Bemutatkozás


A Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány 1993-ban alakult.

Vác városában, az országos helyzethez hasonlóan, a gazdátlan kutyáknak szomorú sorsa volt. Ha az utcákon csavarogtak akkor valami reményük volt az életben maradásra, de ha a sintérek befogták őket akkor már annyi sem maradt. A sintértelepen étlen-szomjan, kis helyre összezsúfolva tartották a kutyákat. Az erősebbek a gyengéket tépték és ették, a többiek pedig éhen haltak.

A helyzeten felháborodva néhány tettre kész fiatal megalakította az állatvédő alapítványt és a sintérekkel hadakozva igyekezett segíteni az ebek helyzetén. Nehéz idők voltak.

A város vezetése, elismerve eredményeinket elfogadta a gyepmesteri telep üzemeltetésére beadott pályázatunkat. Ennek eredménye, hogy 1995. október 1-től az országban először az állatvédők alkalmazzák az állatgondozót, aki a gyepmesteri feladatokat is ellátja, azaz közterületen összegyűjti az elhullott állatokat és befogja a gazdátlan kutyákat. A telep állatmenhelyként is működik, ami szerint az állatokat nem csak a kötelező 14 napig tartjuk, hanem amíg gazdához el nem kerülnek. Évente több száz kutyának és nagyon sok macskának találtunk gazdát.

A menhely telefonszámán bejelenthető talált és elveszett eb, ill. macska. Számtalan elcsavargott négylábú talált vissza közreműködésünkkel az otthonába.

Honlap nagyon népszerű, akik nem jutnak el személyesen hozzánk, figyelemmel kísérik a munkánkat. Az Internet jó lehetőség menhelyi kutyák, illetve a talált és elveszett állatok bemutatására.

Az Alapítvány városi támogatásból, adományokból, pályázatokból és vállalkozási bevételéből tartja fenn a menhelyet. A kutyák létszáma átlagosan 300.

Évente átlagosan 680 kutyának és számtalan sok macskának találtunk gazdát.

Fokozatosan a bővítjük az állatok férőhelyét és javítjuk az életkörülményeiket. Mindennapi ellátást és állatorvosi felügyeletet kapnak.

Legnagyobb nehézséget a „gazdi-keresés” jelenti. Nagyon sok kutya születik feleslegesen évről-évre. Sajnos a kutyatulajdonosok rosszul értelmezett kíméletből nem akarják a kedvencüket ivartalanítás alá vetni. Ennek eredménye, hogy havonta mintegy 60-70 kutya kerül be hozzánk a környékből. a macskák pedig az utcákon csatangolnak.

Jelentős változást csak szemléletváltozás hozhat. Ha nem szaporodnak az állatok… ha mindenki csak felelősséggel vállal háziállatot… ha nagyobb segítséget kapnak a menhelyek… ha komoly büntetés jár a kidobott, elhagyott, rosszul tartott és bántalmazott állat után…

Kérjük, lehetősége szerint segítse munkánkat! Ajánlja alapítványunkat kutyát befogadni szándékozó embereknek! Köszönjük, ha pénzbeli adományokkal támogatja a menhely zavartalan működését! Lehetőség van honlapunkon keresztül utalni a támogatásra szánt összeget. Hálásan fogadjuk az SZJA 1%-át!

Várjuk ötleteit!

 

Sági Barbara Jess Kinga Komáromi Ildikó

elnök titkár elnökségi tag

Mire gyűjtünk?


Költségvetésünk jelentős részét képezik az állatorvosi költségek, gyógyszerek, tisztítószerek, állateledel és a munkabérek.

 

Szívesen fogadunk tárgyi adományokat is:

kutyaházak, macskaalom

 

kölyök kutya és macska száraztáp és konzerv

rizs, száraztészta, gabonapelyhek, májkrém, vagdalthús konzerv

 

tisztítószerek /Domestos, hypo, krémszappan, mosópor, mosogatószer/

kiselejtezett törölközők, pamut anyagok

szemeteszsák /30-240 l/


Mire használtuk fel?


Az adományok teszik lehetővé a két menhely működését, ahol mintegy 340 kutyát és közel 100 macskát gondozunk naponta.

 

Pénzbeli adományokból tudjuk fizetni az állatorvosi számlákat, veszünk a működéshez szükséges eszközöket, anyagokat. Rendezzük a rezsiköltségeket és fizetjük az alkalmazottakat. Folyamatosan végezzük a karbantartó és fejújító munkákat, hogy az állatoknak megfelelő körülményeket tudjunk biztosítani, amíg az új gazdihoz kerülnek.


Képgaléria