Nem kaptam meg az adóbevallási tervezetemet, mi a teendőm?

Teljes természetességgel írtuk meg néhány napja, hogy magánszemélyként az Ügyfélkapu megjelenése óta szinte semmi teendőnk nincs a bevallásunkkal. Azonban, úgy tűnik, vannak esetek, amikor ez nem teljesen igaz. Utánanéztünk, mi ilyenkor a teendő!
 
"A legfontosabb: a jóvá nem hagyott tervezetek május 20-án automatikusan bevallássá válnak. Ez nagyon kényelmes, de sokan elkövetik azt a hibát, hogy rá sem pillantanak, hiszen 2017 óta alig van teendőnk a bevallásunkkal." Írtuk néhány napja ebben a cikkünkben. Erre a cikkre azonban több olyan reakció is érkezett, melyben kommentelők jelezték, egyáltalán nem kaptak tervezetet az idén. Lássuk, mi lehet ennek az oka és mi a teendő ilyenkor, pánikra semmi ok, semmivel nincs elkésve, viszont intézkedni kell!
 
###ROADBLOCK1###

 

Miért nem kaptam tervezetet?

 
Ha Önnek még nincs Ügyfélkapu regisztrációja, az adóbevallási tervezet postázását 2019. március 18-áig kérheti; olvashatjuk a NAV honlapján. Azaz, 2019-ben azoknak, akik papíralapon szeretnének tervezetet kapni, március 18-ig kellett volna igényelni azt, telefonon, sms-ben vagy postai úton. Március 18. után pedig személyesen lehet kérni és átvenni a tervezetet a NAV ügyfélszolgálatokon. 
 
Azonban egy jó hírünk mégis van! Ha Ön nem igényelte a tervezetet és hónap végig nem is kap semmit a NAV-tól postai úton, az azt jelenti, Önnek nincs adótartozása. Ugyanis automatikusan a NAV azoknak az ügyfélkapuval nem rendelkező magánszemélyeknek küld értesítést postán, akiknek visszatérítendő vagy befizetendő adójuk keletkezett, és március 18-ig nem kértek papíralapú bevallási tervezetet.
 
 
Hogyha tehát a fent leírtak tükrében Önnek látogatást kell tennie az ügyfélszolgálaton, Javasoljuk, hogy ne halassza az utolsó pillanatra. Május 20. közeledtével lényegesen megnövekszik az ügyfélszolgálatok terheltsége, a várakozási idő pedig nagyon megnő.
 

Igényelte de nem kapta meg?

 
Aggodalomra egyelőre semmi ok, a kézbesítés határideje április 30, tehát ha Ön igényelte és nem kapta még meg, várjon hónap végéig! Igen kicsi az esélye annak, hogy nem jut el Önhöz a tervezet. Ha mégsem kapná meg hónap végéig, akkor viszont keresse fel az Önhöz legközelebb eső NAV ügyfélszolgálatot!
 

Ügyfélkapu? Kell nekem?

Igen! Sokan berzenkednek attól, hogy online intézzék az ügyeiket, tartanak az ügfélkapu használatától. Pedig igazán felhasználó-barát rendszer, az embernek egy csapásra könnyebbé válik az élete. Ha Önnek még nincs regisztrációja, elintézheti bármelyik ügyfélszolgálaton, vagy akár kormányablakban is, ebben az esetben már most is ott fogja találni a kész tervezetét. Ha viszont nem most kéri a regisztrációt, azt tanácsoljuk, már várjon május 21-ig. Akkortól sokkal nyugodtabb lesz minden a NAV házatáján.