Drasztikusan csökkent 2014-ben a civileknek felajánlott 1%

A tavalyi évben mintegy 100 ezerrel kevesebb fő ajánlotta fel 1%-át civil szervezetek részére a 2013-as évhez képest. A szakértők szerint a zuhanásnak a fő oka a botrányok okozta bizalomvesztés. Ezzel sajnos a munkájukat tisztességesen végző alapítványok is rosszabbul jártak.
 
###ROADBLOCK1###
 
Megtört az eddigi rendíthetetlenül emelkedő 1%-os felajánlási tendencia, az 1997-es bevezetés óta tavaly csökkent először a rendelkezők száma. Ugyan valamelyes nőtt az érvényes szja felajánlók köre (4000 fő), valójában mintegy 100 ezer fővel kevesebben töltötték ki az szja-bevalláshoz csatolt civil rendelkező nyilatkozatot, mint 2013-ban. A felajánlások értéke is megcsappant: az adófizetők a maximális 11,6 milliárd Forintból csak 7,1 milliárdot (61%) adományoztak a civileknek.
 
A 2015-ös évben azonban ismét növekdtek a civileknek és egyházaknak felajánlott 1+1%-os támogatások, erről részletesebben itt olvashat.
 

A legnépszerűbbek csaltak 

A felajánlások drasztikus csökkenésért elsősorban a lista néhány éllovas szervezetéről kiszivárgott súlyos visszaélések okolhatóak. Miha Tamás, a Human Dialog ügyvezetője a hvg.hu-nak 2014. szeptemberében azt nyilatkozta, hogy a sajtóban tavaly futótűzként terjedő botrányok a civil szféra iránti bizalmat rombolták és rombolják.
 
A 2014-et megelőző években a milliárdos szja 1%-os összegekhez jutó Daganatos.hu Alapítvány és a Gyermekmentő Támogató Alapítvány tavaly már nem voltak rajta a kedvezményezettek listáján. A Gyermekrák Alapítvány részére juttatott felajánlások valószínűleg az azoknak felhasználását firtató sajtóhírek következtében apadt mintegy egyharmadára. A korábbi első helyezett a tavalyi 70 milliós összeggel a 6. helyre csúszott.
 

Kevesebb volt az adó

A Human Dialog ügyvezetője szerint más okai is vannak a felajánlások csökkenésének. Ugyan az adófizetőknek több mint a fele ajánlotta fel 2014-ben 1%-át, a tavalyi összeg 7,1 milliárd Forint volt, az érvényes nyilatkozatok számának kicsiny növekedése ellenére 300 millióval kevesebb, mint 2013-ban.
 
Bár az adófizetők száma és az adóalapot képező jövedelmek összege is emelkedett, az adóterhek mégis csökkentek, így az azok alapján számított 1%-ok is arányosan zsugorodtak. Ugyanakkor a korábbi évekhez képest a felajánlások egyenletesebb megoszlása tapasztalható, és eltűntek a nagyfelajánlók is, 2014-ben nem volt egyetlen kiugró, akár 1 millió Forintot elérő szja 1%-ról rendelkezés sem.
 

Kik a tavalyi nyertesek?

A negatív tendenciák ellenére számos szervezet erőteljes növekedést könyvelhet el. Úgy tűnik, a botrányok ellenére a felajánlók nem fordultak el a daganatos megbetegedésekben szenvedő gyermekeket támogató alapítványoktól. A hírhedt Gyermekrák Alapítvány helyett tavaly sokan döntöttek inkább a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány mellett, így ők 2014-ben a lista első helyére ugrottak, 154 milliós rekord eredménnyel (+32%-os emelkedés). A második helyen pedig az Országos Mentőszolgálat Alapítvány végzett, majdnem 93 milliós felajánlással (+25%-os emelkedés).
 
Ugyanakkor sajnos más alapítványok nagy veszteségeket tapasztaltak 2014-ben: a Gyermekétkeztetési Alapítvány 30 %-os, a Rex Kutyaotthon 20 százalékos, míg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 10 %-os csökkenést könyvelt el.
 
Érdekesség viszont, hogy Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás Gólkirály Alapítvány bevétele a tavalyi 5,2 millió Forinttal 1665-szörösre nőtt. Míg 2013-ban mindössze 1 felajánló választotta az alapítványt, 2014-ben már 1341-en jutattak felajánlást részükre.
 

Miért érdemes 1%-os felajánlást tenni?

A fenti adatokból is jól látszik, hogy a botrányokat az egész civil szféra megsínylette, sok olyan szervezet is, amely tisztességesen látta el munkáját. Rendelkezni idén is mindenképpen érdemes. Vannak ugyan kirívó esetek, de a legtöbb szervezet a felajánlott pénzt működésre, fejlesztésre és rászorultakon való segítségnyújtásra fordítja.
 
Ha még nem tudja, kiknek ajánlja fel 1+1%-át, akkor böngésszen az Adóegyszázalék.com több ezres szervezet-adatbázisából. Annak érdekében, hogy idén feltétlenül jó helyre jusson pénze, felajánlás előtt érdemes ellenőrizni, hogy a választott szervezete nincs-e rajta a NAV által kizárt kedvezményezettek listáján.