Halaszthatatlan határidők elé néznek a civil szervezetek májusban. Itt tudhatja meg, mely határidőkre kell figyelniük a következő hónapban a civileknek.
 
 
Fontos tudni, hogy a májusi hónap a civil szervezetek számára az egyik legmozgalmasabb időszak, legalábbis beszámoló és leadási határidők szempontjából. A következő határidőkre kell felkészülni ebben a hónapban:
 

Május 20.

Idén is május 20-a a határideje az adó 1% felajánlásának, ami nemcsak a magánszemélyeknek, de a civil szervezeteknek is fontos, hiszen eddig az időpontig buzdíthatják az adózókat!

 

Május 31.

Ez az időpont több szempontból is nagyon fontos a civil szervezetek számára:
 
A civil egyesület vagy alapítvány 31-ig helyezheti letétbe a közhasznúsági beszámolót, illetve a közhasznú mellékletet, amelyeket papír alapon vagy elektronikusan küldhet el az Országos Bírósági Hivatalhoz. Ha elmulasztaná ezt megtenni, akkor plusz egy évig lehetőség van ennek pótlására. Amennyiben ezt a határidőt is lekési, akkor a szervezettel kapcsolatos nyilvántartást végző bíróság törvényességi ellenőrzés céljából értesítést küld az ügyészség részére. Ha a szervezet rendelkezik saját honlappal, akkor köteles a beszámolót és a közhasznúsági mellékletet legalább 2 évig azon feltüntetni.
 
Ugyancsak május 31-ig újítható meg a közhasznúsági jogállás, amely létesítő okirat módosításával tehető meg. Fontos továbbá, hogy a közhasznúsági jogállás megváltoztatásához egy nyomtatványt kell kitölteni és leadni a székhely szerinti törvényszéknél.
 
Amennyiben szükséges, szintén május utolsó napjáig adhatják le a civil szervezetek a társasági adóbevallásukat vagy az azt helyettesítő egyszerűsített adónyilatkozatot, amely elektronikusan vagy ügyfélkapun keresztül küldhető el a NAV-hoz.
 
Május 31-ig adható le a számviteli beszámoló, amely a közhasznúsági melléklettel együtt papírlapon, postai, illetve elektronikus úton küldhető el az Országos Bírósági Hivatalhoz.
 
Mindezek mellett május utolsó napjáig adható le az 1%-os beszámoló, amelyet a 2015-ben kapott 1%-os támogatások felhasználásáról kell elkészíteni. Amennyiben a szervezet tartalékolni kívánja a felajánlások összegét (maximum 2 évig), annak időtartamát és összegét fel kell tüntetni a beszámolóban. A beszámolói kötelezettség 2016-ban 14KOZ kitöltésével teljesíthető, amely szintén úton vagy ügyfélkapun keresztül küldhető el az adóhatósághoz.
 
További fontos civileket vagy adófizetőket érintő határidőkről adónaptárunkban olvashat.
Szerző
Ivanyos Judit