Bemutatkozás


A születendő családok és fiatalok lelki egészségének támogatása áll a működésünk fókuszában. 

 

2016-ban és 2017-ben már több mint 50 közösségi eseményt szervezett meg a 8 fős, majd mára már 25 főre bővülő önkéntes közösség: szociális munkások, pszichológusok, mentálhigiénés segítők, pedagógusok és szerteágazó szakmai területekről érkező fiatalok, akik azonosulni tudtak a közösen kitűzött vízióval. 2018-ban szintén több mint 50 rendezvényt sikerült adnunk a budapesti fiatal felnőtteknek, amelyeken keresztül szociális kompetenciáik fejlődtek és tanácsadást, támogatást kaptak életdöntéseikhez, útkeresésükhöz. 2019-ben pedig optimalizálva erőforrásainkat majd 50 eseményt szerveztünk meg. A részvevők önismerete, szociális készségei fejlődtek és közösségekre találtak, új barátságok és házasságok is születtek.

Önkéntes munkatársaink az elmúlt években több mint 80 órában ingyenes mentálhigiénés tanácsadást biztosítottak. Így olyanok számára is elérhetővé vált a segítő beszélgetés, akik egyébként egzisztenciális okok miatt nem jutottak volna hozzá a szolgáltatáshoz. Több mint 90 órában lelkigondozói tevékenységet folytattunk azok számára, akik spirituális síkon is fejlődés lehetőségét keresték valamint több mint 100 órában párterápiát és családterápiát, valamint kognitív viselkedésterápiás lehetőségeket nyújtottunk azoknak, akik más úton nem jutottak volna segítséghez. Továbbá 33 órában ingyenes mentálhigiénés és önismereti lehetőséget biztosítottunk. Három 12 alkalmas önismereti csoport került megszervezésre a családi kapcsolatok megismerése mentén. Valamint több mint 20 előadás, workshop és közösségfejlesztő tréning.

Több mint 3 éve működik a TÁRSas Játék est havonta 90-140 fővel. Az Önismereti Kortyoló – nyitott önismereti csoportunk 10-15 fővel, a Bálint-csoport módszerével és pszichodramatikus elemekkel vegyítve. Innovatív kezdeményezésünk a PÁR-Óra Ön és Társismereti Estünk és a Kapcsolataim Önismereti Alkalmak. Valamint rendszeres támogatást nyújtunk olyan szakembereknek, akik egyébként nem jutnak hozzá esetmegbeszélő és szupervíziós alkalmakhoz.

Mentálhigiénés szemléletű közösségi eseményeinket folyamatosan fejlesztjük és online kérdőíveken, valamint személyesen is visszajelzéseket gyűjtünk a résztvevőktől. Ezen szakmai keretben figyelembe vesszük az igényfelmérés eredményeit, valamint az embert bio-pszicho-szocio-spirituális aspektusaiban is erősítjük.

Mire gyűjtünk?


Olyan párok, és személyek menálhigiénés és családterápiás támogatására, akik máskülönben nem tudnának hozzájutni a segítséghez. Családközpont létrehozására, ahol a párok, családok, fiatalok színvonalas támogatást, segítséget kapnak kapcsolataik minsőgéi fenntartásához. 


Képgaléria