A Legnagyobb hatású projekt díjára jelölték a Mint egy falat kenyér programot
Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány 30 éve segít a rászorulókon. Ha megvalósul a nagy tervük, az 1%-os felajánlások segítségével hamarosan még jobbat, többet fognak tudni adni.
Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége számára kiemelten fontos a rászorulóknak nyújtott segítség. Miközben a saját otthonukat, a somogyvámosi Krisna-völgyet 1993-ban hozták létre, az általuk alapított Ételt az Életért Alapítvány 1989 óta tart ételosztást. Az adagszám folyamatosan nőtt az elmúlt harminc évben, manapság országosan 15 helyszínen biztosítanak meleg ételt minden nap, ehhez jön a húsvéti és karácsonyi nagy akciójuk, egy évben így több, mint félmillió adag ételt osztanak. „Régen úgy ismertek minket, mint akik a hajléktalanokat juttatják ételhez, mára az ellátottaknak csupán a 20 százaléka fedél nélküli, főleg nagycsaládosok, idősek és gyerekek jönnek” – meséli Dharmi, a közösség tagja. A melegétel mellé ráadásul egyre többször jut pékáru, friss zöldség, gyümölcs, amit a rászorulók haza tudnak vinni.
###ROADBLOCK1###
Nem csoda, hogy az alapítvány kinőtte a csillaghegyi konyhát. „Szeretnénk egy mondern konyhát és egy nagy kapacitású raktárat építeni, ehhez nagy szükségünk lenne az egy százalékokból származó adományokra” – mondja Dharmi. A konyhának a tervek szerint lesz egy különlegessége is. „Nemcsak az a fontos számunkra, hogy konkrétan enni adjunk, hanem hogy ez a szemlélet elterjedjen a társadalomban. Olyan konyhát szeretnénk, ahol minden munkafolyamat átlátható, ahova például egy üvegablakon bekukucskálhatnak iskolás csoportok, hogy lássák, micsoda hatalmas munkát és szervezést igényel minden nap a rászorulók segítése. Ezáltal talán jobban átéreznék a feladatot, kedvet kaphatnának, hogy önkéntesként ők is tegyenek valamit a szegényebbekért.”
Pár napja nagy megtiszteltetés érte az Ételt az Életért Alapítványt, „Mint egy falat kenyér” elnevezésű programjuk a „Legnagyobb hatású projekt" kategóriában ismét a döntőben végzett a Civil Díj díjátadó gálán. A 2017-ben elindított ételosztás-sorozatuk célja, hogy elérjék azokat a mélyszegénységben élő családokat is, akik nehezen jutnak a segélyszervezetek támogatásaihoz. Az országjáró ételosztási akciósorozat keretében a program önkéntesei olyan vidéki városokba, kistelepülésekre, kisközségekbe és szórványba látogatnak el, ahol a családok jelentős része mélyszegénységben él. Az akciósorozatban a legtöbb településen 108 élelmiszercsomag kiosztását tervezik, ami a hindu-vaisnava (Krisna-hívő) kultúrkörben ez egy áldásos szerencseszám. A tartós élelmiszerek mellett a gyermekeknek édességet, gyümölcsöt és legtöbbször meglepetésprogramot is visznek a szervezet önkéntesei. Az évek során gyakorlatilag bejárták az országot.
Szintén a közelmúlt újítása a Gauranga keksz, amivek a Krisna-tudatú közösség anyagi helyzettől függetlenül mindenkit szeretne megszólítani: „Az étel nem csak a létfenntartáshoz fontos, de kapcsolatot teremt, egy közös étkezés közelebb hoz, hiszen ha valakit megvendégelünk, az egy kedves gesztus. Mi azt gondoljuk, mindenkinek szüksége van egy ilyen szeretetteljes gesztusra, nem csak a szegényknek. A keksz egy köszönetnyilvánítás az adományozóinknak és egy kis bíztatás azoknak, akik még nem tették meg.”
Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18095575-1-41
Tevékenység: Szociális