„Akkor tudjuk megoldani a vízválságot, és biztonságos világot teremteni az emberiségnek, ha innovációkba kezdünk, és nem csak beszélünk a problémákról” – hangsúlyozta Matthias Berninger, a Bayer „Public Affairs, Science & Sustainability” területekért felelős alelnöke a Planet Budapest 2021 egyik kerekasztal beszélgetése során. A Bayer elkötelezett a fenntartható megoldások iránt, a közelmúltban stratégiai megállapodást kötöttek a Microsofttal a digitális mezőgazdasági megoldások fejlesztéséért, és bejelentették, hogy 100 millió eurót kívánnak beruházni, hogy továbbra is segítsék a fenntartható innovációt, egészségügyi termékeink gyártását és fogyasztást. - Budapest, 2021. december 20. 
 
„A glasgow-i COP26 után elérkeztünk egy paradigmaváltáshoz, hiszen az emberek felismerték, hogy a klímaváltozás első hatásait a „vízen, mint természeti erőforráson” keresztül láthatjuk „ – jelentette ki Matthias Berninger egy kerekasztal-beszélgetésen a Planet Budapest 2021 során. Hozzátette, hogy a vízzel kapcsolatos párbeszédek egyik legnagyobb kihívása az, hogy bár sokan, sokat beszélnek a problémákról, a megoldásokról viszont annál kevesebbet. „Ez a szemléletváltás egy komoly lehetőség előttünk arra, hogy összekössük a kritikus pontokat és nagyobb hangsúlyt helyezzünk a megoldásokra a beszélgetéseinkben. A jövőt tekintve optimista vagyok, példaként hadd említsem meg, hogy a Bayer több mint 2 milliárd eurós kutatás-fejlesztési büdzsét különített el csak a mezőgazdasági szektorra, emellett folyamatosan keressük az elérhető legmodernebb technológiai lehetőségeket, és biztos vagyok benne, hogy fogunk megfelelő megoldásokat is találni. Születésem óta megduplázódott a világ lakossága, de a termőföld mérete, amelyre ahhoz van szükségünk, hogy elegendő élelmiszert termeljünk, nem duplázódott meg. Megoldhatjuk a vízválságot, és biztonságos életteret teremthetünk az emberiségnek, ha nemcsak beszélünk a problémákról, hanem elkezdjük napi szinten alkalmazni a rendelkezésre álló innovációs megoldásokat.”  - összegzett Berninger a beszélgetés során.
 
A Bayer alelnöke kifejezte aggodalmait az élelmiszer-biztonság kapcsán is, megemlítve, hogy az emberiség nem is veszi észre, milyen nehéz helyzetben vannak az élelmiszerellátási rendszerek a klímaválság miatt. „Ha sikerül is 1,5 Celsius fokban limitálnunk a globális hőmérséklet emelkedést az évszázad végére, ami egyébként mindig is ambiciózus cél volt, akkor is a termés 5-10 százalékát elveszítjük. A Glasgow-ban született döntésekkel úton vagyunk afelé, hogy a termés 25%-át veszítsük el. Ez egy igen égető kérdés, igazi kihívás, és teljesen más módon kell megközelítenünk a dolgot, mint ahogy ma tesszük ” – mondta el Matthias Berninger.
 
A Bayer azon vállalatok egyike, amelyek szignifikánsan hozzájárulnak a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez, valamint a széndioxid légkörből történő kivonásához. A Bayer 2019-ben több intézkedést vezetett be, ezek közül egy, hogy pénzügyi lehetőségeikhez, befektetéseikhez társadalmi és környezeti teljesítménymutatókat rendeltek. A vállalatnál felismerték, hogy elengedhetetlen olyan teljesítménymutatókat kell felállítani, amelyek azonnali cselekvésre ösztönözik a vállalatot.
 
Ezen fenntarthatósági kezdeményezéseket világszerte fontosnak tartja és támogatja a Bayer, ennek egyik eredményeként a közelmúltban együttműködési megállapodást írt alá a Microsofttal a digitális mezőgazdaság támogatására. A mezőgazdaság a jövőben sokkal jobban fog kötődni a digitális világhoz, nemcsak a nagy gazdaságoknál, hanem a kisebb termelőknél is. Például Kenyában kis termelőkkel működik együtt és segít őket a digitális átállásban, és eddig 100 000 gazdát értek el, akik meghatszorozták terméshozamaikat. A Microsofttal való együttműködés egyik célja egy felhő alapú digitális eszköztár létrehozása, adatalapú következtetések hasznosításával a mezőgazdaságban és a kapcsolódó iparágakban, új infrastruktúra és tőkekapacitás teremtése az innováció meggyorsítására, a termelékenység fokozására, és a fenntarthatóság támogatására az ellátási lánc minden szereplője számára.
 
A Bayer szintén idén jelentette be, hogy globális” Carbon Initiative” elnevezésű kezdeményezését Európában is bevezeti. A program célja az élelmiszer értéklánc széndioxid-mentesítése a termelőkre fókuszálva, egy rugalmasabb és fenntarthatóbb élelmiszerrendszer létrehozása érdekében. A kezdeményezés összeköti a termelőket az élelmiszer értéklánc egyéb szereplőivel, ezáltal olyan jutalmazási struktúrákat ismerhetnek meg, amelyek nemcsak a legújabb széndioxid-kibocsátás csökkentésre vonatkozó gyakorlatokat valósítják meg, de az Európai Bizottság Green Deal céljaihoz is hozzájárulnak.
Az új Európai Dekarbonizációs Program elismeri és felismeri a termelők és termőföldjeik szerepét abban, hogy tartós, pozitív környezeti hatásokat generáljunk – nem beszélve arról, hogy mindez része a Bayer fenntarthatósági vállalásainak is, aminek célja a termőföldek üvegházhatású gáz kibocsájtásának (GHG) 30 százalékkal való csökkentése 2030-ra a Bayer termékek és megoldások használatával.
 
December elején a Bayer azt is bejelentette, hogy a vállalat 100 millió eurót fektet további fenntartható innovációkba, így egészségügyi termékeik gyártásába és elérhetőségének növelésébe, amelyek olyan világszerte ismert márkákat jelentenek, mint az Aspirin, a Bepanthen, a Claritin vagy az Elevit. Ez a befektetés, amely a divízió bevételének mindegy 2 százalékát jelenti, hozzájárul a Bayer termékek fenntartható használatához, és segít egy olyan világot teremteni, ahol mindenki egészségesebb életet élhet.
 
Szerző
Varga Dóra Boglárka