Bemutatkozás


ÁLTALÁNOS: A 2008. évben alapított ÉLÉSTÁR Fogyasztóvédelmi és Jogvédő Egyesület alapcéljai és közhasznú tevékenységei: az emberi jogok védelme, a jogvédelem, a fogyasztóvédelem, a kultúra, hagyományőrzés, a civil-, polgári közösségek érdekében a nemzetegyesítés, a közhasznúság és közjó szolgálatában.

1. KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGEK: 

- Az EMBERI JOGOK VÉDELME, A JOGVÉDELEM TERÜLETÉN hangsúlyosan tevékenykedett egyesületünk, az ESÉLYEGYENLŐSÉG TERÜLETÉN KETTŐS ÉRTELEMBEN: EGYRÉSZT A POLGÁROK, a magánszemélyek, férfiak és nők egyenjogúságának megteremtése, MÁSRÉSZT A CIVIL SZERVEZETEK HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TERÜLETEKEN MŰKÖDŐ CIVIL KÖZÖSSÉGEK érdek- és jogi érvényesítésének céljából. 

- A FOGYASZTÓVÉDELEM szakterületen felvilágosító, és jogérvényesítő közcélú tevékenységet folytattunk, mint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság honlapján is feltüntetett fogyasztóvédelmi szervezet. 

- SOMOGY MEGYEI CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM Cím birtokosai és működtetői, valamint az EMMI szakmai szerződéses partnerei vagyunk – 2012. óta. A megye egész területén, majdnem 3000 civil szervezete és tagsága részére nyújtjuk nonprofit szakmai szolgáltatásainkat. 

- MAGYAR-KÜLHONI MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉS: Szakmai tanácsadásaink egyik hangsúlyos területe a magyar-külhoni magyar partnerség erősítése, együttműködések, közös projektek generálása, valamint somogy megyei civil szervezetek és külhoni magyar szervezetek közötti kapcsolatfelvétel, partnerségi együttműködés segítése. 

- 3 SZFÉRA PARTNERSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉSE: együttműködő partnerei vagyunk  az EMMI-nek (Emberi Erőforrások Minisztériuma), a Nemzeti Művelődési Intézetnek, a Somogy Megyei Önkormányzatnak, Kaposvár MJV-nak, a Somogy megyei Egészség Fórumnak (Kormányhivatal).

2. EREDMÉNYEINK:

- A egyesületünk jelentős szerepet játszik a civil társadalom fejlesztése, a civil hálózatosodás és közösségfejlesztés területén azzal, hogy a jogvédelmi tevékenység részeként részt vettünk 15 civil szervezet alapításának segítésében. 

- Több mint 1500 órában regisztrált szakmai tanácsadást nyújtottunk, 2014-ban  65 darab szakmai-közösségi rendezvény 17 településen, 1200 fő regisztrált résztvevő volt. 

- Az ÉLÉSTÁR Egyesület 14 új Partnerségi együttműködési szerződés civil szervezetekkel, önkormányzatokkal és a Somogy Megyei Önkormányzattal. Partnerségi együttműködési viszonyban állunk több határon túli civil szervezettel, szövetséggel. 

- Kiemelkedő civil szakmai/közösségi rendezvényünk: „ CIVILEK A NEMZETÉRT” Konferencia   2014.01.08., és  CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2014 rendezvényünk 2014.10.10. - 200 -200 résztvevő, 38 civil szervezet bemutatkozása nagy média nyilvánossággal. 

- Jelentős eredmény: 3 fő munkatársnak tudtunk munkahelyet biztosítani.

- Közérdekű önkéntes fogadószervezetként több mint 20 önkéntest és Iskolai Közösségi Szolgálati fogadószervezetként 10 diák részére biztosítottuk a közösségi tevékenységet.

Mire gyűjtünk?


 „A jó búza lassan legyőzi a rosszat. Már egyensúlyban áll a kettő. És most figyelj ide… most csak egyetlen búzaszem kell, egyetlen egy. Ezt most beteszem a többi közé… Látod a mérleg nyelvét? Ez az egy búzaszem elég volt, ez az egyetlenegy búzaszem, és a jó győzött a rossz fölött.” Wass Albert