Egyházak
Eredeti Fény Zen Közösség
Az Eredeti Fény Zen Templom a koreai hagyomány szerves része. A Pilis-hegységben, a Fárikúti forrás közelében terül el hat hektárnyi területen. Szellemileg Szung Szán zen mester tanítását viszi tovább, megközelítésében alkalmazkodik a nyugati kultúra igényeihez, emellett megtartja azt a lényeget, amelyet a hagyomány képvisel.

Adventi ételosztás Óbudán
Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány december 8-án, szombaton tartja ünnepi ételosztását Óbudán, a főváros 3. kerületében. Az alapítvány önkéntesei minden hétköznap meleg ebéddel és kiegészítő termékekkel látják el a helyi rászoruló családokat, a kerület két pontján. Karácsonykor azonban egy komplex, kiemelt akcióval várják a kerületben élőket.

Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége
Egyházunk fő célja az emberek lelki önmegvalósításának és felemelkedésének elősegítése. Hitünk szerint a vallás nem pusztán filozófia, hanem a mindennapi életben megnyilvánuló erőszakmentes életmód, együttérző, toleráns viselkedés, és embertársainkért végzett önzetlen cselekedetek. Mindezt az alábbi tevékenységekkel igyekszünk a magyar társadalom szolgálatában megvalósítani: lelki oktatás, állat- és környezetvédelem, karitatív munka (szegényélelmezés).
Ételosztáson jártunk a Krisnásokkal
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége több mint negyedszázada oszt ételt rászorulóknak. Egy áprilisi napon elkísértem őket, mert látni akartam a munkát, az emberi sorsokat az „Ételt az Életért” szlogen mögött. A Ligetben eltöltött alig két óra, azt hiszem, örökre felejthetetlen marad.123 |
![]() |