Szolgálat és mások segítése: a Krisna-tudatúak legfőbb erkölcsi parancsa

Valószínűleg nem nagyon van olyan ember Egerben, aki ne ismerné a Govinda éttermet, amelynek dolgozói nemcsak kitűnő vegetáriánus ételeket főznek nap mint nap, hanem még  650 adag meleg ételt is kiosztanak a rászorulóknak az Ételt az Életért Alapítvány munkáját támogatva.
 
A krisnások által működtetett civil szervezet évente félmillió tál ételt szolgál fel az országban, és gőzerővel dolgozik a vidéki, mélyszegénység sújtotta régiókban élők megsegítésén is, ahol szinte ellátás nélkül kell átvészelni a hónapokat nyugdíjtól nyugdíjig, fizetéstől fizetésig.
 
Országos ételosztó programjukat a koronavírus járvány idején is fenntartották és tartják azóta is, még azokban a hetekben is, amikor a Govinda étterem bezárt. Az itt kapott ebéd sok embernek az egyetlen napi betevőt jelentette és jelenti a mai napig. Az egri önkormányzat nemrég az Év Civil Támogatója díjat adományozta nekik, hiszen profitalapú vállalkozásként hosszú idő óta segítik az Ételt az Életért Közhasznú Alapítványt, amelynek legfőbb célja, hogy segítsen az éhező embereken.
 
 
Így kerek az életük
 
Nyolcas Olivér, aki egy személyben az étterem és az Alapítvány egri irodájának elnöke is, valamint az étterem dolgozói Krisna-tudatúak, ezért különösen fontosnak tartják az elesettek segítését. A vallás a rítusokon kívül mindennapi tevékenységükben is megjelenik: lehetőségeiket felhasználva segítenek a rossz sorsú embereken és igyekeznek környezettudatos életet élni. Vallják, hogy a hit a praktikus tettekben és a szolgálatban tud a legtökéletesebben megnyilvánulni.
###ROADBLOCK1###
 
Olivér több év kihagyás után, 2017-ben tért vissza az étterembe, amikor annak irányítását is elvállalta. Világlátott ember, aki családjával az Egyesült Államokban és Indiában is élt. Az utóbbiban megtapasztalta, hogy milyen az, amikor az adományozás a kultúra szerves részét képezi. Ott ugyanis a papoknak, a szent embereknek nincsen saját jövedelmük, teljesen a kapott adományokból élnek, a társadalom pedig kötelességének tartja, hogy segítse őket. Emellett a megvendégelésnek is él egy szép hagyománya Indiában. A jómódú társadalmi rétegek gyakran asztalhoz hívják a szegényeket, az otthonuk mindig nyitva áll a nélkülözők előtt. A templomokban a szertartásokon túl ma is gyakran osztanak ételt a hiányt szenvedőknek. 
 
 
A Govinda étterem a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége tulajdonában van. Noha több is van belőle az országban, az egri vállalkozás az egyik legsikeresebb. A helyiek szívesen látogatják a különleges ízek miatt, és szimpatizálnak a  dolgozók karitatív tevékenységével is. Munkájukat nem kell bemutatni a városban, átláthatóságukról és odaadásukról ismertek.
 
“Volt olyan, hogy hirtelen megállítottak az utcán és a kezembe nyomtak 30 ezer forintot, így támogatva munkánkat, egy idős hölgy pedig rég elhunyt férjének sok éven át féltve őrzött cipőjét adta nekem hálája jeléül” - meséli Olivér. "Bár a gyakran ajándékba kapott borral nem tudunk mit kezdeni (hiszen a Krisna-tudatúak nem fogyasztanak alkoholt), de ezekből a kedves gesztusokból tudjuk, hogy az emberek hálásak a munkánkért. Ez megerősítést ad nekünk is, és valóban elégedetté teszi az étteremben és az alapítványnál dolgozókat."
 
Korán indul a munka az étteremben
 
Nyolcas Olivér szerint a jó szervezés az alapja annak, hogy az étlapon szereplő ételeken túl a 650 adag plusz adagot is megfőzzék naponta. Ehhez az kell, hogy a szakácsok reggel fél 6-kor már a konyhán sürögjenek. Gyakran kapnak olyan nyersanyagot, ami előre felkockázott, tisztított, vákuumcsomagolt formában érkezik, ilyenkor könnyebb dolguk van. A tisztított zöldségeket is újramossák, hiszen számukra az ételek tisztasága különös jelentőséggel bír - és mindez a szervezet összes üzemi konyhájára igaz.
Az ételt 300 literes üstökben főzik, amelyeket az étterem megtermelt profitjából vásároltak. Kapnak ugyan normatív támogatást az államtól, amiből a fizetéseket, a rezsit fizetik, de ez nem fedezi a teljes kiadást, ha valóban minőségi ételeket szeretnének a rászorulók asztalára varázsolni. Ezért gyakran más forrásokat is be kell vonni a bevásárláshoz, és a költségeket gyakran az étterem állja a saját nyereségéből.
 
###ROADBLOCK1###
 
De hová is kerül az a sok adag étel?
 
Az ebéd egy részét kiszállítják: visznek a Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett hajléktalanszállóra, a családok átmeneti otthonába, romák lakta telepekre, óvodákba. A legnagyobb részt azonban az Alapítvány ingyenkonyháján osztják szét. 
Érkeznek ide hajléktalanok, fiatalok, és nagyon sok a kisnyugdíjas is. A járvány miatt munkájukat elvesztők közül is egyre többen vannak, olykor olyan emberek is beállnak a sorba, akikről nem is gondolná az ember, hogy bajban vannak. Volt a sorban olyan középkorú hölgy is, aki egy hónap alatt vesztette el a férjét és a fiát, ketten maradtak a lányával. Addig jómódban éltek, mert a férje jól keresett, a feleség viszont soha nem dolgozott, és rövid idő alatt gyökeres fordulatot vett az élete. Az ételosztók azonban nem kérdezik, ki honnan jött és miért: adnak mindenkinek, aki kér.
 
 
Hogyan lehet támogatni az Alapítvány munkáját?
 
Az egri az egyik legsikeresebb ételosztás vidéken, de az Ételt az Életért több programot is futtat, amely a rászorulók segítését szolgálja, országosan összesen naponta több mint 2000 embert érnek el. Díjnyertes programjuk a „Mint egy falat kenyér” vidéki akciósorozat is, melynek keretében havi rendszerességgel tartós élelmiszer csomagot és alkalmanként meleg ételt juttatnak el mélyszegénységgel sújtott településekre, 2019-ben pl. 49 települést értek el.
 
Az Ételt az Életért Alapítvány számára hatalmas jelentőséggel bír az adó 1% felajánlásokból befolyt összeg, amely meghatározó az alapítvány munkájának fenntartásában.
 
A nemzetközi Ételt az Életért program
A programot 1972-ben indította útjára Śrīla Prabhupāda, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közössége alapító lelki tanítómestere, amikor egy kalkuttai templom ablakából azt látta, hogy éhező gyerekek veszekedtek az ételért. A vallás által előírt könyörületességet gyakorolva Śrīla Prabhupāda nyugaton is népszerűvé tette az Indiában több ezer éve ismert mozgalmat, amely ma már a világ 150 országában van jelen, és nap mint nap kétmillió adag étellel szolgál a rászorulók számára! Céljuk az emberek testi-lelki szenvedéseinek enyhítése - tápláló, vegetáriánus ételek osztásával, amelyek enyhülést hoznak az elme és a lélek számára is.