privát terük sincs.

Hallgassuk meg Levi édesanyját, Andreát, hogy mit adott neki a Ház:
 
„A mi kálváriánk Levi 2 éves korában kezdődött, myeloid leukémiás, csontvelő-transzplantációra volt szüksége. Rengeteg erőt adott, hogy a gyerek mellett lehetem. Levi a Démétér Házban lábadozott, de az az idő már sokkal felszabadultabban telt. Persze akadtak nehézségek. Két és fél évesen újra kellett tanulnia járni, mozogni, de hála ennek a közösségnek, minden támogatást megkaptunk ahhoz, hogy a kis hősömet segíthessem az ő kis csatájában a gyógyulásért. Szeretet- tel gondoskodtak rólunk, az otthonos és vidám légkör, a játékos programok hamar feledtették Levivel a betegségét. El sem tudom mondani, mennyit jelentett, hogy együtt gyógyulhattam a fiammal.”
 
 
 
Hogyan segítjük a gyerekek gyógyulást?
  • lakószobákkal a családdal együtt könnyebben viseli a megpróbáltatásokat
  • közösségi térben otthonos, barátságos környezetet teremtünk
  • közösségi programokat szervezünk (néha még tűzoltóautó is felrepíti a gyermekeket a magasba)
  • pedagógusok tanítják a gyerekeket
  • pszichológiai segítséget nyújtunk a családoknak
 
Időnként ezek az ismert emberek ellátogatnak a Démétér Házba és ilyenkor gondolkodás nélkül arra kérnek mindenkit: segítsetek!
 
 
Gondolataikat megfogalmazták, mi filmre vettük azokat.
 
Kik azok az ismert emberek, akik támogatnak bennünket?
  • Litkai Gergely
  • Hajós András
  • Hajdú Steve
  • Csík zenekar
  • és a Biebers zenekar tagjai is rendszeresen önkénteskednek a Démétér Házban.

 
Mire költjük a pénzt?
Adományozóink jóvoltából megvalósult a Démétér Ház kibővítése és összefogásotokkal a közösségi terek berendezése is megtörtént. Jelenleg támogatást gyűjtünk a tanuló-, pszichológus és játszószobába megálmodott rengeteg terápiás és készségfejlesztő eszköz és játékra, melyek használatával elősegítjük a kis hőseink nemcsak testi, de lelki felépülését is.

A következő lépés pedig, hogy a régi szárny is megújuljon. Adó 1%-od felajánlásával ebben segítesz minket.

Olyan jó érzés, hogy végigolvastad, amit írok, nem hiába.
 
Ne maradj le a Démétér Ház híreiről és felhívásairól − életeket menthetsz vele!
 
Kövesd kis hőseink gyógyulását és a ház mindennapjait e-mail hírleveleinken keresztül és Facebookon is!
 
Démétér Alapítvány
Adószám: 18256110-1-43