NAV-Mobil: Ön is könnyen ellenőrizheti, hogy be van-e jelentve
Kipróbáltuk a NAV mobilappját, amellyel bárki könnyen ellenőrizheti, hogy a munkaszerződésében foglaltaknak megfelelően jelentette-e be munkáltatója. A valóságnak megfelelő bejelentés több szempontból is fontos. Alapvetően az egészségügyi ellátás és nyugdíj miatt lényeges a szabályos foglalkoztatás, de gyermekvállaláskor például a CSED, vagy a GYES igénylésénél, valamint hitelfelvételkor is gondot okozhat a szabálytalanság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal folyamatosan fejleszti a mobil alkalmazását, amelynek köszönhetően számos hivatalos ügy elintézhető egyszerűen, elektronikusan. Az applikációban
- lehetőség van a gépjárműadó befizetésére,
- lekérdezhető az adószámla,
- nyomon követhetőek a NAV által közzétett üzemanyagárak,
- tartalmazza az adótraffipax információkat,
- tájékozódhatunk országonként a termékek kivitelére és behozatalára vonatkozó szabályokról.
Belépés az alkalmazásba
A NAV mobilappja Andorid és iOS operációs rendszeren is működik, tehát a Google Play és az App Store áruházakból egyaránt letölthető.
Az első bejelentkezéshez KAÜ-azonosítás szükséges. Ezt követően azonban lehetőség nyílik jelkód megadására, amellyel a későbbieknek már egy általunk megadott 6 számjegyű kód, vagy mobiltelefonunk típusától függően ujjlenyomat vagy arcfelismerés segítségével is be tudunk lépni az alkalmazásba.
Hol találhatóak a bejelentésre vonatkozó információk?
A „Foglalkoztatási adatok” menüpontban három további opció közül lehet választani.
1. Jogviszonyadatok
Ebben az almenüben az élő, azaz le nem zárt munkaviszonyadatok tekinthetőek meg. A felületen többek között a biztosítotti jogviszony típusát, a jogviszony megnevezését, FEOR-08-kódját, valamint a jogviszony kezdő időpontját, és a heti munkaórák számát lehet ellenőrizni. Nem csak a biztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszony adatai, hanem az egyszerűsített foglalkoztatási adatok és a háztartási alkalmazottak munkavégzési adatai is elérhetőek.
2. Bér- és járulékadatok
A nem jogkövető vállalkozások gyakran alacsonyabb munkabérre jelentik be munkavállalóikat, ezzel spórolva az adó- és járulék terheken. Ez az almenüpont a 6 hónapnál nem régebben benyújtott és feldolgozott járulékbevallások alapján tartalmazza a bevallási időszakot, az összevont adóalapba tartozó jövedelmek összegét, a ténylegesen levont adóelőleg összegét és a fizetendő tb-járulékot. Amennyiben az adóelőleg megállapításánál a munkáltató figyelembe vett valamilyen adókedvezményt, akkor ebben a menüpontban az is megjelenik.
3. Egyéb információk
Ebben az almenüben a foglalkoztatáshoz kapcsolódó tájékoztató füzetek érhetőek el:
- az egyszerűsített foglalkoztatásról
- a diákok munkavállalásáról
- a háztartási alkalmazás szabályairól és
- az elektronikus ügyintézés szabályairól.
Azok számára, akik eltérő foglalkoztatási adatokat találnak a felületen, mint amiről tudomásuk volt, azt tanácsolja az adóhatóság, hogy vegyék fel a kapcsolatot munkáltatójukkal a körülmények tisztázása érdekében.
forrás: NAV
kép forrása: Pexels
###ROADBLOCK1###