Bemutatkozás


A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége által létrehozott Ételt az Életért szegényélelmezési program 1989 óta működteti egy tál étel projektjét, amelyből a feladatok növekedésének megfelelően, 1999-ben a jelenleg is működő önálló közhasznú alapítvány kifejlődött. Mottónk a kezdetektől, hogy a templomaink és központjaink körzetében, tíz kilométeres körzetben ne legyen éhező ember. Ezt fokozatosan igyekszünk megvalósítani. Alapítványunk a hátrányos helyzetű, rászoruló személyek, családok ingyenes ételosztás útján történő megsegítésével foglalkozik országszerte. Meggyőződésünk, hogy a mindennapi étel biztosításával a rászorulók közelebb kerülnek életük rendezéséhez, az éhezés viszont ellehetetleníti az életvezetésről történő bármiféle gondolkodást.
 
Az általunk kiosztott ételek mennyisége évről évre növekszik, a gazdasági válság a lakosság életszínvonalára gyakorolt egyre mélyülő hatása miatt. Évente közel 800 ezer adag meleg étel, több tonna 100 tartósélelmiszer, kenyér, gyümölcs, és több száz liter tea kerül kiosztásra rászoruló embertársaink számára.
 
Tevékenységünk által sok-sok nehéz sorsú családban nevelkedő gyermek, idős, eladósodott, vagy álláskereső ember kerülheti el az alultápláltság, sok esetben az éhezés veszélyét.
Azon túl, hogy a meleg étel kézzelfogható segítséget jelent egyes embereknek, társadalmunk általános életminőségén, táplálkozási szokásain az egymás iránti tolerancia bemutatása által kívánunk javítani.
 

Programjaink

Nyilvános étkeztetés: Szegényélelmezési programunk keretében Budapesten naponta több mint 500 főre szolgálunk fel meleg ebédet, kenyeret, innivalót, idénygyümölcsöt, és joghurtot.
 
Családsegítés: Szervezetünk vállalta, hogy több budapesti és vidéki családsegítő központtal együttműködve naponta akár 1000 adag meleg ebédet, pékárut, gyümölcsöt, joghurtot oszt szét. Vidéki városok közül Egerben, Debrecenben és Pécsett vagyunk jelen rendszeres ételosztásokkal, tartós élelmiszer adományokkal.
 
Gyermekétkeztetés: Az év során több alkalommal lehetőség nyílik a közös munkára a gyermekeket segítő intézményekkel. Napi rendszerességgel a Bokréta Lakásotthonok bentlakó fiataljainak biztosítunk meleg ebédet. Alkalmi rendezvényeket és igény szerint gyermekek nyári táboroztatását is támogatjuk édességek, vagy teljes étkezés biztosításával.
 
Ünnepi ételosztás: Karácsony, Húsvét, Gyermeknap, illetve egyéb jeles napok alkalmával kiemelt programokat tartunk az országban, amely során a meleg étel mellett 4-5 kg-os, tartalmas, akár több napi étkezést biztosító hideg élelem csomagok kerülnek kiosztásra. Karácsonyi szeretetlakománk több megyében, közel 20 helyszínen zajlik, s összesen 6-7000 adag ételt szolgálunk fel. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezekre az alkalmakra nagy számban jelentkeznek önkéntes segítők, köztük népszerű közéleti személyiségek, akik részvételükkel segítenek felhívni a figyelmet a részvét és a segítségnyújtás szükségére.
 
Rendkívüli segély: Szervezetünk katasztrófahelyzetekben is igyekszik részt vállalni a károsultak, és a mentési munkálatokat végző szakemberek ellátásában. Önkénteseink a srí lankai szökőárt, a Haitit sújtó földrengést, a felsőzsolcai árvizet, a devecseri iszapárt, és a balkáni árvizeket követően is részt vettek a segítségnyújtásban.
 

Adó 1% felajánlás az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány részére

 
 
Tisztelt Érdeklődő!
 
Lelki gyökerekkel rendelkező szervezet lévén a világ problémáinak lelki alapokon nyugvó gyakorlatias megoldására törekszünk. Az éhezést illetően meggyőződésünk, hogy amint az emberek megértik az élőlények lelki egyenlőségét, megtanulják megosztani egymással a föld kincseit, s így békét teremtenek egymás között. Kérjük, Ön is támogasson minket ebben!
Személyi jövedelemadójának (SZJA) 1%-nak felajánlásával is sokat tehet az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány sokszor életmentő munkájáért!
 
Jelenleg alapítványunk forrásait egyházunk és más adományozóink biztosítják. Amennyiben az 1 %-os felajánlásokkal növelni tudnánk a lehetőségeinket, első sorban mennyiségileg, mert úgy gondoljuk, hogy még nem jutunk el mindenkihez, akinek szüksége lenne rá. Ezen felül a minőségi ellátást is szeretnénk növelni, hogy a rászorulók alapvető szükségletein túlmenően, még egészségesebb és tartalmasabb élelmiszercsomagot tudjunk biztosítani.
 
Kérjük, hogy az adó 1%-ának felajánlásakor, ne hagyja figyelmen kívül a második, egyházaknak adható 1%-ról való rendelkezést sem. Amennyiben egyet ért céljainkkal és munkásságunkkal, kérjük, céljaink eléréséhez segítsen azzal, hogy egyházként a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségét támogatja.
Technikai szám: 0389
 
Támogatását előre is köszönjük!

Mire gyűjtünk?


Az „Ételt az Életért” misszió célja, hogy vegetáriánus ételek ingyenes osztásával békés egyensúlyt teremtsen a világ élelmezésében.
 
A mindennapi ételosztásokkal hozzájárulunk a szegénységben élő, mindennapi étkezésükről önerőből gondoskodni nem tudó rászorulók megfelelő minőségű és mennyiségű élelmezéséhez, ezáltal szociális hátrányuk csökkentéséhez, illetve azok további növekedésének megakadályozásához.
 

Képgaléria

Videó