2016-ban több év után először 8 milliárd fölötti 1 százalékos támogatást kaptak az adófizetőktől a civil szervezetek. A toplista nem változott érdemben, de azért tavaly is voltak nagy meglepetések. Vajon mi a titkuk a nagyoknak? Tudja meg, hogyan lehet növelni évről évre az 1 százalékot.
 
A tavalyi évben 8 százalékkal több 1 százalékos támogatást kaptak a magyar civil szervezetek az előző évhez képest. Az erőteljes növekedésben alapvetően két fontos tényező játszik szerepet: a jövedelmek emelkedése, valamint a felajánlók táborának bővülése.
 
 

Stabil az élmezőny

A top10-es lista nem változott érdemben az elmúlt évekhez képest. Több gyerekvédő szervezetet találunk az élmezőnyben, népszerűek az egészségügyi, az állatvédő szervezetek, valamint a top20-ban már egy közéleti ügyekkel foglalkozó szervezet is feltűnik (Szabad Sávért Alapítvány).
 
Az első helyet immár három éve a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány tudhatja magának. A szervezet 2014 foglalta el a dobogó legfelsőbb fokát. 2016-ban mintegy 2 millióval többet szerezve az előző évhez képest, összesen 175 millió forintot utalt a számukra a NAV.
 
Korábban évekig a Gyermekrák Alapítvány volt a favorit, a botrányok hatására azonban csökkent támogatóik száma, tavaly már csak a 10. helyet sikerült megcsípniük, 2015-ös mintegy 80 milliós támogatás után tavaly 63,3 milliót kaptak. Ez azt jelenti, hogy a 20 millió forint feletti 1 százalékot kapó civilek között arányaiban Gyermkerák a legnagyobb vesztes – mondta Miha Tamás a Human Dialog ügyvezetője 2016 októberében az Origónak. Hozzátéve, hogy az ilyen típusú visszaesés nagyon szokatlan, hiszen a toplistán egészen a 16. helyig ugyanazok a szervezetek szerepelnek, mint egy éve. Emellett a tavalyi évben erőteljes növekedésről számolhattak be a szervezetek, a top16 együttesen 7,25 százalékkal több 1 százalékot kapott, és ezzel átlépték a bűvös 1 milliárdos álomhatárt.
 
 

A személyes élmény döntő

A Human Dialog és az Emocionális Marketing egy közös felmérést végzett 2016-ban az 1 százalékos felajánlási szokásokból, amiből kiderült, hogy a rendelkezések esetében egyfajta lojalitás figyelhető meg az adófizetők részéről. A felajánlók kétharmada ugyanis ugyanannak a civilszervezetnek adja évről-évre az 1 százalékát, és azok, akik nem tesznek felajánlást, meggyőzhetőek lennének valamilyen látványos informatív kampánnyal.
 
A felmérés azt mutatja, hogy az adófizetők 20 százalékát jó eséllyel rá lehetne bírni a felajánlásra a civil reklámok útján, és főként a 25-35 év közötti városlakó nők kaphatóak az 1 százalékos üzentekre.
 
Fontos tudni, hogy jóval gyakrabban ajánlják fel adójuk 1+1 százalékát azok, akik saját kezűleg készítik el bevallásukat, még jobban az arányok azok esetében, akik elektronikus úton küldik el bevallásukat – hívta fel a Miha Tamás civil szakértő.
 
Külön érdekes, hogy a megkérdezettek mintegy harmada pár héttel a felajánlás után már nem emlékszik arra, hogy melyik szervezet részére rendelkezett – derül ki a kutatásból.
 

Végre megint növekszik

Jó hír, hogy 2011 óta ismét 8 milliárd fölé emelkedett a civilek részére érkező 1 százalék összege, bár hozzá kell tenni, hogy ez még így sem közelíti meg a 2010-es adócsökkentés előtti 10 milliárd körüli rekord összeget. És lehet, hogy ezt még évekig nem is fogjuk elérni, mivel a tavalyi évben az egy főre jutó áltagos 1 százalékos összeg valamivel több mint 4000 forint volt, ami 2009-ben még 6000 volt.
 

Akik előre törtek

Az elmúlt év egyértelmű nyertese az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, amely tavaly 27 százalékkal több 1 százalékos támogatást kapott (108 millió) az előző évhez képest. A hatalmas ugrást valószínűleg a neten futótűzként terjedő újraélesztős kampányfilmnek köszönhetik.
 
Szintén sokat növekedett a Szent Márton Gyermekmentőszolgálat (+26%, 132 millió) és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány (+29%, 121 millió).
 
Nagy változásokat, a támogatások megtöbbszörzését általában egyébként csak a középmezőnyben és a kisebb szervezetek között tapasztalhatunk. Kiemelkedik például 10 millió feletti értékben felajánlást szerzők körében a Magyar Gyermekonkológusok és Gyermekhematológusok Társasága, a 2015-ös 6,6 millióról a négyszeresére, tavaly 26,7 millióra emelkedett támogatásuk. Megemlíthető továbbá a Medicopter Alapítvány, ahol 5,7-ről 18,7 millióra nőtt a felajánlás összege.
 
A tapasztalatok szerint tehát egy-egy jó kampányüzenettel nagymértékben lehet növelni az 1 százalékos támogatásokat. Ahogy az Országos Mentőszolgálat Alapítvány esetében is látszik akár egyetlen egy netes videóval hatalmas ismertségre lehet szert tenni. Éppen ezért mindenképpen érdemes időben kidolgozni egy ütős kampánystratégiát, amit ma már egyébként lehet akár olcsóbb eszközökkel is. Ha kíváncsi milyen módszerekkel növelheti 1 százalékát gyorsan és kevés pénzből, olvassa el korábbi cikkünket.
 
Szerző
Ivanyos Judit