„Azokhoz szólunk, akik javítani szeretnének az életminőségükön”

Több szempontból is meghatározó volt a tavalyi év a Buddhista Misszió Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség számára – mondja Hargitai Gábor rendtag. Idén is komoly terveik vannak, miközben az alapvető értékeik változatlanok.
 
Mire fordították az elmúlt évi 1%-os felajánlásokat?
 
Az eddigiekhez hasonlóan kiadványokat, újságot, programfüzetet készítettünk segítségükkel, illetve két nagyobb volumenü kezdeményezésünk megvalósításában is nagy szerepet játszottak. A soproni közösségünknek tavaly lett egy önálló épülete, amelyben a saját közösségünk szellemi gyakorlatai mellett mellett helyi buddhista csoportok, jóga és egyéb, a témához kapcsolódó programoknak is helyet ad, valamint egy könyvtár is kialakításra kerül benne. Szép, régi épületet vásároltunk meg, amelynek folyamatosan zajlik a felújítása, amihez minden támogatás jól jön. A másik fontos kezdeményezés pedig, hogy a közösségünk felvette a kapcsolatot a Drikung Kagyu közösséggel, amit egy kétnapos ünnepséggel szentesítettünk tavaly Zalaszántón.
 
###ROADBLOCK1###
 
Ez az esemény miért volt fontos az Önök számára?
 
Egyrészt az ünnepség összekapcsolódott a rendünk alapítójának, Govinda láma születése 120. évfordulójával. Ő már nagyon régen kapcsolatba került a Drikung vonallal, sőt, a saját indiai birtokát is nekik adományozta. Ez az ünnepség felelevenítése volt ennek a régi kapcsolatnak, és nagy megtiszteltetés, hogy a Drikung közösség szellemi vezetője, Kjabön Csecang rinpocse elfogadta, hogy egyfajta szellemi védnökünk legyen. Ő egy hatalmas spirituális tekintély, s azzal, hogy a közösségünk mellé állt, elismeri és egyben meg is erősíti az általunk képviselt értékeknek és hagyományvalnak a hitelességét. A második napon a két közösség több száz tagja előtt tartott tanítást. Ezt a két napot olyan sikeresnek ítéltük meg, hogy szeretnénk rendszeresíteni. De a két közösség kapcsolatát folyamatosan igyekszünk minél szorosabbra fűzni, a zalaszántói Drikung lámák többször jártak már nálunk előadásokat tartani.
 
Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség
Technikai szám: 0341
Tevékenységi kör: Elismert egyházak, +1%
 
Az említett soproni ház mellett tervben volt egy budapesti saját sztupa is építése. Ennek ügye hol tart most?
 
A helye már megvan, a kamarerdei területünkön lesz és ha minden jól megy, akkor az augusztus 4-i Dharmacsakra ünnepünkön sor kerülhet az alapkőletételre. Ez különösen fontos nap lesz a közösségünk életében. A különböző városokban illetve országokban működő közösségeink tagjai  ilyenkor tartanak közös elvonulást és ezt követően rendezzük meg ezt az ünnepséget, amely így a szélesebb közösség fontos szimbolikus aktusa lesz. A szellemi utunk fontos szimbóluma a sztupa, amely – elkészülte után a zalaszántóihoz hasonló jelentőségű zarándokhely lehet. Az augusztus 4-i ünnepség érdekessége, hogy a buddhista tanításnak a teljessége meg fog jelenni rajta. A mi irányzatunknak az a sajátossága, hogy az összes buddhista megnyilvánulást érvényesnek tekinti. Rendünk alapítója, Govinda láma anno a théraváda buddhizmussal ismerkedett meg elsőként, és csak később, egy Dardzselingben tett látogatása során vált számára világossá, hogy a tibeti buddhizmus, amely annyira különbözőnek tűnik, milyen elképesztő mély megélését teszi lehetővé a tanításnak, és hogy ez az iskolai is a maga tisztaságában képviseli a buddhizmust. Ezért az ünnepségen a buddhizmus három fő irányzatának mindegyikét meg fogjuk jeleníteni, jelezve, hogy nincs értékkülönbség az utak között.
 
 
Vannak-e olyan alkalmak, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a buddhizmus tanaiba, a közösség életébe?
 
Természetesen minden központunkban folyamatosan tartunk olyan programokat, amelyek a kezdő érdeklődők számára nyújtanak betekintést ebbe az ösvénybe. Ezek között megtalálhatók meditációs alkalmak és kulturális programok is. A filmklubunk és egyéb foglalkozásaink mindenki számára nyitottak, és remek alkalmat nyújtanak kötetlen beszélgetésekre. Legutóbb egy nagyon inspiráló beszélgetős programunkra egy vak masszőrt hívtunk meg, akivel a látás és vakság témakörét jártuk körbe, hiszen a buddhizmus egyik legfontosabb kérdése a szellemi elhomályosodás, vakság. Azt gondoljuk, az ilyen programokkal egyfajta érzékenyítési folyamat tud elindulni, amivel bevihetjük a köztudatba ezeket a témákat, ráadásul kapcsolódási pontként is szolgálhatnak, hiszen vallástól függetlenül mindenkit érinthetnek. Valószínűleg a buddhizmus nem lesz tömegmozgalom Magyarországon, de ez nem is cél. Mi azokhoz szólunk, akik javítani szeretnének az életminőségükön. Azt gondoljuk, hogy ez alapvetően beállítottságunktól, gondolkodásmódunktól, szemléletünktől függ, tehát olyan tényezőktól, amelyekkel a szellemi úton foglalkozunk. A változtatást önmagunkon kell kezdenünk, és ez a buddhista gyakorlat által elérhető. Maga Buddha is azért kezdte el a saját újtát, mert látta a szenvedést, s ezt a harmóniából kibillent állapotot szerette volna megszüntetni. Az útja éppen a belső harmónia, a középpont megtalálásáról szólt, ezt szolgálják meditációk, a tanulmányok, az iránymutatások. Ez, bár a világ felé is rendelkezik harmonizáló erővel, végeredményben az emberek belső békéjének megtalálásáról szól.