Hamarosan érkeznek az értesítések a gépjárműadóról

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményben tájékoztatott arról, hogy hamarosan megkapják az érintettek a gépjárműadóval kapcsolatos értesítéseket.

 

Ki milyen levélre számíthat az adóhatóságtól?

 
Akiknek a tavalyi évhez képest változott a gépjárműadójuk határozatot fognak kapni, míg a változatlan összegű gépjárműadóról értesítés érkezik majd.
 
Az olyan gépjárművek esetén, amelyeknél a tulajdonos meghatalmazottat is megnevezett, aki eljárhat a gépjárműadóval kapcsolatban, a NAV által küldött határozatot csak a meghatalmazott kapja meg, míg az értesítés mindkét félnek megküldésre kerül.
 
Egyik típusú dokumentumot sem küldi ki a hivatal azoknak, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából kiderül.


A dokumentumokat elsősorban elektronikus módon juttatja el az adóhatóság a gépjárműadó fizetésre kötelezetteknek, csak azok kapják postán, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel.


 
Kiknek jár adómentesség?


Nem kell gépjárműadót fizetniük például
  • az egyházi jogi személyeknek
  • a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezeteknek
  • és azoknak, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.
    Például környezetkímélő gépjárművel rendelkezik az adóalany, vagy a gépjármű súlyosan mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő személy szállítására szolgál.
 
Fontos, hogy az egyesületek, alapítványok tulajdonában lévő gépjármű csak abban az évben adómentes, ha a megelőző évben a szervezetnek nem keletkezett társaságiadó-fizetési kötelezettsége, így minden évben be kell nyújtaniuk a GJADO-adatlapot.
 
 

Meddig kell befizetni a gépjárműadót?

 
Az első részlet fizetési határideje március 15., de mivel az idén munkaszüneti napra esik, így a tényleges határidő március 16-án jár le. Míg a második részletet szeptember 15-ig kell megfizetni.
 


Hogyan lehet befizetni a gépjárműadót?

 
A gépjárműadót a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára kell befizetni. Átutaláskor a közlemény rovatba először az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni, majd a jármű rendszámát ahhoz, hogy a NAV a befizetett összeget a befizetőhöz tudja kapcsolni.

A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek kizárólag átutalással tehetnek eleget a befizetési kötelezettségüknek, míg akik nem kötelesek pénzforgalmi számlát nyitni, az átutalás mellett rendezhetik a befizetést csekken, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül, vagy akár az ügyfélszolgálatokon bankkártyával is.

Emellett könnyen, gyorsan befizethető a gépjárműadó a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában, vagy az Ügyfélportálon (ÜPO) keresztül.
 
kép forrása: Unsplash
 
###ROADBLOCK1###