2023. április végével lépett érvénybe az a jogszabály, amely szerint 2024-től már évente két alkalommal lehet díjmentesen lakásbiztosítást váltani.
 
Idén már nem csak a biztosítási forduló előtt van lehetősége arra, hogy lakásbiztosítását költségek nélkül megszüntesse, hanem minden év márciusban is ingyenesen mondhatja fel a szerződést. Így már évente két alkalommal lehet plusz költségek nélkül áttekinteni a biztosítási szerződéseket, és kedvezőbb ajánlatra váltani.

A biztosítótársaságoknak február 15-ig kellett tájékoztatniuk az ügyfeleiket a biztosítás díjmentes megszüntetésének, illetve megújításának lehetőségéről. Ezt követően élénk kampány indult a lakásbiztosítások piacán, a biztosítók, az alkuszok és a tanácsadók versenyeznek az ügyfelekért.
 


Mi a célja a márciusi díjmentes felmondási lehetőség bevezetésének?


Egyrészt nagy problémát jelent a lakásbiztosítások tekintetében az alulbiztosítottság, hiszen a biztosításokat gyakran évekkel ezelőtt kötötték meg, így azok elavultak. Ez az alkalom lehetőséget teremt arra, hogy felülvizsgálja biztosítását, és a biztosítási összeget az aktuális újjáépítési értékhez igazítsa, hogy egy esetleges káresemény esetén fedezze az újjáépítés vagy a lakáscsere költségeit. Továbbá a szerződések gyakran nem nyújtanak védelmet például a szél vagy a jég okozta károkra, így ezeket az eseteket is érdemes a biztosítás újra kötésekor belefoglalni a szerződésbe.

Másrészt a biztosítótársaságok között kialakult versenyhelyzet következtében kedvezőbb ajánlatokhoz juthat a lakosság, alacsonyabb díjon, jobb minőségi szolgáltatás kaphatnak.
 


Mikor nem lehet élni a díjmentes felmondási lehetőségével?


Amennyiben valakinek díjtartozása van, biztosan nem mondhatja fel szerződését. Ha tartozását a 30 napos felmondási idő végéig nem rendezi, akkor nem szüntetheti meg a szerződést. Azonban a biztosítótársaságoknak a felmondás beérkezésekor tájékoztatniuk kell a tartozással rendelkező ügyfeleiket arról, hogy meddig kell rendezniük azt a sikeres felmondáshoz.
 

kép forrása: Canva
 
Szerző
Szabó Éva