NAV ügyfélszolgálattal akár a hipermarketben is találkozhat!

Közeledik a személyi jövedelemadó bevallás benyújtási határideje, és most derült ki, hogy az ügyfélkapura nem tud belépni? Elfelejtett jelszót sem tud igényelni, hiszen a regisztrációkor megadott e-mail fiókjához már nem fér hozzá? Ebben az esetben e-mail címe módosítását kizárólag személyesen kezdeményezheti a NAV bármely központi ügyfélszolgálatán vagy bármelyik kormányablakban.
 
Esetleg még nem rendelkezik ügyfélkapuval, de szeretne nyitni, és azon keresztül benyújtani az adóbevallást? Akkor sincs késő, hiszen a regisztrációt követően mindenki láthatja, és módosíthatja, jóváhagyhatja az Adóhatóság által elkészített bevallási tervezetet. Amennyiben korábban már más módon eleget tett bevallási kötelezettségének, akkor is eléri az adóbevallási tervezetet a „Dokumentumok” menü alatt. Azonban az ügyfélkapu regisztráció kezdeményezéséhez is személyes ügyintézésre van szükség.
 
Többek között ezen okokból, illetve az adóbevallás kitöltéséhez való segítségnyújtás céljából a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága tavasszal, több alkalommal is kitelepül, így akár a hétvégi bevásárlás közben sorban állás nélkül is elintézheti adóügyeit.
 
 
Május elején még háromszor találkozhat velük az alábbi időpontokban és helyszíneken:
 
  • 2022. május 5. 14:00-18:00 óra között Auchan Áruház Aquincum Óbuda
  • 2022. május 12. 14:00-18:00 óra között Duna Plaza Bevásárlóközpont
  • 2022. május 19. 14:00-18:00 óra között Auchan Áruház Aquincum Óbuda
 
Amennyiben mégis inkább valamelyik központi ügyfélszolgálaton járna el személyesen, akkor azok címéről és nyitva tartásáról az ügyfélszolgálati keresővel informálódhat a legegyszerűbben, sőt az oldalon online időpont foglalásra is van lehetőség.
 
kép forrása: Pixabay
 
###ROADBLOCK1###