Bemutatkozás


Az Igazgyöngy Alapítvány fő célja a tehetséggondozás és az esélyteremtés. Előbbit egy alapfokú művészeti iskola fenntartásával, utóbbit pedig egy komplex stratégiaszerű közösségfejlesztő, szociális munkával végezzük, mely átfogja a generációk óta mélyszegénységben élő családok összes problémáját. Célunk a képessé tevés, hogy ezek a közösségek képesek legyenek önmaguk megszervezésére.

Alapfokú művészetoktatás: hat telephelyen 520 gyerek művészetoktatását végezzük sikerese, a tavalyi évben 500-nál több díjat hoztak el hazai és nemzetközi gyermek-képzőművészeti pályázatokról.

Kríziskezelés: az elmúlt évben 400 családot értünk el ebben az LHH-s kistérségben különféle adományokkal, segítségnyújtásokkal.

Önfenntartási képességek fejlesztése: bio-brikett programunk és kiskert programunk évről évre sikeresebben működik, tavaly ezt lakás felújítási programmal bővítettük és sikeresen visszük tovább a villanyóra visszakötési programot is. A tudatos családtervezésre irányuló projektünk is mérhető eredményeket mutat.

Munkahelyteremtés: jelenleg 10 helyi munkaerőt tudunk foglalkoztatni mezőgazdasági és kézműves tevékenységekben. Olyan munkatársaink vannak, akik munkaviszonyban még nem dolgoztak, ezért külön figyelmet fordítunk a munkavállalói kompetenciáik fejlesztésére.

Közösségfejlesztés: az előző évre sikerült egy stabil 40 családot magában foglaló közösségi magot létrehozni, akik képesek hatni a tágabb közösségre. Számukra rendszeres tudásátadó és képességfejlesztő rendezvényeket szervezünk, a képessé tevés érdekében. Mérhető attitűdváltás következett be.

Mediáció: az alapítvány roma közösségek és intézményrendszer közötti mediálásnak eredményeként csökkentek a konfliktusok a közösség környezetében.

Intézmények közötti együttműködés erősítése: a társadalmi kerekasztalunk nyomán kialakult intézményi együttműködésekben sikerült előrelépnünk az elmúlt évben, egyre harmonikusabba viszony a kistérségen belül, a civil szféra és az intézményrendszer között.

Érzékenyítés: az alapítvány hiteles képet igyekszik kommunikálni a mélyszegénységről, az erről vezetett blog olvasottsága, illetve az egyéb publikációk hatására egyre több a tevékenységünk felé odaforduló civil mag, és egyre több meghívást kapunk érzékenyítő előadásokra, képzésekre.

 

Mire gyűjtünk?


Az alapítvány fő tevékenységeire:

A művészetoktatás állami támogatásának kiegészítésére.

Iskola utáni tehetséggondozó és felzárkóztató programokra.

A hátrányos helyzetű gyerekek oktatási esélyeinek növelését szolgáló programokra (tanoda, ösztöndíjprogram, táborozások, kirándulások, iskolaszer támogatások).

A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik krízishelyzeteinek elhárítására.

Közösségfejlesztő, önfenntartási képesség fejlesztő, munkahelyteremtő programok biztosítására.

A törvényes alapműködés biztosítására.

 

 


Mire használtuk fel?


Az alapítvány fő tevékenységeire:

A művészetoktatás állami támogatásának kiegészítésére. (útiköltség, képzőművészeti felszerelések biztosítása.)

Iskola utáni tehetséggondozó és felzárkóztató programokra. (képzőművészeti anyagok biztosítása)

A hátrányos helyzetű gyerekek oktatási esélyeinek növelését szolgáló programokra (tanoda, ösztöndíjprogram, táborozások, kirándulások, iskolaszer támogatások).

A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik krízishelyzeteinek elhárítására. (gyógyszer, szemüveg, élelmiszer támogatások, adományok szállítása, raktározása)

Közösségfejlesztő, önfenntartási képesség fejlesztő, munkahelyteremtő programok biztosítására. (kulturális rendezvények, kertprogram, kézműves projektek támogatása)

A törvényes alapműködés biztosítására. (könyvelés, útiköltség, rezsi)