Bemutatkozás


A Kapernaum  csoport egy keresztény szolgálat halmozottan  sérült fiatalok és gyermekek között, akiknek mozgássérültsége mellé más sérülés is társul mint például beszédképtelenség, értelmi fogyatékosság stb.
A Kapernaum csoport nonprofit szervezet mely adományokból tartja fenn magát A csoport 1993-ban alakult, majd 1997-ben alapítvánnyá vált. Csoportunk a Pasaréti Református Gyülekezethez tartozik. 

Nevünket a Biblia egyik története adta (Mk 2,1-12). Amikor Jézus Kapernaum városában járt, egy béna embert akartak barátai Öhozzá vinni. Mivel nagy tömeg hallgatta tanitását a háztetöt megbontva a barátok közvetlenül Jézus lábához engedték le társukat. Így mások segítségével sikerült a várva várt találkozás. Ezt a vivö szolgálatot igyekszünk megtenni sérült barátainkkal, Jézus felé és az emberek közé.

 

Szolgálatunk:

Fiatalokkal együtt töltött napok
Istentiszteleteken való részvétel
Speciális Biblia óra tartás
Közös étkezések
Kulturális programok
Kirándulások
Családi együttlétek
Közös nyaralások
Speciális biliaóra segédanyagok készitése

 

 

Mire gyűjtünk?


A fenti teljes tevékenységhez 2 darab mikrobuszt használunk, melynek igen tetemesek a fenntartási költségei. Ezek a buszok közül az egyik túl van már a tizedik évén.

 

 

Valamint az a Csoport tevékenységének a népszerűsítésére, tapasztalatainak átadása, hogy más közösségek is odafigyeljenek a körülöttük -  fogyatékossággal ékő emberekre, és hogy ezek az emberek a társadalom perifériájáról, bekerüljenek, elfogadják Őket, teljes értékű embereknek érezhessék magukat.

Általában ezt a tevékenységet is a legolcsóbb, bár tudjuk, nem a leghatásosabb módszerrel - az érdeklődőkhöz elmenve, saját előadások megtartásával végeztük eddig.

 

 

Média megjelenések, esetleg a tevékenységet bemutató videoanyag(ok) elkészítése várat magára.

Ilyet ugyanis (pár perces megjelenésben) kb. 10 éve készítettünk.

 


Mire használtuk fel?


Az Alapító Okiratunkkal összhangban, a fenti tevékenységek végzésére, céljaink elérésére, kiterjesztésére használjuk fel, és erről honlapunkon, és levelezési rendszerünkkön keresztül folyamatosan be is számolunk.


Videó