Bemutatkozás


Célkitűzésünk, hogy rohanó világunk boldogságra, egészségre, harmóniára vágyó Embere számára önsegítő és segítő módszereket ajánljunk fel, melyek hozzájárulhatnak a testi-lelki-szellemi problémák megelőzéséhez, az egészségmegőrzéshez és az utógondozáshoz.

 

Hogyan indultunk? 1994-ben Putnoki Tibor -egy ember a sok közül- sorsfordító klinikai halál közeli élményt élt át. Ennek nyomán, felismerve a szeretetben élés, az emberi lét és a cselekvő szeretet fontosságát, 1995-ben létrehozta a szervezetünk elődjét. Mai formánkban 1997-ben kezdtük meg működésünket, 2000-ben közhasznú besorolást nyertünk, nevünk így lett Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány.

 

Mindannyian önkéntes segítők vagyunk, hétköznapi életet élő emberek, hétköznapi foglalkozással, szakmával, amivel a kenyerünket keressük. Tiszteletben tartjuk egymás beleszületett vagy választott vallását és felekezeti hovatartozását. A kapocs, ami bennünket összefűz, az, hogy mindannyian hiszünk a Szeretet erejében és elfogadjuk annak jótékony, nevelő szerepét életünkben. Nem azt tartjuk fontosnak, hogy ki honnan, milyen háttérből és múlttal jön, hanem azt, hogy a jelenben mit szeretne megvalósítani, hova szeretne eljutni…

 

Ellenszolgáltatás nélkül, saját szabadidőnket áldozzuk, vagy inkább szenteljük arra, hogy másoknak segítséget nyújtsunk, bizonyítva, hogy a mai világunkban is van esély az érdek nélküli egymás felé fordulásra. Segítőink száma az elmúlt 15 év alatt több mint ezerötszáz főre gyarapodott.

 

Ingyenes segítségnyújtás: az egészség és harmónia megőrzésére irányuló pozitív gondolkodási módszerekkel, beszélgetésekkel, egészségmegőrző tevékenységeinkkel felvállaltuk a hozzánk fordulók, segítségre szorulók ingyenes kezelését és támogatását.

 

Egészségmegőrzés: egyszerű és könnyen elsajátítható kezeléseink kellemes közérzetet, megnyugvást, testi, lelki ellazulást és feltöltődést is eredményeznek. Kezeléseink egészségkárosodás esetén is hatásosak lehetnek, gyakran tapasztalható javulás, teljes felépülés, de nem helyettesítik az orvosi ellátást, ezért fontosnak tartjuk az együttműködést az orvosokkal, egészségügyi intézményekkel.Kezeléseink mindenkor és mindenhol ingyenesek!

 

Érintő hát-, kéz- és talpmasszázs technikáink nem a fizikai erőre épülnek, alkalmazásukkal az izmok elernyednek, így enyhül a fájdalom. Megnyugvást, harmóniát, felfrissülést válthatunk ki általa.

 

Tartásjavító tornánk sajátossága, hogy könnyen elvégezhető, mégis olyan izmokat mozgat meg, amelyeket egyébként nem használunk. Egyenesebb testtartást, könnyedebb mozgást érhetünk el vele.

 

Relaxánk rohanó világunkban nagyszerű lehetőség a kikapcsolódásra, lecsendesedésre, a fókuszálás elsajátítására. Hatására harmónia járja át a szervezetet, pihentet, kikapcsol és frissít.

 

Hol érhetők el a kezeléseink? Budapesti Országos Központunkban minden hétköznap, vidéki köreinkben rendszeresen tartunk kezeléseket, ahová várunk minden kedves érdeklődőt, rászorulót és mindenkit, aki feltöltődésre, kikapcsolódásra, szeretetre vágyik. Gyakran vagyunk hivatalosak egészségnapokra, céges rendezvényekre, falunapokra is.

 

Önismereti foglalkozásaink célja, hogy a kurzusainkon, előadásainkon hallottak segítségével lehetőségeket adjunk az Embereknek arra, hogy önmaguk tudjanak saját lelki, szellemi, fizikai állapotukon, helyzetükön javítani – vagy, ahogy mondani szoktuk: „Nem halat adunk az eszkimónak, hanem megtanítjuk őt halászni.” Ha valaki szert tesz ugyanis reális önismeretre, akkor nemcsak önmagát, hanem a környezetét is pontosabban, torzításmentesebben tudja kezelni, mely alapja az elfogadottságnak, a sikeres alkalmazkodásnak és a megfelelő cselekvésnek.

 

Kultúra ápolása: foglalkozásainkon (ének, tánc, képzőművészet, irodalom, stb.) segítünk tagjainknak, hogy felszínre hozhassák a bennük szunnyadó tehetséget és értéket. Szoros kapcsolatot ápolunk a Szeretet Fénye tagjai által létrehozott Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesülettel (www.taltosdob.hu), amelynek dobcsoportja rendszeres fellépőnk és támogatónk.

 

Táborokat 1998 óta tartunk, nagy hangsúlyt fektetünk rájuk. Erdélyben kezdtük Orotván és Görgényszentimrén, 2002 óta pedig a királdi szabadidős központunk ad helyet felnőtt és gyermek táborainknak: önismereti-, természetismereti-, tisztító-, dobos-, művészeti, stb.

Mire gyűjtünk?


Szervezetünk folyamatos működésére, masszázsainkhoz szükséges termékek és egészségnapokra történő utazások finanszírozása, telephelyünk (táborhelyünk) korszerűsítése, szépítése.