Ne feldkezzen meg az adó 1+1% felajánlásáról! |
Oltalom Karitatív Egyesület |
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
Az Iványi Gábor által vezetett egyház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség az Oltalom Karitatív Egyesülettel együtt negyvennél is több oktatási és szociális intézményt tart fenn Magyarország leginkább elmaradott és legszegényebb régióiban.
Iskoláikban a legszegényebb, a fogyatékkal élő vagy éppen az oktatási rendszer peremére szorult tanulók számára biztosítanak befogadó környezetet, fejlesztést és tehetséggondozást.
Az ország négy sarkában működő idősotthonokat is működtetnek, ahol nagy szeretetben és szakmai alázattal látják el a gondozásra szoruló, idős embereket. Elhivatott munkatársaik a bentlakásos intézmények mellett házi gondozást és étkeztetést is végeznek az idősek körében.
A Testvérközösség és az Oltalom munkatársai sziszifuszi és hiánypótló munkát végeznek, különösen a szegények, elesettek megsegítése terén.
Összességében mintegy húszezer embert látnak el rendszeresen és évente több mint egymillió adag ételt biztosítanak a rászoruló gyerekek és felnőttek számára.
Eközben több mint tíz éve nem kapják meg az államtól a nekik járó normatívák nagy részét.
Hatalmas erőfeszítés, hogy jusson elegendő élelem és szolgáltatás az ellátottaknak, vagy éppen fizetés az ezer munkatársnak.
Az 1%-os adófelajánlások összegét arra fordítják, hogy az intézményeket az elszálló élelmiszer- és rezsiárak ellenére se kelljen bezárniuk, és továbbra is segíteni tudják azokat, akiken más nem segít.
Ne feldkezzen meg az adó 1+1% felajánlásáról! |
Oltalom Karitatív Egyesület |