Idén is kiderül, kik tettek a legtöbbet azért, hogy egy gyerek se legyen egyedül

Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a szülő mellette tartózkodjon a kezelések alatt. A gyakorolatban a kórháztól való távolság még mindig sokak számára megnehezíti ezt. Mutatunk egy hiánypótló kezdeményezést, ami erre a problémára ad megoldást.

 

Egy gyereknek sem szabadna egyedül lenni a kórházban!

 

Ha otthon beteg a gyerek, szülőként el sem akarunk mozdulni mellőle, igaz? Egy idegen helyen otthagyni pedig - még ha a legjobb orvosok és legkedvesebb nővérek vannak is mellette - a legnehezebb dolog.

 

Hiszen amikor minden olyan félelmetes - a szülő az egyetlen biztos pont! Akihez odabújhat, aki fogja a kezét. Aki akkor is tudja, hol fáj és mire van szüksége, ha olyan pici, hogy még nem tudja elmondani.

 

Szerencsére, a szigorú látogatási szabályok sokat változtak az utóbbi években. Ma már minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a szülő mellette tartózkodjon a kezelések alatt, sőt akár éjszakára is.

 

Szépen hangzik... mégsem örülhetünk felhőtlenül

 

A gyakorlatban a kórháztól való távolság még mindig sokak számára megnehezíti ezt.

 

Hiszen közben helyt kell állni a munkában is, gondoskodni kell a testvérekről, az otthonuk pedig akár több órányi utazásra is lehet az intézménytől.

 

Az érintett családok nehézségeivel szembesülve 15 évvel ezelőtt megálmodták és létrehozták a Démétér Házat a Szent László kórház területén. Egy hiánypótló kezdeményezés, mely biztosítja a daganatos beteg gyerekeknek szüleik állandó jelenlétét.

 

A Démétér Alapítvány munkatársai nap mint nap tapasztalják, milyen hatalmas könnyebbség a családoknak, hogy a ház kényelmes szobáiban, együtt tölthetik a gyógyulás legnehezebb hónapjait.

 

Olyannyira fontos téma ez, hogy az Alapítvány most elhatározta: legyen egy nap az évben, ami felhívja a figyelmet a szülői jelenlét fontosságára, az érintett családokra, és azokra a lehetőségekre, melyekkel támogatni lehet őket.

 

A Démétér Alapítvány kezdeményezésére május 15-e az "Egy gyerek se legyen egyedül a kórházban" nap, amit idén először rendeznek meg.

 

A kórház biztonságában, mégis otthonosan? Van, ahol már ez is lehetséges!

 
 

Szerencsére, ma már több kórház közelében is vannak olyan intézmények, ahova a szülők beköltözhetnek, így nem kell naponta többszáz km-t ingázniuk a látogatás miatt.

 

A Démétér Ház azonban több, mint egy ideiglenes lakóhely!

 

Hisznek abban, hogy gyógyulni nem csak fizikailag, hanem lelkileg és szociálisan is kell. Ezért élményekkel gazdagítják a hétköznapokat, vidám programokat szerveznek a gyerekeknek, és lelki támogatást nyújtanak a szülőknek. Abban is segítik a családokat, hogy hazatérve biztosítani tudják a megfelelő körülményeket a teljes felépülésig.

 

Ha adód 1%-át a Démétér Alapítványnak ajánlod fel, nem csak az itt gyógyuló családokat támogatod, hanem azt a törekvést is, hogy egy gyerek se legyen egyedül a kórházban!

 

Janó 3 éves korában hónapokat töltött egy budapesti kórházban súlyos betegsége miatt. Csontvelő-transzplantációra volt szüksége, amire csak a fővárosban volt lehetőség. Mivel a család Békéscsaba mellett él, nehéz döntést kellett hozniuk. Anyukája beköltözött Janóval az osztályra, apukája pedig a másfél évvel idősebb testvérrel együtt otthon maradt - 200 km-re a kórháztól. 1-1 napra tudtak csak találkozni - a család szétszakadt éppen azokban az időkben, amikor a legnagyobb szükségük volt egymásra.

 
 
 

Az adó 1%-os támogatásokat idén a Démétér Ház a kert rendezésére és egy fejlesztő játszótér építésére fordítja. A Házban gyógyuló gyerekeknek ez az egyetlen lehetőség a szabadtéri mozgásra, önfeledt játékra! 

 

FONTOS! Az adó 1% felajánlása nem történik meg automatikusan! Viszont május 20-ig akkor is rendelkezhetsz még, ha az adóbevallásodat már korábban elkészítetted vagy jóváhagytad!

 

TÁMOGATÁSODDAL OTTHONT ADHATSZ A GYÓGYULÁSHOZ!

 

A Démétér Alapítvány adószáma: 18256110-1-43

 

A Démétér Alapítvány honlapja: https://demeterhaz.hu/

 
 
###ROADBLOCK1###