„A buddhista tanításokat követve megpróbáljuk ezt a helyzetet a szellemi utunk épülésére fordítani”

Nem szükségszerű, hogy tragédiaként éljük meg a mostani helyzetet, sőt, minden körülményt – legyen az kedvező, vagy kedvezőtlen - felhasználhatunk új utak felfedezésére – mondja Hargitai Gábor, a Buddhista Misszió Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség rendtagja.

Hogyan változtatta meg közösségük életét a vírusválság?
 
Amikor a járvány megjelent, igyekeztük a lehető legjobbat kihozni ebből az új helyzetből. Nagyon gyorsan sikerült egy olyan rendszert kialakítanunk, ami az egyházunk működése szempontjából a jövőre nézve is meghatározó lehet: régóta fontolgattuk online oktatási programok beindítását, és a koronavírus most katalizálta ezt a folyamatot. Az összes központunkat be kellett zárnunk, nem tudunk találkozni, viszont azt nem szerettük volna, hogy a közösségünk tagjai inspiráció nélkül maradjanak. Ezért most youtube-on követhetők a tanítások, meditációs gyakorlatok vagy akár a fontosabb ünnepségeink. Külön érdekesség, hogy a rendünk szellemi vezetője német nyelven tartja a tanításokat, amit a magyar tagok szinkrontolmáccsal hallgatnak, így ennek az egésznek van egy „közösségösszekovácsoló” ereje is.
 
###ROADBLOCK1###

Az érdeklődők hogyan tudnak ezeken részt venni?
 
Létrehoztunk egy regisztrációs felületet, ahol az érdeklődők megadják az elérhetőségüket, ahova aztán minden tanítás előtt elküldjünk egy weboldal-linket, melyre kattintva követhető az előadás.

Mennyire vált be ez az új „módszer”?

Azt vesszük észre, hogy többen vesznek részt ezeken a programokon, mint előtte az „offline” alkalmainkon. Olyanok is követik, akik korábban a fizikai távolság vagy egyéb akadályoztatás – például betegség – miatt lemaradtak róla. A visszajelzések is azt erősítik meg, az emberek nagyon örülnek, hogy így be tudnak kapcsolódni és erőt meríthetnek ezekből a foglalkozásokból ezekben a nehéz időkben. Ez egy nagyszerű fejlődés, előrelépés számunkra, amit a későbbiekben, ha visszaáll az élet természetes ritmusa, folytatni fogunk. 
 
 
A buddhizmustól nem áll messze a befelé fordulás, a világ csöndes szemlélése. Egy ilyen kényszerhelyzetben ez segíthet?

Érdekes kutatási téma lehetne, hogyan éljük meg mi és hogyan élik meg azok a bezártságot, akik szeretik a csendes szemlélődést és akiket nem zavar az egyedüllét. Én úgy érzem, a mi közösségünkben a bezártság önmagában nem akkora tragédia, ha ez nem társul például jelentős gazdasági veszteséggel vagy egészségi problémákkal. Ha követjük a buddhizmus szellemi tanításait, akkor felmerül egy olyan nézőpont is, hogy mindezt hogyan tudjuk a szellemi útunk épülésére fordítani. Mi éppen abban igyekszünk támogatást nyújtani, hogy az emberek megszabaduljanak a szorongásaiktól és pozitív energiák szabaduljanak fel bennük.
 
 
Szerveztek-e valamilyen segélyakciót a lakosság egészségügyi vagy más szempontból különösen veszélyeztetett részének?

Az emberek mozgási lehetősége korlátozott, ez alól az egyház tagjai sem jelentenek kivételt. Igyekszünk a lehető legtöbb emberhez eljutni, a legszélesebb körben hozzférhetővé tenni azokat a gondolatokat, módszereket, amelyek által ez a stresszes helyzet könnyebben kezelhetővé válik. Azt gondolom, hogy sokaknak erre a szellemi, spirituális támogatásra van szükségük, ami egyben egyházunk fő küldetése is.
 
 
Mik lesznek a legfontosabb tennivalók, ha véget ér a járvány?

Egyik legfontosabb projektünk a budapesti sztupaépítés. A járvány miatt el kellett halasztanunk az alapkőletételi szertartást, de a kertrendezési munkálatok javában zajlanak. Reményeink szerint hamarosan a nehézségek ellenére is felépül. Ez nagyon fontos számunkra, hiszen a sztupa a Buddha megvilágosodásának szimbóluma. A terület mellett sikerült újabb telkeket is megvennünk, oda olyan épületeket tervezünk, amikben majd lehetőség lesz akár egyéni, akár csoportos meditációs elvonulásokara. A soproni központ felújítása is szinte teljesen véget ért, még egy-két apróbb tennivaló van az épület körül. Szeretnénk, ha ezt a közösségek minél előbb újra be tudnák lakni. Ez a központ szimbolikus jelentőségű, ugyanis több buddhista iskola képviselői is használják, megmutatva, hogy a különböző irányzatok jól megférnek egy fedél alatt, mi több, remekül kiegészítik egymást. Még keresztény hívők is örömmel szoktak részt venni egyes programjainkon és fedezik fel a vallásaink között a kapcsolódási pontokat. Összességében úgy gondolom, a járvány után nem a járvány előtti állapotokhoz fogunk visszatérni, hanem egy magasabb szinten végezzük majd a munkánkat: a megszokott programjaink mellett az online közvetítéseket is folytatjuk.
 
Támogassa az elismert egyházaknak felajánlható 1 százalékával a Buddhista Misszió Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösségét! Technikai szám: 0341